
Fotó: Netflix
Nincs új a nap alatt a fantasy-elemeket nélkülöző kosztümös sorozatok terén, kiváltképpen, ha az a mostanában elég nagy népszerűségnek örvendő viking-legendákból és az észak-európai történelemből merít. A Netflix új, vikinges sorozata egyáltalán nem kockáztat, a bevált receptnél maradva meséli el a Ragnar fiai után száz évvel élt harcosok történetét. Vikingek: Valhalla kritika.
2022. március 10., 18:252022. március 10., 18:25
2023. január 17., 17:472023. január 17., 17:47
Rendhagyó próbálkozásnak indult, világsiker lett belőle, vagyis hosszú és a népszerűség szempontjából eredményes utat járt be a főként történelmi dokumentumsorozatairól és filmjeiről ismert, a tévécsatornák között nem éppen húzónévnek számító History Channel Vikingek sorozata.
A csatorna korábban csak a történelmi visszatekintésekhez forgatott „élőszereplős” csata- és tömegjeleneteket, koronázási szertartásokat, intrikákat és cselszövéseket bemutató rövid szkeccseket, így minden téren rendhagyónak bizonyult a próbálkozásuk, hogy történelmi figurákról fikcióval kevert, saját történettel rendelkező, sztoriorientált sorozatot készítsenek, méghozzá a legendákban fennmaradt viking királyról, Ragnar Lothbrokról és fiairól.

A szegény ember Trónok harca sorozataként szoktak hivatkozni rá csupán amiatt, hogy sem történetében, sem nagyságában nem ér fel a megkerülhetetlen és rengetegszer hivatkozási pontként említett nagyívű fantasy-sorozathoz. De nem is ez a célja. Vikingek sorozatkritika.
A sorozat olyannyira jó fogadtatásban részesült úgy a nézők, mint a kritikusok részéről, hogy a folytatás nem is volt kérdéses, a 2010-es évek második felében pedig gyakorlatilag bekerült az akkor futó presztízssorozatok közé is, a nézettségen pedig rengeteget dobott, hogy utólag, de bekerült a Netflix globális kínálatába is, így már nem csak a History Channel nézői (nézte ott egyáltalán valaki a sorozatot?) és a torrentezők kiváltsága volt ez a kosztümös sorozat, ami
Fotó: Netflix
A történet nem volt a legacélosabb, a forgatókönyv is sok helyen hagyott kívánnivalót maga után, a cselekmény pedig kimerült abban, hogy
A fikcióval felhabosított történelem összességében szórakoztató volt, amíg a „főszereplő” Ragnar Lothbrok halála után új ívet vett a sorozat, és elkezdett kifulladni, repetitívvé válni az évadról évadra ismétlődő formula, aminek késői évadai már az Amazon égisze alatt készültek, akik elsődleges forgalmazóként szívesen (és feltehetően jó pénzért) adták el a megjelenést követő pár hetes exkluzivitás után a Netflixnek is a streamelési jogokat.
Fotó: Netflix
Időközben azonban a Netflixnél is kitalálták, hogy miért ne lehetne saját készítésű vikinges kosztümös drámájuk nekik is, így elkezdődött a Vikings: Valhalla fejlesztése, ami nem szakadt el a korábban bevált History Channel és Amazon-recepttől: lehetőleg nem túl ismert és még nem befutott angol és északi-európai színészek (és modellek), korhű díszletek és jelmezek és
A főszerepet ezúttal is egy ausztrál színészre osztották (ne feledjük, a Ragnart játszó Travis Fimmel is a déli szigetországból származik), ezúttal viszont száz évet ugrunk az időben, és a legendás Leif Eriksson (a szintén legendás Vörös Erik fia és Vinland felfedezője) és az ő korában élt vikingek és angolszászok harcaiba és viszálykodásaiba kapunk betekintést, ami a vikingek számára sötét és véres napként számontartott Szent Brice-napi mészárlástól veszi fel a fonalat, és viszi be a nézőt az újabb intrikákkal, csatákkal, hódításokkal fűszerezett korszakba, amiben
Fotó: Netflix
A viking történelemben nem éppen jeleskedő átlagnézőnek nincs könnyű dolga a sorozat elején a felvonultatott szereplők láttán, még az első két epizód után is csak kapkodtuk a fejünket, hogy akkor ki kinek a testvére/szövetségese/királya, ami viszont egyértelmű volt az első pillanattól fogva, hogy Kanut király zászlaja alatt a vikingek bosszúhadjáratra indulnak, hogy elégtételt vegyenek II. Aetelred királyon, akinek a kezéhez tapadt a lemészárolt angliai vikingek vére.
