Gazdagodó Petőfi-legendárium: létezik egy másik, ispánkúti tömegsír?

Ez a helyszín sokkal közelebb van az Ispánkúthoz, ahol a költőt utoljára látták, mint a fehéregyházi, emlékműves tömegsír.

Petőfi Sándor végső nyughelyének a legtöbb kutató a fehéregyházi közös sírt tartja. A magyarázat logikus: amennyiben Petőfi tényleg elesett a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkon az 1849. július 31-én lezajlott csatában, akkor minden bizonnyal a többi honvéddal együtt az egykori Haller-birtokon levő tömegsírba temethették, ahová 1899-ben, a csata ötvenedik évfordulójának tiszteletére a falu akkori grófnője emeltette az emlékművet.

Székelykeresztúron is van egy olyan sírhant, amelyet szintén Petőfi sírjának tulajdonít a hagyomány. Az 1988-ban megtalált ún. barguzini leletet (vagy annak egy részét) 2015-ben a Kerepesi temetőben temették újra, de ez – a rendelkezésünkre álló adatok szerint – kimeríti a vicckategória fogalmát.

„Ezelőtt hatvan esztendővel itt, ezen a helyen voltunk, amikor innen nem messzire, pár lépésnyire egy pityókáskertünk volt. És azon az őszön pont krumplit ástunk itt édesapámmal. S ahogy a történelem is jelzi, tulajdonképpen itt van a Bukur-patak, ami akkor is létezett, s ennek a közepe táján volt az a rész, ahol akkor délután pihentünk. Láttuk, hogy közeledik egy lovasszekér. Amikor idáig ért, megállt, leszállt róla egy öregember, felénk nézett, egy darabig tétovázott, majd idejött. Illedelmesen köszönt, majd egyszerű beszéd, hogy »Na, pihennek...«, s akkor egyszer azt mondja, hogy »De hát maguk tudják-e, hogy min ülnek itt?« Elcsodálkoztunk, mert szénán, füvön ültünk, az volt itt, aztán volt egy fűzfa, oda voltunk letelepedve uzsonnázni, mert délután lehetett. S azt mondta továbbá, hogy »Ez a hely, ahol maguk ülnek, tudják, hogy egy közös sír? Ez a kicsi domborulat, ami itt látszik – akkor még létezett, lehetett látni – egy sír.« Elcsodálkoztunk, azt mondta apám, hogy »Ugyanbiza, maga azt honnan veszi?« »Én onnan – mondta az ember –, hogy én legelőször mikor apámmal Segesvárra jöttem gyerekkoromban, akkora lehettem, mint ez a gyermek – mutatott rám –, és mikor idáig értünk, apám megállította a szekeret, leszálltunk, kézenfogva elhozott ide, akkor még jobban látszott a domb, és azt mondta nekem, hogy fiam, ha felnősz és errefele jársz, soha el ne mulaszd azt, hogy bejöjj ide, és levett kalappal állj itt e sír fölött, ahová hősi halottak vannak eltemetve, és még az is lehet, hogy Petőfinek a csontjai is itt pihennek. Mert a szemtanúk és a történelem alapján ahogy a csata lezajlott, Petőfi itt, az Ispánkút körül esett el, s ez bizony a legközelebbi közös sír, ami létezik itt a környéken.«

Valóban történelmi bizonyítéknak nevezném azt a dolgot, amikor a csata másnapján Heydte osztrák és Lüders orosz tábornokok szemlét tartottak, ezt történelmi feljegyzések alapján tudom. Ezerhatvan holttestet találtak a csatatéren elesve. Nem messze innen, a búni úttól feltűnt nekik egy holttest, akinek hegyes szakálla volt, a zsebei ki voltak fordítva, és körülötte elszórt papirosokat találtak. Ő maga, Lüders tábornok mondta, hogy valószínű, hogy ez a holttest Petőfi lehetett. Bizonyíték a papirosok, mert Petőfi állandóan jegyzeteket készített a csata időszakában is, amikor folyt a harc. Tehát az a hely, ahol a tábornokok megtalálták a holttestet és ennek az általam leírt közös sírnak a helye egymáshoz nagyon közel esik. A Bukur-patak most is megvan és az a rész is, ahol annakidején ültünk édesapámmal. S talán ez lenne az a közös sír, amit akkor még láttunk.”