Fotó: Feleki István- Szépművészeti Múzeum
Művész, tanár, képzőművészeti tanszakalapító. Az Erdélyben eltöltött évek meghatározók voltak számára, a magyarországi Ócsán élő Katona-Zsombori Máriának ma is hiányoznak a dombok, a hegyek – derül ki az Erdélyi Napló legfrissebb számából.
2021. augusztus 19., 13:462021. augusztus 19., 13:46
Katona-Zsombori Mária a Kolozs megyei Szarvaskenden született 1952. december 20-án. 1975-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Művészi pályafutását Romániában kezdte, 1989 óta Magyarországon él. 2002-ben megkapta az Ócsa kultúrájáért díjat. Eleinte selyemből készült alkotásokkal kísérletezett, s kipróbálta a szobrászatot is, igazi énjét azonban az olajfestésben találta meg.
főképp az impresszionizmus, a szecesszió és a szimbolizmus, mélyen gyökereznek az erdélyi talajban, jellemzőjük az élénk színvilág, a rendkívüli kifejező erő.
A Magyarországon élő Katona-Zsombori Mária igazi énjétsok kísérletezés után az olajfestésben találta meg
Fotó: Feleki István- Szépművészeti Múzeum
Sok év távlatából is még mindig megihleti az erdélyi táj – vallja be a vele készült interjúban. „Ócsán is festettem, ahol sík a táj, de én tettem a képre dombokat. Annyira hiányoznak, hogy odaképzelem őket.
– hangsúlyozza. A teljes interjút az Erdélyi Napló csütörtöki legfrissebb számában találják meg.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!