A húsvéti hímes tojás egy ősi tudás lenyomata

Jelképpé magasztosul minden kezdet és újrakezdés, minden újjászületés és megújulás, legyen az testi vagy lelki értelemben vett átváltozás. Mint az élet eszenciáját őrző forma, a termékenység és az isteni rend képmása, a tojás nemcsak a világ mitikus genezisének modellje, hanem a transzcendens átlényegülés képe is.

– jegyzi meg Kisné Portik Irén Az őstojástól húsvétig című könyvében.

Ezek a falusi tojásmotívumok nem hivalkodóak: egyszerű, kevéssé díszített, szinte szerény, ám annál tisztább hagyományból táplálkoznak.

A tojásíró mesterség lassan átalakult felelősséggé is. Egyre többen keresték fel a házukat, kosártojással a kezükben, kérve, hogy húsvétra írják meg számukra. Gizi néni édesanyja már alig győzte a kéréseket, így lánya is egyre aktívabb szerepet vállalt a munkafolyamatban. Amikor Gizi néni férjhez ment, és más alkotókkal, többek között Kisné Portik Irénnel is kapcsolatba került, a tojásírás közösségi hagyománnyá szélesedett. Együtt kutatták fel azokat az asszonyokat, akik még emlékeztek az eredetre, és így egyfajta mozaikként állt újra össze a helyi, népi kulturális tudás.

– mesélte a gyergyócsomafalvi népi iparművész.

Sokáig és sokan biztatták, mire beadta munkáit zsűrizésre a magyarországi Hagyományok Házához – hosszas folyamat után pedig elnyerte a népi iparművész címet. Ezzel hivatalos elismerést nyert az, ami már rég belül, szívből, a közösségből fakadt: az írott tojás hagyománya, amely az emlékezés, az élet rendjének kézzel írt kódja.

A festék nem lehet túl forró, és ügyelni kell arra is, hogy a tojásokat ne tegyük túl hamar bele, különben a viasz leolvad róla. A festés egy olyan fázis, ami nemcsak a színt, hanem a mintákat is megőrzi a tojásokon. Ezek a minták szimbolizálják a családi örökséget és a helyi hagyományokat. A festés után a viaszt is eltávolítjuk, majd mehet is a húsvéti kosarunkba, vagy a megszentelt barkára.