Múzeumi sztorik: katonaládában hordozott ifjúság

A Csíki Székely Múzeum idén ünnepli a székhelyének otthont adó Mikó-vár 400 éves évfordulóját. Mint ismeretes, a vár katonai célból épült újra a 18. század elején a határvédő osztrák császári csapatok székhelyéül és a következő évszázadokban is ezt a szerepet töltötte be.

A júniusi Hónap tárgya is az emlékévhez kapcsolódik: egy katonaláda és tulajdonosának a hadifogságban használt díszített ivópohara, szivartárcája.

„Jászberényből érkezett a felajánlás adományként a történet „főhősének” fiától, ifj. Versegi Sándortól, aki a tárgyakon kívül, saját költségére, elküldte édesapja katonai dokumentumait, fényképeket és a visszaemlékezéseinek összegzését. A láda túlélte a sanyarú időket, felújították, hagyományosan zöld színűre festették, nagyon jó állapotban van. Rekeszelt, belső felületén datálást találunk „CSÍKSZEREDA 1943. II/ 10.” és bejegyzést „Puskaszám P2199”.

„Édesapám, Versegi Sándor 1921-ben született Jászberényben, egy alföldi kisvárosban, szegényes körülmények között, legkisebb gyermekként. Már fiatalkorától sokat kellett dolgoznia, szerencsére egy kertészetben találta meg boldogulása lehetőségét. 1942-ben, 21 éves kora után behívták katonának a Magyar Királyi Honvédségbe, Budapestre.

A fellelhető anyagokat feldolgozva készítette el a ládát, melyhez felhasznált vaslemezt, rézdrótot, fémlemezt. Készített sílécet is, de a helyi sísáncról nem mert leugrani. „Bezzeg a székely fiúk!” – emlegette. Furcsa volt számára a sok hó, a hideg, a sok fenyőfa és erdő, hegyek. Alkalmanként kocsmába is jártak, talán a Városiba – sorolta az édesapjától hallottakat ifj. Versegi Sándor.

Az 1944-ben kezdődő visszavonuláskor Felvidéken keresztül jutott el egységével Versegi Sándor Ausztriába, ahol 1945-ben szovjet hadifogságba került az Észak-Kaukázusba, a 36.sz. hadifogolytáborba 1948-ig. Innen származnak személyes tárgyai, az ivópohár és a szivartárca. Az örök vágyakozást a haza után az ott fellelhető minimális eszközökkel kidolgozva (szöggel pontozta) hagyta meg az ivópoharába vésve.

„Édesapám mindig szeretettel beszélt a katonasága első időszakáról, arról, hogy hogyan kerültek Csíkba, mi történt ott vele. Mindig kézműves ember volt és kalandvágyó is, sok érdekes dolgot kipróbált, megcsinált.

„1991-ben elmentünk Csíkszeredába, voltunk a Mikó-várban is, és ott, amire emlékezett édesapám, elmesélte. A fal vastagságától volt teljesen oda. Egy szegény falusi, tanyasi ember, aki éppen, amiből volt, abból épített, csodálattal nézte az embervastagságú falakat, hogy ilyen is létezik.