Hirdetés
Hirdetés

Hargita Jóska, a foci egyszerű kis katonája

Heim József 2005-ben, otthonában •  Fotó: Katona Zoltán

Heim József 2005-ben, otthonában

Fotó: Katona Zoltán

Nyolcvan éve a Nemzeti Sportban jelent meg róla egy cikk, akkor még ifjú suhancként rúgta a labdát a Székelyudvarhelyi Hargitában. Noha a háborúban megsebesült, tisztes kort ért meg. Több mint tíz éve nincs közöttünk, de emléke fennmaradt. Heim József, becenevén Borzi nem volt más, mint „egyszerű kis katonája a labdarúgásnak”, ahogy a budapesti újságíró fogalmazott. A Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványában Hargita Jóskára, azaz Heim Józsefre emlékeznek.

Liget

2021. január 12., 11:192021. január 12., 11:19

Ha a székelyudvarhelyi református temető felső, tömbházak felőli sarkában járunk, Csanády György és családja, valamint a Bakk orvos házaspár síremléke után több egykori sportoló sírja tűnik fel. Itt van eltemetve Török Ernő egykori válogatott jégkorongozó, illetve László László, a hatvanas-hetvenes évek klasszis jobbszélsője. De itt pihen

a csapattársai által egykor Borzinak becézett Heim József egykori futballista is, aki a harmincas évek végének, negyvenes évek elejének volt ismert játékosa.

Hirdetés

A Hargita Jóska nevet egy budapesti út során „szerezte” – később, öregkorában szívesen mesélt a nevezetes útról, illetve arról, hogy neki még mindig a Ferencváros a kedvenc csapata.

Heim József sírja a belvárosi református temetőben •  Fotó: Katona Zoltán Galéria

Heim József sírja a belvárosi református temetőben

Fotó: Katona Zoltán

A cikk szerzője mintegy tizenöt évvel ezelőtt kereste fel az idős Heim Józsefet székelyudvarhelyi lakásában.

Idézet
„A mankójára támaszkodó kis öregúr emléke azóta is kitörölhetetlen, hiszen olyan lelkesen beszélt a régi futballról, illetve napjaink focijáról is, hogy azt lehetetlen volt elfelejteni.”

Heim József 1922. március 28-án született Székelyudvarhelyen, faesztergályosnak tanult, szabadidejében pedig szívesen futballozott – ám ez később nem szabadidős tevékenység lett, mert 16–17 éves korában már nemcsak a Székelyudvarhelyi Hargita ificsapatában, hanem a felnőtt együttesben is pályára lépett.

Élettörténetéről bővebben az Erdélyi Sport január 12-ei lapszámában olvashatnak.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Epres kevert süti – videó

Idézd fel a nagymama konyhájának hangulatát ezzel a pihe-puha, lédús eperszemekkel teli kevert tésztával, ami percek alatt elkészül, és még gyorsabban elfogy.

Epres kevert süti – videó
Epres kevert süti – videó
2026. július 01., szerda

Epres kevert süti – videó

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Sárkányok háza: „ha ilyen a győzelem, akkor nem akarok több ilyet látni”

Ha a harmadik évad nyitánya lett volna a Sárkányok háza második évadának záróepizódja, akkor a hétfői, második rész lett volna a tökéletes évadkezdése a harmadik szezonnak. Spoileres kibeszélő.

Sárkányok háza: „ha ilyen a győzelem, akkor nem akarok több ilyet látni”
2026. június 28., vasárnap

Ha hív az El Camino – útravaló a felkészüléshez

Sokak bakancslistáján rajta van, hogy végigjárják az El Caminót. De mire is kell figyelni az út során? És az út előtt? Benedek Enikő a múlt évben szerzett életre szóló élményeket az út bejárása során, őt kértük meg, hogy ossza meg tapasztalatait.

Ha hív az El Camino – útravaló a felkészüléshez
2026. június 28., vasárnap

Akinek a lelke mindig itthon volt. Domokos Pál Péterre emlékezünk

A csángók apostola – így emlegetik. Százhuszonöt éve született Várdotfalván Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas tanár, néprajzkutató, történész. Az évforduló apropóján lányával, Domokos Máriával beszélgettünk.

Akinek a lelke mindig itthon volt. Domokos Pál Péterre emlékezünk
Hirdetés
2026. június 27., szombat

A múlt fűszerezte jelen: Észak-Komárom ízei és kincsei nyomában

Büszkék gazdag szellemi örökségükre, jeles személyiségeikre, történelmi múltjukra, és szívesen meg is mutatják, mesélnek ezekről az idelátogatóknak. A felvidéki városban, a magyar-szlovák határ menti Észak-Komáromban jártunk.

A múlt fűszerezte jelen: Észak-Komárom ízei és kincsei nyomában
2026. június 25., csütörtök

Erősödhetnek a színházi kapcsolatok: több társulat is csatlakozott a Magyar Színházi Társasághoz

Új lehetőségeket remélnek az erdélyi magyar színházak attól, hogy csatlakozhattak a Magyar Színházi Társasághoz. A tagságtól szorosabb szakmai kapcsolatokat, koprodukciókat és nagyobb mobilitást várnak a társulatok.

Erősödhetnek a színházi kapcsolatok: több társulat is csatlakozott a Magyar Színházi Társasághoz
2026. június 24., szerda

Tócsni – videó

Kívül aranybarna és ropogós, belül pedig puha a klasszikus magyar házi konyha egyik legegyszerűbben elkészíthető fogása. A fokhagymás tejföllel kínált tócsni különösen népszerű, hiszen az ízek tökéletes harmóniát alkotnak.

Tócsni – videó
Tócsni – videó
2026. június 24., szerda

Tócsni – videó

Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Azzal kezdett a Sárkányok háza ami két évvel ezelőtt a finálé kellett volna legyen

Erősen, üresjáratok nélkül indult a Trónok harca első előzménysorozatának, a 2022-ben indult Sárkányok házának legújabb, harmadik évada. Spoileres epizód-áttekintő.

Azzal kezdett a Sárkányok háza ami két évvel ezelőtt a finálé kellett volna legyen
2026. június 20., szombat

Bőröndből előbújó dallamok

A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.

Bőröndből előbújó dallamok
Bőröndből előbújó dallamok
2026. június 20., szombat

Bőröndből előbújó dallamok

2026. június 18., csütörtök

Ötven festmény a kerítésen: így költözött Nagy Imre művészete Csíkszereda utcáira

Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.

Ötven festmény a kerítésen: így költözött Nagy Imre művészete Csíkszereda utcáira
Hirdetés