Kanut király serege azonban nem egységes, ugyanis hamar kiderül, hogy belviszályoktól szabdalt ez a viking közösség, pontosabban két táborra oszlanak: megkeresztelkedettekre és a régi vallást követőkre,
Fotó: Netflix
Ebbe csöppen bele a Grönlandról érkező, szintén bosszúra szomjazó Leif Eriksson és testvére, Freydis, akik akaratukon kívül válnak a norvég és dán viking közösség részévé és az események alakítójává, ebben pedig nagy szerepe van Harald Sigursonnak, akiről már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy
Az új vikinges sorozat sem a lehengerlő színészi alakításokról és a meglepő fordulatokkal tarkított fordulatokról lesz emlékezetes, inkább azt mondanánk, hogy egy korrekt iparosmunka, amiben mindenki hozza a kötelezőt, a színészek kellően marconák a szerepükben.
Fotó: Netflix
Láthatunk karakterfejlődéseket (Edmund például kifejezetten szórakoztatóra sikerült a maga ripacskodásaival), vannak vívódások is, de nem merül le senki az igazán mély lelki bugyrokba (egy ilyen sorozatnál ez nem is várható el), és az tény, hogy a végére egymást érik a fordulatok, amiknek többségén már csak azért nem lepődünk meg, mert a korábbi sorozat is hasonlóan építkezett. Ha volt egy csavar, akkor egyértelmű volt, hogy az csak diverzió, és ott a duplacsavar, vagyis
Fotó: Netflix
Egyszóval ebben a sorozatban sincs ilyen téren új a nap alatt. Összességében ez a sorozat is szórakoztató, és tökéletes egy hétvégi „darálásra”, akik pedig az utolsó rész végi cliffhangerek láttán tűkön ülve várják a folytatást, egyelőre nem kell aggódniuk, ugyanis
Amennyiben ez a sorozat is hozza az elvárt nézettséget (márpedig miért ne tenné), úgy a készítők is lesz amihez nyúljanak a későbbi évadokhoz, hiszen elég csak a felvonultatott viking és angol történelmi figurák Wikipédia-oldalait felütni ahhoz, hogy bizonyossá váljon, van még elmesélnivaló az életükből (hiszen az első évad még csak a felszínt kapargatja), ami fikcióval vegyítve még tovább nyújtható.
Már csak az a kérdés, hogy kitart-e a nézők többsége a folytatásban is, illetve hogy a sorozat mikor fárad el az elődjéhez képest, de egyelőre úgy tűnik, hogy még egy darabig velünk maradnak az egymással vagy éppen a leigázásra váró területek seregeivel hadakozó vikingekről szóló történetek.
Fotó: Netflix
A karácsonyi bőséges menük után jól esik egy kis húsmentes frissesség. Ez a napi étrend könnyed, mégis tápláló fogásokkal segít tehermentesíteni a szervezetet, miközben ízekben és tápanyagokban továbbra sem kell hiányt szenvednünk.
Ha szeretjük a savanyú káposztából készült fogásokat, ez is nagy kedvencünk lesz. Köretként és egytálételként is kiváló.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz az 1840 óta működő létesítménybe.
A Long Story Short nem akar szerethető lenni, inkább marad „igazi”. Raphael Bob-Waksberg új animációja a gyászt, a családi múltat és a zsidó identitást nem lineáris időben, hanem érzelmi pontossággal rendezi egymás mellé.
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők.
Az alábbi elkészítési mód szerint a szűzpecsenye kívül finoman pirult, belül pedig szaftos és omlós lesz.
A téli időszak lelassuló tétlensége sokunk számára kellemetlen, és nehezen tudunk alábbhagyni az év közbeni megszokott tempóból. A természet télen sem alszik, csak lelassul és regenerálódik. Érdemes a természet példája mentén nekünk is tanulni ebből.
Erdélyben a karácsony a hiány éveiben is megmaradt ünnepnek. Anyák és nagymamák emlékein keresztül idézzük fel azt az időt, amikor az egyszerűség természetes rend volt.
Egy sóhajtás itt, egy mosoly ott, egy csendes beszélgetés, egy ima, várakozás a hozzátartozókra, a gyógyszer hatására – türelemmel, belenyugvással, megbékéléssel. S bár lehet, hogy szomorúsággal, de mégis a gyógyulásba vetett hittel.
szóljon hozzá!