A könyvrestaurátor felelőssége: nagy szakértelmet igényel az értékes dokumentumok felújítása

Ötven évvel ezelőtt, az 1972-es esztendőt az UNESCO a Könyv évévé nyilvánította. Ebből az alkalomból a Teleki Téka munkatársai elkészítették a könyvtár első önálló kiadványát, az Ősnyomtatvány katalógust. Ugyanakkor tervbe vették a kéziratkatalógus elkészítését is, amelynek első tétele a Koncz-kódex lett volna. A katalógus nem készült el, de a kódex, amely a hatodik magyar nyelvemléket tartalmazza, időnként megtekinthető, másolata pedig ott látható a könyvtár állandó kiállításán.

A történelmi korokból származó adománylevelek, alapító okiratok, nemesi oklevelek, illetve könyvek, nyomtatványok alapanyagáról és fennmaradásáról, valamint azok megőrzéséről Márton Krisztina könyvrestaurátorral, a Teleki Téka munkatársával beszélgettünk.

Kutyabőr, pergamen 

Sokféle íráshordozót ismert és használt az emberiség a történelem során. Egy adott, hosszan tartó időszakban a pergamen volt az általános. A pergamen egy, az ókorból használt anyag, amelyet Európa még a középkorban elterjedő papírra sem cserélt le egykönnyen – ismertette Márton Krisztina, majd hozzátette: a köztudatban ez áll legközelebb a papírhoz.

A Téka állandó kiállításán megtekinthető például egy kottás kódexlapba kötött könyv egyszerű, de szép iniciálékkal. „Restaurálások során sokszor találkoztam a könyv gerincét erősítő kódexdarabokkal, de borítóba épített rétegként is” – magyarázza a restaurátor, hozzátéve, hogy a Téka talán legismertebb pergamen alapú darabja a Koncz-kódex: egy 14. századi, latin nyelvű biblia, amely a Marosvásárhelyi sorok és glosszák néven ismert nyelvemléket őrzi, a 15. század elején jegyzett lapszéli szavakat és az összefüggő sorokat Dávid zsoltárából.

Ezeknek az értékes könyveknek, iratoknak különösen nagy szakértelmet igényel a restaurálásuk: „Másfajta beavatkozásokat igényel, mint a könyvek. Konzerválásukban különösen fontos megőrizni a megfelelő alacsony páratartalmat, mert nedvesség hatására a papírnál is hamarabb és maradandóbban deformálódnak, penészednek, zselés állagúvá válhatnak. Hasonló érvek miatt a használt tisztító folyamatokat, anyagokat is óvatosan kell megválasztani” – tudtuk meg Márton Krisztinától, aki arról is beszélt, hogy a nemesi oklevelek elég sok esetben összehajtogatott állapotban örökítődtek át, ami a merev tartása miatt hátrányt jelent. Ha valaki meg szeretné tekinteni, nehezen kihajthatóak, könnyen sérülnek a hajlatoknál. Hosszú folyamat ezeknek a kisimítása, nem szabad erőltetni, csak nagyon lassan, fokozatosan lehet elérni. És nagyon fontos, hogy sok esetben a plikának nevezett visszahajtott rész védi alul az aláírásokat, ezt ne hajtogassuk szét (sok esetben zsinórral is át vannak fűzve oly módon, hogy ezt megakadályozzák).

Nagyon sok leleményes és különleges módját kitalálták a könyvek díszesebbé tételének. Idővel elkezdték leváltani a fatáblákat kartonra, ami lehetett vastagra merített kartonlap, vagy elérhették a hatást több vékony lapnak az egymáshoz ragasztásával. Ilyen célra maradék lapokat használtak, vagy újrahasznosítottak korábban írott, nyomtatott lapokat. Néha elrontott nyomdai ívekből ragasztották össze, vagy egyszerűen újrahasznosítottak bármit, ami kéznél volt. Emiatt nagyon változatos, érdekes tartalmak kerülhetnek elő – magyarázta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy

„Nem minden esetben kerülnek kibontásra ezek a kasírozott kartonok. Egy bizonyos felület feltárása alapján a könyvtáros vagy történész kollégák felmérik, hogy kultúrtörténeti szempontból hordoznak-e olyan információt a lapok, amiért szétbontásuk indokolt legyen. Ha a tartalom nem indokolja, nem bontjuk meg a könyv egységét, de vannak olyan különleges helyzetek is, amikor a borító értékesebbnek bizonyul, mint a könyv, amit borít” – mondja Krisztina, aki azt is elárulta, hogy több ilyen esettel találkozott, amikor a bontásra esett a választás. A szakembernek izgalmas folyamat a lapok szétválasztása és a rejtett tartalmak feltárulkozása.

Mint mondta, „volt példa, hogy kalendárium nyomdai ívei kerültek elő, de bizonyos hónapok ismétlődtek újra és újra, társaikat pedig a könyvtáros kollégák magyarországi szakemberekkel közreműködve Magyarországon található könyvanyagban találták meg. De a lapok közül került már elő ősnyomtatvány-töredék is, illetve még kódexdarab is” – árulta el, akárcsak azt, hogy az is érdekes, amikor kézzel írott lapok kerülnek elő, személyes feljegyzések, kézirat- vagy naplótöredékek, levelek vagy akár egy-egy kolostor vagy más intézmény történetére vonatkozó feljegyzések. „Egy különleges jelentőségű ilyen példa, amit korábbi restaurátorok tártak fel a Tékában: szintén egy kalendáriumból származó töredék, amelyet Simon Zsolt történész azonosított, és mint kiderült, az eddig legkorábbinak ismert szebeni nyomtatványnál is régebbi, így újraíródott a szebeni nyomda, illetve ezáltal az erdélyi nyomdászat története is.”