Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

14:54

Romániában az egyik legmagasabb a százezer lakosra jutó bírák száma az EU-ban

14:49

Airbus helikoptereket és légvédelmi radarokat vesz Románia a SAFE-programon keresztül

14:43

Továbbra is Romániában a legmagasabb az infláció az EU tagállamai közül

14:13

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban

Huszonkét éves juhász holttestét találták meg Málnáson

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Súlyosan beteg fiatal lány családjának szeretnének segíteni

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője

Elfogadta az Országgyűlés az alaptörvény módosítását, megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása

Egyre kevesebb helyen lehet készpénzzel számlát fizetni

Sepsiszentgyörgyön is le kell cserélni az utcanévtáblákat

Gulyás Gergely lemond a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről

Hat medve ijesztett rá kilenc turistára a széphavasi kápolnánál – végül a csendőrök segítettek

Talajtalanság ellen növesztett gyökereket Nagy Aranka

Megtartó ereje van a nyugdíjasok kulturális csoportjainak, vallja a nyugalmazott pedagógus

Fotó: Barabás Ákos

Nagy Aranka ötvenen túl, nyugdíjasként kezdett új életet Székelyudvarhelyen. Akkoriban, ha végigment az utcán, „nem kellett senkinek a köszönését fogadnia.” Ma lépésenként elegyedhet szóba barátaival, ismerőseivel, és tevékenységéért idén Príma Polgár-díjjal tüntették ki. Nyolcvanöt évesen adta át a stafétát a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára (NYÖP) kultúrfelelőseként utódjának.

Molnár Melinda

2017. július 25., 16:432017. július 25., 16:43

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Középajtán, kiskereskedő családban, második lányként született 1931. november 9-én. A kultúra és a népi értékek iránti szeretetét szülőfalujában szívta magába – a népmese világának csodáit a regélgető idős nénik oltották belé. Az ott tanult népi gyermekjátékok élethosszan elkísérik – tevékenységének minden terültén felhasználta azokat. A falusi élet minden szépségét megismerte. Nagyanyja mellett elsajátította a kenderfeldolgozás csínját-bínját. Emlékezetesek a szülőhelyen megélt templomba járások; a majálisokban a népi tánc, a népdalok, a rezesbanda térzenéje. Az órák közötti szünetekben sokat játszottak, és tanítás után a szomszéd gyermekekkel, vasárnap pedig a szőlőskertbe mentek. Míg a nagymamája dolgozott, szenvedélyesen szerette a petróleumlámpa mellett hangosan felolvasni neki az újságot.

Elemistaként élte meg a bécsi döntést. Magyar ruhában, pártásan várták a bevonuló magyar katonákat. Láthatta azt a mély ragaszkodást, örömet, amivel fogadták őket. Magyarságszeretete ebbe az élménybe gyökerezik.

„Lennél-e tanítónő?”

1944-ben megtapasztalta a háború borzalmait. A Szárazajta felől átvonuló győztes orosz-román katonák kiürítették a szülei üzletét, a lovakat az istállóból elvitték. Ők a nagyanyja pincéjében aludtak. Ha nem szóltak a fegyverek, kimehettek az utcára. Látták az elhunyt német katonákat… Falujukból is sokan meghaltak Ojtuznál.

A Székely Mikó Kollégiumban példaképe, a magyar tanárnője Seprődi Kis Anna éneket, táncot, versmondást tanított nekik. Az írók, költők mellett a festők, zeneszerzők műveiről szóló tudást is belopta az órakeretbe, ezáltal is nyitogatva a tanulók elméjét.

Két év múlva feltette a tanárnő a kérdést: lennél-e tanítónő?

Majd elkísérte a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe. Különbözeti vizsga után itt folytatta a tanulmányait. A város és az iskola nagyon mély nyomokat hagyott a lelkében, amire mindmáig szívdobogva gondol. Kiváló tanáraik voltak, köztük Dobos Ferenc, avagy Balázs Ferenc a tanítás mellett kórust is vezetett.

Kisiskolásainak népi táncot, népdalokat tanított és azt, hogy „gyökerük van”

Fotó: Barabás Ákos

Kezdő pedagógusként előbb Köpecen tanított egy évet, majd Gidófalván folytatta. A tanárhiány miatt ott magyar nyelvet és irodalmat tanított. A megyei első díjas néptánccsoport mellett sok színdarabban is szerepelt. 1962-től Középajtán folytatta pályáját. Népi együttest alakított: gyermekek, középkorúak, idősek együtt léptek színre. Férje zenetanár volt, a zenei és énekmellékleteket együtt állították össze. A zenekar is a faluból állt össze. Országos második díjat nyert a tánckar, és Kovásznára költözésük után még tíz évig működött.

Kovásznai évek

Kisiskolásainak népi táncot, népdalokat tanított és azt, hogy „gyökerük van”. Ezek szeretetével működött Kovásznán a Gyermekjátékkar. Gazda Ella, Szegő Júlia és sokan mások is nagyra értékelték, biztatták. Akkoriban három kórus működött Kovásznán a férje vezetésével. Aranka nénit a gyermekekkel való foglalkozás a középajtai szőlőskertre emlékeztette, ahol önfeledten játszottak. Táncos- és játékos kedvű tanítványai, a gyermekjáték-együttes annak zene- és énekkara megyei majd országos elismerésben részesült. Kovásznán, az iskola négyszáz éves évfordulóján 1978-ban hetvenhat pár elemista és öt-nyolc osztályos táncolt – százötvenkét gyermek lépett színpadra. Nyugdíjasok húzták a talpalávalót. Később, az udvarhelyi nyugdíjasklubban arra törekedett, hogy mindig legyenek körülöttük gyermekek, fiatalok.

