Saját példával tanítani

2016 nyarán a feleségem, Edit és Hanna hazaköltöztek, én pedig szavamat adtam, hogy követni fogom, amint az a projekt, amin dolgozunk, lejár. A feleségem itthon közben valóra váltotta álmát, egy szépségszalont nyitott, aztán 2019 tavaszán én is végleg hazatértem. 2018-ban itthon nyaraltunk, itt voltunk Szentsimonban egy lovas képzésen, amikor megérkezett Böjte Csaba ferences szerzetes, aki akkoriban nagy gondban volt, hogy mi is legyen a kézdivásárhelyi kantai minorita rendház épületével. Az 1600-as években épült iskola majdnem romokban hevert. Megjegyezte, ha találna valakit, aki a felújítási munkálatok során neki segítene, könnyebben belevágna” – meséli Zsolt.

– hangsúlyozza ki. Azóta Csaba testvér már sok mindenben kikérte az építészmérnök Zsolt tanácsát, azonban egy adott pillanatban minden tervezésnél és felújításnál is égetőbb problémát kellet mielőbb megoldani. „Egy alkalommal meghallotta, hogy Hanna azt tervezgeti milyen kutyája lesz, aztán mikor meg is vásároltuk neki a hőn áhított kis skót juhászkutyát, akkor felvetette, hogy lejöhetnénk Szentsimonba, hiszen egy skót juhászkutyának nagy térre, a gyermekotthonnak pedig vezetőre van szüksége. Lejöttünk, hogy kipróbáljuk, és mi februártól két hetes próbaidőn vagyunk. Ha lejár a próbaidő, eldöntjük, mi legyen” – mondja nevetve.

„Kinyitottuk a kapukat és befogadtuk a falut”

Jó itthon az élet – mondják feleségével Edittel, aki időközben csatlakozik hozzánk. Itt kicsit mintha lassúbb ütemben zajlana az élet, de – mint Zsolt megjegyzi – előbb-utóbb elege lesz az embernek a nagyvárosi lótás-futásból és óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hol is szeretné leélni az életét.

Mi azt nem is tudjuk elképzelni, hogy úgy lakjunk itt a faluban, hogy ne legyünk annak része. Ha bezárkózunk, nem tudják kik vagyunk, mit akarunk és miért is vagyunk itt. Itt van a lovarda, minden gyermek álma, itt vannak a nagy tudású lovasoktatóink, persze hogy szívesen látjuk a falubeli gyermekeket is. Hetente 150-160 gyermek vesz részt lovas foglalkozásainkon. Sok jó dolog történt már itt. Elhozza az édesapa a gyermeket lovagolni és közben lekaszálja a füvet, vagy besegít a bálázásba. Ezek a kalákás tevékenységek régen is működtek, most is működnek” – magyarázza lelkesen Zsolt miközben a lovarda fele sétálunk. A foglalkozások itt éppen véget értek, a gyerekek ebédelni indulnak, a lovak pihennek, két lány vízzel tele vödröket cipel, hogy megitassa őket. Nagy a hőség.

„Hannának talán nehezebb volt hozzászokni ahhoz, hogy a szülei figyelme megoszlik, ettől féltünk is. De ezek a gyermekek olyan dolgokra tanítják őt, amire mi nem tudtuk volna. Mi mindig arra tanítottuk, hogy legyen kedves, előzékeny, a gyerekek megtanították, hogy álljon ki magáért.”

De ugyanezt gondolom a kétkezi munkáról is. Mindent lemásolnak” – jegyzi meg Zsolt. A hét hektáros területen a tavasszal több száz fát ültettek el, a ribizliültetvényről mintegy hetven kiló ribizlit szedtek le, elkészült a szörp és forr a bor is. A majorságnak nem mindennapi gazdasági épület ad otthont, a szemet gyönyörködtető tyúkhotelben mintegy száz kapirgáló van, innen kerül ki a házi tojás is, amivel alkalomadtán az otthon lakói is kedveskedni tudnak, meghálálhatnak egy-egy jó cselekedetet. Aztán elérjük a málnást is, legalább háromszáz tő málnát ültettek el, innen főztek be már márnalekvárt és szörp is készült.