
Fotó: Netflix
Nincs új a nap alatt a fantasy-elemeket nélkülöző kosztümös sorozatok terén, kiváltképpen, ha az a mostanában elég nagy népszerűségnek örvendő viking-legendákból és az észak-európai történelemből merít. A Netflix új, vikinges sorozata egyáltalán nem kockáztat, a bevált receptnél maradva meséli el a Ragnar fiai után száz évvel élt harcosok történetét. Vikingek: Valhalla kritika.
2022. március 10., 18:252022. március 10., 18:25
2023. január 17., 17:472023. január 17., 17:47
Rendhagyó próbálkozásnak indult, világsiker lett belőle, vagyis hosszú és a népszerűség szempontjából eredményes utat járt be a főként történelmi dokumentumsorozatairól és filmjeiről ismert, a tévécsatornák között nem éppen húzónévnek számító History Channel Vikingek sorozata.
A csatorna korábban csak a történelmi visszatekintésekhez forgatott „élőszereplős” csata- és tömegjeleneteket, koronázási szertartásokat, intrikákat és cselszövéseket bemutató rövid szkeccseket, így minden téren rendhagyónak bizonyult a próbálkozásuk, hogy történelmi figurákról fikcióval kevert, saját történettel rendelkező, sztoriorientált sorozatot készítsenek, méghozzá a legendákban fennmaradt viking királyról, Ragnar Lothbrokról és fiairól.

A szegény ember Trónok harca sorozataként szoktak hivatkozni rá csupán amiatt, hogy sem történetében, sem nagyságában nem ér fel a megkerülhetetlen és rengetegszer hivatkozási pontként említett nagyívű fantasy-sorozathoz. De nem is ez a célja. Vikingek sorozatkritika.
A sorozat olyannyira jó fogadtatásban részesült úgy a nézők, mint a kritikusok részéről, hogy a folytatás nem is volt kérdéses, a 2010-es évek második felében pedig gyakorlatilag bekerült az akkor futó presztízssorozatok közé is, a nézettségen pedig rengeteget dobott, hogy utólag, de bekerült a Netflix globális kínálatába is, így már nem csak a History Channel nézői (nézte ott egyáltalán valaki a sorozatot?) és a torrentezők kiváltsága volt ez a kosztümös sorozat, ami
Fotó: Netflix
A történet nem volt a legacélosabb, a forgatókönyv is sok helyen hagyott kívánnivalót maga után, a cselekmény pedig kimerült abban, hogy
A fikcióval felhabosított történelem összességében szórakoztató volt, amíg a „főszereplő” Ragnar Lothbrok halála után új ívet vett a sorozat, és elkezdett kifulladni, repetitívvé válni az évadról évadra ismétlődő formula, aminek késői évadai már az Amazon égisze alatt készültek, akik elsődleges forgalmazóként szívesen (és feltehetően jó pénzért) adták el a megjelenést követő pár hetes exkluzivitás után a Netflixnek is a streamelési jogokat.
Fotó: Netflix
Időközben azonban a Netflixnél is kitalálták, hogy miért ne lehetne saját készítésű vikinges kosztümös drámájuk nekik is, így elkezdődött a Vikings: Valhalla fejlesztése, ami nem szakadt el a korábban bevált History Channel és Amazon-recepttől: lehetőleg nem túl ismert és még nem befutott angol és északi-európai színészek (és modellek), korhű díszletek és jelmezek és
A főszerepet ezúttal is egy ausztrál színészre osztották (ne feledjük, a Ragnart játszó Travis Fimmel is a déli szigetországból származik), ezúttal viszont száz évet ugrunk az időben, és a legendás Leif Eriksson (a szintén legendás Vörös Erik fia és Vinland felfedezője) és az ő korában élt vikingek és angolszászok harcaiba és viszálykodásaiba kapunk betekintést, ami a vikingek számára sötét és véres napként számontartott Szent Brice-napi mészárlástól veszi fel a fonalat, és viszi be a nézőt az újabb intrikákkal, csatákkal, hódításokkal fűszerezett korszakba, amiben
Fotó: Netflix
A viking történelemben nem éppen jeleskedő átlagnézőnek nincs könnyű dolga a sorozat elején a felvonultatott szereplők láttán, még az első két epizód után is csak kapkodtuk a fejünket, hogy akkor ki kinek a testvére/szövetségese/királya, ami viszont egyértelmű volt az első pillanattól fogva, hogy Kanut király zászlaja alatt a vikingek bosszúhadjáratra indulnak, hogy elégtételt vegyenek II. Aetelred királyon, akinek a kezéhez tapadt a lemészárolt angliai vikingek vére.
Kanut király serege azonban nem egységes, ugyanis hamar kiderül, hogy belviszályoktól szabdalt ez a viking közösség, pontosabban két táborra oszlanak: megkeresztelkedettekre és a régi vallást követőkre,
Fotó: Netflix
Ebbe csöppen bele a Grönlandról érkező, szintén bosszúra szomjazó Leif Eriksson és testvére, Freydis, akik akaratukon kívül válnak a norvég és dán viking közösség részévé és az események alakítójává, ebben pedig nagy szerepe van Harald Sigursonnak, akiről már a kezdetektől nyilvánvaló, hogy
Az új vikinges sorozat sem a lehengerlő színészi alakításokról és a meglepő fordulatokkal tarkított fordulatokról lesz emlékezetes, inkább azt mondanánk, hogy egy korrekt iparosmunka, amiben mindenki hozza a kötelezőt, a színészek kellően marconák a szerepükben.
Fotó: Netflix
Láthatunk karakterfejlődéseket (Edmund például kifejezetten szórakoztatóra sikerült a maga ripacskodásaival), vannak vívódások is, de nem merül le senki az igazán mély lelki bugyrokba (egy ilyen sorozatnál ez nem is várható el), és az tény, hogy a végére egymást érik a fordulatok, amiknek többségén már csak azért nem lepődünk meg, mert a korábbi sorozat is hasonlóan építkezett. Ha volt egy csavar, akkor egyértelmű volt, hogy az csak diverzió, és ott a duplacsavar, vagyis
Fotó: Netflix
Egyszóval ebben a sorozatban sincs ilyen téren új a nap alatt. Összességében ez a sorozat is szórakoztató, és tökéletes egy hétvégi „darálásra”, akik pedig az utolsó rész végi cliffhangerek láttán tűkön ülve várják a folytatást, egyelőre nem kell aggódniuk, ugyanis
Amennyiben ez a sorozat is hozza az elvárt nézettséget (márpedig miért ne tenné), úgy a készítők is lesz amihez nyúljanak a későbbi évadokhoz, hiszen elég csak a felvonultatott viking és angol történelmi figurák Wikipédia-oldalait felütni ahhoz, hogy bizonyossá váljon, van még elmesélnivaló az életükből (hiszen az első évad még csak a felszínt kapargatja), ami fikcióval vegyítve még tovább nyújtható.
Már csak az a kérdés, hogy kitart-e a nézők többsége a folytatásban is, illetve hogy a sorozat mikor fárad el az elődjéhez képest, de egyelőre úgy tűnik, hogy még egy darabig velünk maradnak az egymással vagy éppen a leigázásra váró területek seregeivel hadakozó vikingekről szóló történetek.
Fotó: Netflix
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
A torma nem divatfűszer, nem is finomkodik – csíp, könnyeztet, mégis kihagyhatatlan. Ez a túlélőnövény a zsíros, téli ételek legjobb társa, amely egyszerre hordoz ízt, emléket és karaktert.
szóljon hozzá!