
Bár ötből négy dohányfogyasztó még mindig férfi, az általános visszaesés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a nők egyre inkább lemondanak a dohányzásról
Fotó: Pinti Attila
Több évtizednyi dohányzásellenes kampány után először csökkent világszerte a dohányos férfiak száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elemzése szerint.
2019. december 19., 14:352019. december 19., 14:35
Döntő jelentőségű fordulópont következett el a halálos dohányipari termékek elleni harcban – mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója a dohányzásról közzétett új jelentés bemutatásakor. Bár ötből négy dohányfogyasztó még mindig férfi, az általános visszaesés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a nők egyre inkább lemondanak a dohányzásról és a dohánytermékek más formájú fogyasztásáról. A dohányos nők száma 2000 és 2018 között 100 millióval csökkent, míg a férfiaké 40 millióval növekedett. Ez a trend változott most meg első alkalommal a férfiaknál – közölte a WHO.
Az MTI híradása szerint a szervezet abból indul ki, hogy a következő évben kétmillióval kevesebb férfi fog dohányozni, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már hatmillióval kevesebb. A nőknél még látványosabb lehet a jelenség: 2020-ban akár 9 millióval is kevesebb nő lehet dohányos, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már akár 32 millióval is kevesebb.
2000-ben a világ 15 év feletti lakosságának egyharmada fogyasztott rendszeresen dohányterméket. Ide sorolható a cigaretta, a szivar, a pipa, a vízipipa, valamint a rágódohány és a tubák, valamint a hasonló termékek – az elektromos cigaretta nem tartozik ebbe a körbe. 2015-ben már a világ népességének „csupán” egynegyede dohányzott. A WHO becslései szerint a dohányosok száma a 2000-es 1,4 milliárdról 2018-ra 1,3 milliárdra esett vissza. 2018-ban minden dohányos 80 százaléka cigarettát szívott.
A 13–15 éves korosztályban 2018-ban világszerte 43 millióan dohányoztak, 30 százalékban lányok.
A WHO célja, hogy a dohányhasználók arányát 2025-ig világszerte a 2010-es szinthez képest 30 százalékkal csökkentsék, ám ez nem feltétlenül fog megvalósulni. Csak 32 ország áll jól ennek teljesítésével. Ha a következő öt évben folytatódnak a jelenlegi trendek, 2025-re 23 százalékos visszaesés érhető el.
Arányaiban tekintve a 2018-as becslések szerint a legkevesebben Afrikában, a legtöbben pedig Délkelet-Ázsiában, majd Európában és a Csendes-óceán nyugati régiójában dohányoztak.
A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A pszichológus konyhájában a közösségi médiában fellelhető női trendekről is szó volt, s találón egy, a TikTok-on terjedő süti – az Apple Pie Cookies – receptjét készítette el Dimény-Varga Tünde házigazda a meghívottal, Gergely Orsolya szociológussal.
A téli madáretetés nem csupán a hó megérkezésével válik időszerűvé. Már november végétől jóval kevesebb táplálékot kínál a természet, a gondosan előkészített madáretetők nagy segítséget jelentenek a kis énekesmadaraknak.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
A mátrai borzaska belül szaftos és puha, míg a bunda fűszeres és ropogós. Az egészet a tetejére kerülő fokhagymás tejföl és pirult sajt koronázza meg.
Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.
A cékla Erdélyben leginkább savanyúságként vagy ivóléként kerül az asztalra, pedig rostokban és vitaminokban gazdag, sokoldalú alapanyag, amelyből világszerte izgalmas levesek, saláták, főételek és desszertek készülnek.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
A tudatos étkezés nem feltétlenül igényel bonyolult alapanyagokat vagy hosszadalmas előkészületeket. A mai rohanó életvitelben egyre nagyobb értékük van azoknak az étrendi ajánlásoknak, amelyek gyorsan és könnyen elkészíthetők.
szóljon hozzá!