
Kemény Ferenc, a NOB egyik alapítója
Fotó: wikipedia
Pierre de Coubertin báró 1894-ben megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, majd két év múlva Athénban megrendezték az első újkori olimpiát. Érdekesség, hogy egy erdélyi nemes ezt megelőzően már 1836-ban levelet írt gróf Széchenyi Istvánhoz, amelyben nemzeti magyar olimpia megrendezését javasolta. Erről olvashatnak a Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványában.
2020. július 07., 12:142020. július 07., 12:14
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alapítói között volt a magyar Kemény Ferenc. Az 1896-os első olimpia rendezésével megbízott Görögország – belpolitikai viszályok miatt – nyögvenyelősen haladt az előkészületekkel, ezért Coubertin magyar barátjához, Keményhez és a Magyar Olimpiai Bizottsághoz (MOB) fordult egy esetleges budapesti „beugrás” lehetőségéért.
ami egyébként már nem is volt lényeges, mert Athén méltóképpen összeszedte magát.
Részlet Kerekes Mihály leveléből
Fotó: Duna Múzeum
A Duna Múzeum Levéltárában őrzik gróf Széchenyi István fennmaradt levelezésének egy részét.
melyben Nemes Kerekes Mihály „Nemzeti Magyar Olimpiai Játék” megrendezésére szólítja fel Széchenyit.
Eddigi ismereteink szerint a legrégebbi olimpiai témájú magyar levél az a dokumentum, melyből részleteket közölnek az Erdélyi Sport július 7-ei lapszámában.
A pedagógusok számára a tanítás napjainkban már jóval többet jelent a tananyag átadásánál: egyszerre kell nevelniük, támogatniuk és alkalmazkodniuk a gyerekek eltérő igényeihez. Két szakembert kérdeztünk a hivatás nehézségeiről és szépségeiről.
A toxoplazmózis hallatán sok gazdi és leendő szülő megijed. De valóban a macska jelenti a legnagyobb veszélyt? Rus Patricia állatorvos segítségével bemutatjuk, hogyan terjed a fertőzés, mikor jelent kockázatot és hogyan védekezhetünk ellene.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Rekordszámú pályamű és több mint hetven ország alkotóinak részvételével nyílt meg a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálé. Az idei Torzulás hívószó a valóság, az identitás és a társadalmi változások kérdéseit állítja középpontba.
szóljon hozzá!