Textilképek eldobott rongyokból: Miklós Irma

„Amikor időm volt, ahogy lehetett, lopva is, de mindig kézimunkáztam, kötöttem. De egész fiatal koromtól itthon készítettem tortákat, karácsonyfára figuracukorkákat, habkarikákat. Aztán meghalt anyósom, majd édesanyám... Kávézgattunk itt egy alkalommal a szomszédasszonyokkal, s azon gondolkodtam, hogy ebben a kicsi konyhában mihez is kezdhetnék, olyan jó meleg van itt, ki kellene használni. Fogjak neki szőni? Szőni ugyan tudtam, de nem tudtam felvetni a fonalat, s az már nem is divatos, és ekkor jött a rongyképek ötlete. Megláttam egy téli tájat ábrázoló képeslapot, s arra gondoltam én ezt megcsinálom rongyokból.

Precízen, nagy odafigyeléssel dolgozik, igyekszik minél élethűbbé varázsolni az alkotásokat. Mutatja is, hogy még a búzavirág szárát is igyekezik úgy kialakítani, hogy minél jobban hasonlítson arra, amit a természetben találunk, ott vannak rongydarabokból az apró kis bolyhos szőrök. Egyébként – derül ki – szíve mélyén mindig is érdekelte az alkotás, értékelte a szépet, így aztán nem is csoda, hogy néhány évvel ezelőtt még egy jobbféltekés rajtanfolyamon is részt vett Csíkszeredában, ma is büszkén mutatja, hogy milyen rajzokat készített a tanfolyam után.

„Ha megdicsérnek, ösztönöz”

Eleinte – magyarázza – kartonpapírra ragasztotta a rongydarabokat, de az nem bizonyult jó megoldásnak, nehézkes volt a rámáztatása is, nehezen lehetett azzal boldogulni. Így tért át a vékony falemezre. Erre a lemezre első lépésben egy vastagabb fehér anyagot ragaszt, majd erre ezúttal egy vékony színes sál kerül fedőrétegnek, ez az alkotás alapja, a háttér, és erre kerülnek majd a különböző motívumok. Sőt – meséli – eleinte az üzletben vásárolt ragasztóval dolgozott, de az sem bizonyult jónak, ki kellett találni valami jobbat. Így aztán maga főzi a csirizt vízből és lisztből, és azt használja.

„Csirizt főzök, mert bármilyen ragasztó nem jó, kipróbáltam, de átüt az anyagon, s ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretném, ha ragasztva van, levenni sem tudom. Csirizzel már más, ami nem tetszik, azt visszaáztatom, s újracsinálom. Lehet, hogy egy másabb árnyalatot tennék, vagy egy másfajta rongydarabot, és ha csirizzel ragasztom, könnyen megoldható a módosítás” – magyarázza kedélyesen.

Közben egy fényképalbumot is mutat korábbi munkáiról, közöttük olyan is van, amely Olaszországba került, de szép számban lelhetőek fel munkái Magyarországon, illetve idehaza. Az első darabokhoz viszont ragaszkodik – jegyzi meg –, azokat nem adja oda senkinek. „Ez a hintó nem is sikerült olyan jól, a férjemnek készítettem, van egy hintónk, s azt akartam megmintázni. Évekig volt két pónilovunk is, azokat is megörökítettem rongyból” – mutatja a fényképeket.

2019-ben egy kisebb kiállítása is volt már – újságolja büszkén. Az unokája is készített már ehhez hasonló képet – mutatja is a falon – csak ő iskolában tanulta, és neki iskolai feladat volt, de Irma néni is tudta segíteni őt egy-két jó tanáccsal. „Van, hogy a reggelit elkészítem, hamar odateszem az ebédet, s jövök is a műhelybe. Ez számomra egy hobbi. Télen több időm van erre, vagy esős napokon, amikor nem lehet kint dolgozni, akkor ezzel foglalkozok.”

Nevetve jegyzi meg, lányai az első számú kritikusai. „Ma is itt járt egyikük, s ki is vittem azt, amivel dolgozok, az autóhoz, hogy nézze csak meg, mit szól hozzá, milyen lesz. Az elején, amikor elkészítettem már három-négy képet, idehívtam Sándor Editet, a csíkszentdomokosi könyvtárost, hogy nézze meg, minek fogtam neki, lássuk, mit szól. Ő akkor azt tanácsolta, hogy folytassam, ne hagyjam abba, ez be kell érjen. Ösztönöz, ha megdicsérnek, elég sok jó visszajelzést kaptam.

Azt mondja, tavasszal, karantén idején bizony nem nagyon tudott alkotni. „Olyan zaklatott voltam, hogy istenem, mi lesz, nem jött, hogy ezzel foglalkozzak” . Aztán lassan visszatért az alkotói kedve – mondja nevetve. Húsvétra hasonló technikával díszített tojásokat, s lassan-lassan visszatért a képkészítéshez is. „Sokszor jön a férjem is, benéz, na, mennyire haladtál, kérdezi. Ha már itt töltöm az időt, csak legyen valami értelme” – kacagja el magát.

Aztán szót ejtünk az alapanyagokról, a rongynak valóról is. Mindent ő sem fogad el, mondja, inkább a vékonyabb ruhadarabokból, ingekből szeret dolgozni, ritkán használ fel vastagabb anyagokat is. Az alkotás öröme mellett a legnagyobb nehézséget – fűzi hozzá – a rongydarabok színek szerinti szétválogatása okozza, de amikor már ezzel is megvan, és leül alkotni, megtörténhet, hogy egy képen három-négy hétig is dolgozik.

A munkafelületen kézügyben vannak a kisebb nagyobb rongydarabok, ott a ragasztó, az olló – abból többféle is –, de a kis polcos szekrényben is várakoznak még a színes anyagok, amelyek egyszer – a látogatók legnagyobb csodálkozására – rongykép formájában kerülnek ki Irma néni kezei közül.