„Féltem a talajtalanságtól”

Egyik lánya, Boglárka Magyarországon él, a másik, Enikő, Udvarhelyen. Öröme, hogy tanítóként ugyanazt az utat követi, mint édesanyja. Amikor nyugdíjazása után egyedül maradt, lányai biztatták: költözzék Udvarhelyre.

Bár félt a talajtalanságtól, gondolkodás nélkül pakolt és ment – fél év alatt életteret változtatott.

Már meszeltek az itteni lakásban, amikor rádöbbent a váltás valóságtartalmára.
„Isteni gondviselés volt, hogy hívtak a nyugdíjasklubba” – merengett el. A közelmúltban elhunyt Kovács Piroska és Gotthárd Anna javaslatára kapcsolódott bele az ottani tevékenységekbe. Előbb a néhai elnöknek, Finta Bélának segített, majd átvette a kultúrcsoport irányítását. Vallja: az elmúlt tizennyolc évben közösen valósítottak meg mindent a csoporttal. Legyen szó a város kulturális életébe való bekapcsolódásról, az egyre bővülő tevékenységekről, a találkozókon való részvételről, avagy kapcsolatápolásról, honismereti kirándulásokról.

Az ének és tánc nyugdíjas korban is összekovácsolja művelőit.

Mindvégig érezte: rajta is múlik, hogy ne szakadjon meg az a lánc, amit Finta Béla és dr. Pál Gyula alapozott meg. Az intézmény olyan létesítményben működik, amit a valamikori nyugdíjasok önkéntes adományaiból vásároltak meg, a vezetők a nyugdíjasok kulturális életének központjává tettek.

Pillérek

A helyet és a tevékenységet rokonszenvesnek érezte Aranka néni, folytatta tovább. Hogy amíg ott vannak, érezzék jól magukat, vidítsák fel egymást – legyen, ami erőt ad. Így vált otthonává és „szülőföldjévé” Udvarhely. Tudja: a kórusban éneklésnek összetartó ereje van. A tánc is magyarságunk éltető ereje. „Amíg az erőnk tart, az ifjúságnak példát kell mutatnunk.”

Bárhol élne, és bármerre menne, jól érezné magát, ha a közösségét szolgálhatná

Fotó: Barabás Ákos

Az „unokák segítségével”, fiatal munkatársakkal megtanulta a pályázatírást is: ezáltal tizenhat nyertes projektet valósíthattak meg a kultúrcsoporttal. Egyik megtartójuk a mindenkori vezetés, amely támogatta tevékenységüket, másik a közönség, aki tapssal jutalmazta produkcióikat. De mindenekelőtt a nyugdíjas műkedvelők ügyszeretetét és kitartását emelte ki Aranka néni. Közös ünnepeiken a helyi alkotók műveit kiemelten műsorra tűzték, helyet kaptak benne a vidék hagyományai és néptáncai. 2010-ben az Udvarhelyszék kultúrájáért díjjal tüntette ki a NYÖP kultúrcsoportját az Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület. Annak reményével, hogy a magyarságtudat éltető forrása a népi gyermekjáték, zajlott a legutóbbi közös tevékenységük az óvodásokkal és kisiskolásokkal.

A Príma Polgár-díj laudációjában emígy foglalták össze tevékenységét:

„Ittléte és nyugdíjas munkássága alatt ragaszkodott azokhoz az értékekhez, melyekben felismerhetőek népünk hagyományai.”

Vallomások

A jókedvre szükség van, hogy a munkát végezhessék. A derűt nem kell hagyni! A régit meg kell őrizni, azokat az értékeket, amelyeket a Jóisten a székelyeknek adott, át kell hagyományozni, nem szabad elfeledni. Ugyanakkor helyet kell adni az újnak. A nyugdíjasoknak is „fel kell nőniük a világhoz, ne várjuk, hogy a világ igazodjék hozzánk.” Hiszi: a közös évek minden megvalósítása a csapatmunkáról szólt. Személyes célja az őszinteség, jókedv, az összetartozás és a hagyományok megélése volt. A róluk szóló híradásoknak pedig nagy hajtóerőt tulajdonított: fontos, hogy a sajtóban és más médiumokban megjelennek, értékelik és népszerűsítik a NYÖP kultúrcsoportjának tevékenységeit. Amikor kultúrfelelősként a közelmúltban leköszönt, és átadta a stafétát Bitai Magdának, Szemlér Ferenc Igézet című verséből idézve ígérte meg a csoportnak:

míg ereje engedi, közöttük lesz.

Beszélgetésünkkor elmondta: szeretett kézimunkázni, de többet szeretne hagyni az emberek lelkében, mint ami a keze után maradna. Ugyanakkor azt is tudja, bárhol élne, és bármerre menne, jól érezné magát, ha a közösségét szolgálhatná.