
A Kolcza-tanya
Fotó: Sámuel Szilárd László rajza. Forrás: G. Szabó Ferenc
Sepsiszéken Szépmezőnek nevezik az Olt és a Feketeügy közötti sík területet. E hatalmas, több mint ötszáz hektáros székely birtok a századok során termékeny mezőgazdasági területté alakult át, amelyen magányos tanyák sokasága volt található. A szépmezői tanyarendszert a kommunizmus tette semmivé, a földeket államosították, a legtöbb épületet lebontották. Ám történetük, mint a Kolcza tanyáé is, megmaradt. Erről is olvashatnak az Előretolt Helyőrség februári lapszámában.
2021. február 08., 11:412021. február 08., 11:41
A tanyák a 19. században alakultak ki, sepsiszentgyörgyi, rétyi, komollói, laborfalvi, angyalosi, gidófalvi emberek teremtettek itt kitartó kemény munkával életet maguknak és családjaik számára. A Kolcza-tanyát a múlt századi Gidófalva egyik legjobb földbirtokosa, Kolcza Sándor hozta létre.
Az 1800-as évek legvégén a magyar állam előnyös áron tenyészállatokkal, mezőgazdasági gépekkel, vetőmagvakkal segítette a székely gazdaságokat.
A kitűnő mintagazda, Kolcza Sándor egyike volt azoknak, akik mezőgazdasági előadásokat tartottak a környező falvakban.
Kolcza Sándor, a tanya alapítója
Fotó: Forrás: G. Szabó Ferenc
Az 1959-ben meghalt Kolcza Sándor 1868. március 15-én született Gidófalván. Édesapja, Kolcza Dávid (1837–1915) volt, édesanyja Kolcza Mária, sz. Jancsó (1843–1932). Testvére, Károly, korán, 4 éves korában halt meg. Sándor 1897-ben házasodott, első felesége neve nem ismert, gyermekük nem született. Kolcza Sándor második feleségét Vaska Irmának hívták. Négy gyerekük született: Kolcza Károly, Kolcza Sárika, Kolcza Piroska és Kolcza Lenke.
A Kolcza-tanya hatvan holdon terült el. A faluban sokat beszéltek a Kolcza-tanyai mulatságokról. Fenn is marad sokáig Kolcza Sándor egyik kijelentése, ami mindig elhangzott az ilyen esemény után:
Az államosításkor a Kolcza-családnak el kellett hagynia a tanyát, kuláknak nyilvánították és üldözték őket. A család és a tanya történetét az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap februári lapszámának Élő történelem rovatában mesélik el.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!