Nők a hadseregben: édesanyák, feleségek, katonák

És amikor a munkahelyeden értékelnek, akkor jó helyen vagy. Nagyon szívélyesen fogadtak, és hamar befogadtak. Mi a hadseregnél nagyon összetartók vagyunk, jól egyezünk, és sosem szült konfliktust az, hogy valaki nő vagy férfi. Én itt nagyon szeretem, hanem már továbbálltam volna, hiszen azt vallom, a legfontosabb az életben, hogy szeresd azt, amivel foglalkozol” – hangsúlyozza.

Mint megjegyzi, bizony a katonai karrier szigorú szabályokkal és olykor lemondásokkal is jár. Megtörténik – fűzi hozzá –, hogy az ünnepeket a családtól távol kell tölteni, de ha ezt elfogadja az ember, ha képes áldozatot hozni munkája érdekében, akkor „katonának teremtették”. „Nem mondhatom, hogy könnyebb helyzetben vagyok, mert a férjemnek is katonai karrierje van. Nem, sőt, hiszen alkalomadtán mindkettőnknek áldozatot kell hoznunk a munkánk érdekében, de ilyenkor nagy segítségünkre vannak a nagyszülők, akik vigyáznak a gyerekekre” – magyarázza.

S ha már a gyerekekre terelődött a beszélgetés, arra is kíváncsi voltam, hogy miként tudja összeegyeztetni a családi életet, a gyermeknevelést a karrierrel egy törzsőrmester.

Persze néha nehéz, de ha szereted a munkádat, a nehézség eltörpül. A gyerekeink nagyon büszkék ránk, az hogy ők majd a nyomdokainkba lépnek-e vagy sem, kiderül” – mondja.

Maga is érzékeli, hogy ma már nem lepődik meg senki, ha egyenruhást lát, azon meg végkép nem csodálkoznak az emberek, ha katonanőkkel találkoznak, hiszen a televízióban vagy az utcán látott katonai parádékon megszokták a nők látványát is. „Az évek során mi, nők nagyon sok akadályt le tudtunk küzdeni, s az, hogy bekerültünk egy olyan világba, amelyet többnyire a férfiak uraltak, sok mindent elárul rólunk, nőkről. Azt hiszem elég erősek vagyunk ahhoz, hogy bármit megtegyünk. Ha meg valaki elég erősen szereti a hazáját, mert bizony ez is fontos, és bizonyos élethelyzetekben áldozatokat is képes hozni a munkájáért, akkor nyugodt szívvel választhatja a katonai karriert” – mondja mosolyogva.

„Egy nőnek nincs keresnivalója a katonaságban”

Öt éve dolgozik a rendszerben Florina Cîrjescu , aki alig egy hónappal a sikeres érettségi után jelentkezett a katonasághoz. A csíkszeredai születésű nő Râmnicu Vâlcean végezte el a négyhónapos alapképzést.

Kezdetben a szüleim nem támogattak ebben, azt mondták, nem nekem való, egy nőnek nincs keresnivalója a katonaságban, nem fog sikerülni, de bebizonyítottam nekik, hogy igenis sikerülni fog, és helyt tudok állni. Nagyon szeretem itt” – mondja lelkesen a 25 éves tizedes.

„A munkahelyen mindenki végzi a saját feladatát, megtörténik, hogy találkozunk a szünetekben, vagy együtt érkezünk, s együtt megyünk haza. Ha meghúzod a határokat, és betartod a közösen hozott szabályokat, akkor a családi életed is kiegyensúlyozott lehet. Én nagyon büszke vagyok magamra, volt egy álmom, és azt önerőből elértem. Szeretnék előrelépni a ranglétrán, van erre lehetőség, ha továbbtanulok.” 

Nevetve mondja, most már a szülei is belenyugodtak a döntésébe, büszkék is rá. „Egy szavam sem lehet a férfikollégákra, nem tesznek különbséget köztünk, ha valakin észreveszik, hogy segítségre van szüksége, azonnal segítenek, de ugyanakkor sokszor dicsérnek is, amitől magabiztosabb lettem. Egymástól is sokat tanulunk.”

Aki nyolc testvérének mutat példát

Alina Jitaru közkatona a Csíkszeredához közeli Balánbányán született, férje is a hadsereg kötelékében dolgozik. Érdekes az ő története, már ami a katonai hivatás választását illeti. „Egy alkalommal részt vettem a hadsereg által szervezett Nyitott kapuk rendezvényen Csíkszeredában, és nagyon tetszett az, amit akkor láttam.

– meséli az alig két évvel ezelőtt történteket.  „Rád jól emlékszem, téged láttalak, és amit láttam, az nagyon tetszett” – mondja a mellette ülő kolléganő felé fordulva, aki láthatóan meglepődik ezen, hiszen mindmáig fogalma sem volt arról, hogy milyen hatással volt néhány éve Alinára.

– mondja nevetve.

„Nehéz volt, de megérte”

„Egészen tizenkettedik osztályig én egyáltalán nem akartam katona lenni. Akkor azonban a fiútestvérem felvételt nyert a hadsereghez, és nagyon sokat panaszkodott édesanyánknak, hogy milyen nehéz. Az utolsó száz méteren döntöttem el, hogy én is ezt a hivatást választom, csakhogy bebizonyíthassam neki, hogy nem is olyan nehéz. Az erőnléti része nem volt nehéz, a sportprogramokat maximálisan teljesítettem, hiszen kislánykorom óta sportolok, de a négyhónapos képzés első időszakában nagyon nehezek voltak a programok, a hajnali ébresztők. Na de manapság már mi könnyű? Ha azzal foglalkozol, amit szeretsz, végül nem a nehézségekre fogsz emlékezni. Lassan megszokod a fizikai erőnléti programokat, a szigorú szabályokat. Én is megszoktam, és most már azt mondom, hogy megérte” – mondja a Bákó megyei Ágas településről származó Roxana Matei főtörzsőrmester. És mivel a családból ő már másodikként választotta ezt az utat, szülei is maximálisan támogatták döntésében.

Az ő férje nem dolgozik a katonaság kötelékében, de maximálisan támogatja. Mit is tehetne mást? Hiszen már katonaként ismerkedtek meg – árulja el. Bár egy kívülálló számára lehet, hogy szigorúnak tűnnek bizonyos szabályok, azok azért betarthatók – jegyzi meg. S ha már nőkkel beszélgetek, megtudom, hogy sminkelhetnek ugyan, de csak diszkréten, nem használhatnak harsány színeket, a hosszú hajat kötelező módon copfba kell kötni, de viselhetnek gyűrűt és fülbevalót is. „Egy nőnek ápoltnak kell lennie” – fűzi hozzá cinkos mosollyal.

– mondja határozottan.