Akinek lovakkal kerek a világ: Póra Erika

– meséli.

Mivel a szakiskolát végül nem a megyeszékhelyen, hanem a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában akarta befejezni pincér szakon, így átiratkozott.

Kitárul a világ, de ennek kemény munka a kulcsa

Gyerekekkel foglalkozik, lovagolni tanítja őket az alapoktól – lépés, ügetés vágta – , de van egy nyolc fős lovastornacsapata is, ahol 6 évtől 13 éves korú gyerekekkel foglalkozok. „Szeretném, ha minél több helyre eljutnának, hogy kicsit a világ nyíljon meg előttük is” – szövögeti terveit. Nagy reményeket fűz hozzájuk, szeretné bebizonyítani nekik, hogy kemény munkával előttük is kitárulhat a világ, csak hinniük kell ebben. S mindeközben közel kerülve a lovakhoz, a gyerekek azt is megtanulják, hogyan kell gondjukat viselni, észrevétlenül is részesei lesznek egy olyan világnak, amelyet a kölcsönös bizalom visz előre.

Ebben az is megerősítette, hogy bár szerette a lovastorna versenyeket, szerette a kemény munkát, idővel rájött, a saját eredményei adta boldogságánál, sokkal erősebb boldogságot érez, ha egy tanítványa jeleskedik. Tárgyilagosan mesél arról, milyen nehéz volt számára gyermekként feldolgozni, hogy egyedül van a világban. „Soha senki nem volt, aki azt mondta volna, büszke vagyok rád, mert az első lettél. Valószínűleg ezért nem tartottam fontosnak a versenyzést” – jegyzi meg teljes belenyugvással.

Meg kellett erősödjek. A jó Isten nagy szerepet játszik az életemben, nagyon sokszor éreztem, hogy vezet az utamon. Ha nem vezetett volna, nem itt tartanék. Sokszor voltam mélypontom, s hozzá fordulva mindig kialakult egy olyan út, amelyről tudtam, hogy az enyém. Nehéz volt, sokszor volt az a pont, amikor az mondtam nincs erőm, nem bírom végigcsinálni. Most ahogy érzem magam és ahogy látom az életemet, sokszor magam sem hiszem el, hogy ilyen szépen alakult. Ha még egyszer választhatnék, semmit sem csinálnék másként, ezt az utat választanám, mert jó emberek kerültek mellém, jó környezeteben vagyok” – mondja a maga 21 évének minden komolyságával.

A jobb csuklóján látható tetoválás pedig Cukinak, az idén elhunyt kedves kutyájának állít emléket.

A lovarda felé sétálunk, benézünk az istállóba is, arra kérem, két kis tanítványával mutasson néhány gyakorlatot, ő viszont – mondja nevetve – nem tud lóra ülni, „elmotorozta” a kezét a hétvégén. Hát hogyne újságolná el, ha már itt tartunk, hogy gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor nemrégiben egy cross motort vásárolt és hétvégente ha nem lóháton, akkor két keréken barangol. Közben a heveder Betyár hátára kerül, őt Zselyke készíti elő, míg Zsiványt Zsanett, s hamarosan a Fazakas-lányok már a bemelegítő köröket teszik a lóudvarban.

„Ha bánt valami, lovak közé kell mennem”

„Nagyon jó barátja az embernek a ló, nagyon magasak a rezgésszintjei. Távolról megérzi, hogy mi van benned, ki vagy te, milyen érzéseket hordozol. Nagyon verekedős, ideges gyermek voltam, ahogy kezdtem nőni és lovazni, rájöttem, hogy a ló lenyugtat. Bementem az istállóba idegesen, és látszott, hogy a lovak megérezték az állapotomat.

– magyarázza.

Rubinhoz lép, gyöngéden megsimogatja, hozzábújik. Kölcsönös a szeretet. „Olyan temperamentumos, mint én. Szerelem volt első látásra” – nevet nagyot. Végigmegy az istálló folyosóján, kaparnak a lovak, mindegyiknek van története, mindegyikhez van egy jó szava, kapnak egy-egy simogatást, puszit az orra.