Talajtalanság ellen növesztett gyökereket Nagy Aranka

Majd elkísérte a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe. Különbözeti vizsga után itt folytatta a tanulmányait. A város és az iskola nagyon mély nyomokat hagyott a lelkében, amire mindmáig szívdobogva gondol. Kiváló tanáraik voltak, köztük Dobos Ferenc, avagy Balázs Ferenc a tanítás mellett kórust is vezetett.

Már meszeltek az itteni lakásban, amikor rádöbbent a váltás valóságtartalmára.
„Isteni gondviselés volt, hogy hívtak a nyugdíjasklubba” – merengett el. A közelmúltban elhunyt Kovács Piroska és Gotthárd Anna javaslatára kapcsolódott bele az ottani tevékenységekbe. Előbb a néhai elnöknek, Finta Bélának segített, majd átvette a kultúrcsoport irányítását. Vallja: az elmúlt tizennyolc évben közösen valósítottak meg mindent a csoporttal. Legyen szó a város kulturális életébe való bekapcsolódásról, az egyre bővülő tevékenységekről, a találkozókon való részvételről, avagy kapcsolatápolásról, honismereti kirándulásokról.

Mindvégig érezte: rajta is múlik, hogy ne szakadjon meg az a lánc, amit Finta Béla és dr. Pál Gyula alapozott meg. Az intézmény olyan létesítményben működik, amit a valamikori nyugdíjasok önkéntes adományaiból vásároltak meg, a vezetők a nyugdíjasok kulturális életének központjává tettek.

Pillérek

A helyet és a tevékenységet rokonszenvesnek érezte Aranka néni, folytatta tovább. Hogy amíg ott vannak, érezzék jól magukat, vidítsák fel egymást – legyen, ami erőt ad. Így vált otthonává és „szülőföldjévé” Udvarhely. Tudja: a kórusban éneklésnek összetartó ereje van. A tánc is magyarságunk éltető ereje. „Amíg az erőnk tart, az ifjúságnak példát kell mutatnunk.” 

Vallomások

A jókedvre szükség van, hogy a munkát végezhessék. A derűt nem kell hagyni! A régit meg kell őrizni, azokat az értékeket, amelyeket a Jóisten a székelyeknek adott, át kell hagyományozni, nem szabad elfeledni. Ugyanakkor helyet kell adni az újnak. A nyugdíjasoknak is „fel kell nőniük a világhoz, ne várjuk, hogy a világ igazodjék hozzánk.” Hiszi: a közös évek minden megvalósítása a csapatmunkáról szólt. Személyes célja az őszinteség, jókedv, az összetartozás és a hagyományok megélése volt. A róluk szóló híradásoknak pedig nagy hajtóerőt tulajdonított: fontos, hogy a sajtóban és más médiumokban megjelennek, értékelik és népszerűsítik a NYÖP kultúrcsoportjának tevékenységeit. Amikor kultúrfelelősként a közelmúltban leköszönt, és átadta a stafétát Bitai Magdának, Szemlér Ferenc Igézet című verséből idézve ígérte meg a csoportnak:

Beszélgetésünkkor elmondta: szeretett kézimunkázni, de többet szeretne hagyni az emberek lelkében, mint ami a keze után maradna. Ugyanakkor azt is tudja, bárhol élne, és bármerre menne, jól érezné magát, ha a közösségét szolgálhatná.