Az ember, aki megélte a történelmet: 110 éve hunyt el Ugron Gábor

Annyira, hogy a hatéves Gábor már a korszak későbbi nagy írójával, Jókai Mórral is találkozhatott. A híres író ugyanis bejárta Erdély egy részét a forradalom után néhány évvel, naplójában a következőket jegyezte fel: „1853. május 21-én estére Szombatfalvára érkeztünk, hol Ugron Lázár úr, hajdan hosszas ideig Udvarhely-szék királybírája, fogadott bennünket”. Ugron Gábort szülei, ízig-vérig nemesemberek, a főispán és felesége, Simén Rózália a segesvári evangélikus iskolában, majd az udvarhelyi katolikus kollégiumban taníttatták.

A fiatal Gábor jogot tanult Pesten és Bécsben, s mint kortársai megjegyezték róla, igen magas termetű ember volt, még idősebb korában is. A székely virtus is csörgedezett az ereiben, hiszen már fiatal korától renitens férfinak számított: 1864-ben az Almásy Pál, Nedeczky István és Beniczky Lajos által szervezett Habsburg-ellenes összeesküvésben már része volt, mindössze 17 évesen. Néhány év múlva még keményebb helyzetekbe került, hiszen önkéntes katona lett, alig 22 évesen pedig Párizsba (akkor zajlott a porosz-francia háború), majd Olaszországba ment, ahol Garibaldi seregében is harcolt. Még melegebb helyzetbe került, amikor onnan visszament Párizsba diplomáciai útlevéllel – ez azért volt nagyon fontos, mert az igen véres kommün idején szabadon járhatott a harcok dúlta városban, és hazai újságokat tudósíthatott onnan. Volt már ilyen jellegű tapasztalata, hiszen barátjával, a rugonfalvi származású Bartha Miklóssal együtt írták az 16 lapszámot megélt Ördögborda című ellenzéki lapot.

A kommün leverése után Ugron Gábor Angliába ment, majd 1872-ben hazatért Székelyföldre. Alig 25 éves volt, amikor országgyűlési képviselő lett belőle, a korábban Balközép Pártnak, 1874-től Függetlenségi Pártnak hívott formáció színeiben igyekezett politikai karriert építeni Budapesten.

Meg akarták állítani az oroszokat

1877 nagyon fontos dátum az alig húsz éve létrejött Románia, illetve Ugron Gábor életében: ekkor volt az orosz-török háború, amelynek kimenetele többek között odavezetett, hogy Románia több évszázad után megszabadult a törököktől. Azonban ekkor történt a „székely puccs” is (vagy inkább puccskísérlet, mert végül elbukott), amely a terv szerint elvágta volna a Moldván keresztül Bulgáriába vonuló orosz hadsereg utánpótlásvonalát.

1886 januárjában Vasúti Részvénytársaságot alapítottak Székelyudvarhelyen, majd még abban az évben, április 12-én Pesten szerződést kötöttek Kutlánya János építkezési vállalkozóval a vasút megépítésére. Azonban a munka nem ment zökkenőmentesen,  Olaszországból kellett kubikosokat hozatni. Ugron a vasutat építtető társulat alelnökeként a következő évben Pálfalván megvett egy tölgyfaerdőt a katolikus egyháztól. A fát kitermeltette, és azt adta el talpfáknak a vasútépítő Kutlánya János vállalkozónak, ám az ügyből botrány lett, összevesztek a fa felett. Végül 1888. március 15-én begördült az első szerelvény az udvarhelyi állomásra, az emlékezetes pillanatot fotográfus is megörökítette: Ugron Gábor a kép közepén, a mozdonyra kapaszkodott fel, így rajta van a székely gőzösről készült első fotón.

Az osztrák-magyar császár bárói rangot kínált neki, de Ugron Gábor erre kijelentette: „nekem ne adjon egy Habsburg rangot, volt az én familiámnak rangja-neve már ezen a vidéken, amikor az ő fenséges családjának még a hírét sem hozta erre a szél” – igazi konok székely is volt, ha kellett.

Karosszékében ülve halt meg

Ugron Gábor 63 éves korában, pontosan 110 éve, 1911. január 22-én halt meg Budapesten. A képviselő a halálát megelőző napokban betegeskedett, ám még bejárt az országgyűlés épületébe, nem vette komolyan a betegséget. Halála napján, vasárnap József körúti lakásában olvasgatott, de lánya és felesége holtan találtak rá karosszékében, szívinfarktus végzett vele.

Akkor már jó húsz éve készen volt az Ugron-kripta Székelyudvarhely határában, a Szejkefürdő melletti Nagymálon – a család azóta is ide temetkezik. Ugron Gábor halálának hírét gyorsan megtudták idehaza is: „Forró nemzeti érzése és hite nemzete nagy hivatásában, az egész nemzet előtt bebizonyított tényként áll” – ezeket az akkori Udvarhelyi Híradóba maga a főszerkesztő-laptulajdonos, Becsek Aladár írta.

Ugron Gábort nagy pompával temették el a családi kriptába, a Budapesti Hírlap így írt erről: „A szentferencrendiek templomához érve a halottat vivő kocsi a templom ajtaja előtt megállt, a család tagjai bevonultak a templomba, ahol gróf Mikes János főesperes rekviemet mondott. Ennek végeztével újra megindult a menet Szombatfalvára, ahol az Ugron-család sírboltja van. Másfél órát tartott, míg a menet a hegytetőre ért. A hegy aljában nagy társzekérre tették a koporsót, és azon vitték fel a hegyre. A gyászszertartás előtt Sebesi János, Udvarhely megye alispánja búcsúztatta el a megye nagy fiát, majd gróf Mikes újra beszentelte a holttestet, mire a kripta gyertyáinak lobogó fénye mellett lebocsátották a koporsót.”

Mi se írhatnánk szebben, mint ahogy a Vasárnap Újság nekrológja írta 1911-ben: „Voltak-e hibái? Voltak. Vessen rá követ, aki hibanélküli. Azok, akik ellen legtöbbet vétett, megbocsátottak neki. A közönségnek nincs joga, hogy szigorúbban ítéljen felette, mint ezek. Ezek pedig azzal az érzéssel teszik le sírjára koszorújukat, hogy egy nagy Magyarral lett szegényebb a haza.”

Egyszer talán megírja az élete regényét valaki, vagy pedig filmet forgat belőle.