Nő, vasból. Koter Adél, az iron(wo)man

A csíkszeredai sportoló a tavalyi spanyolországi Vitoria-Gasteizben megrendezett hosszútávú triatlonversenyen szerezte meg a Hawaii világversenyen való részvétel kvalifikációját „Mivel első lettem a korcsoportomban, megkaptam a lehetőséget, hogy induljak idén a világbajnokságon, én pedig a férjem biztatására beiratkoztam a versenyre. Ez határozta meg a hozzáállásomat is: élvezettel, örömmel versenyezni” – magyarázza Adél.

Mint meséli, idén a korosztálya, a 45–49 évesek csoportja volt a legnépesebb, a háromezer női versenyző közül 203-an indultak ebben a korcsoportban. A fokozott hangulat már kora reggel adott volt, Adél 6.50-kor indult, a napfelkeltét már az óceánból csodálhatta.

Hála és elégtétel

Az úszás után a tranzitzóna következett, amin minél rövidebb idő alatt, minél hatékonyabban kell áthaladni, ide még belefér egy gyors zuhanyzás, az úszóruha levetése, s máris kézügyben van a kerékpár. Na és ha az úszóruha alatti triatlonos ruha vizes? Az első tíz kilométer után már meg is szárad.

S még bringán ült, de már az utolsó 50 km-től fejben a futásra készült, ez pedig azt jelentette, hogy gyakrabban vette igénybe a frissítő pontok önkéntesei által feléje nyújtott géleket, folyadékot. „Nagyon hálás voltam, hogy baleset nélkül beérkeztem a futásra a tranzitba. Következett a maratoni táv, s kicsit újra becsapódtam, mert a szurkolók megint magukkal vittek. Laza tempómban kellett volna indítani, szokni a meleget, a terepet, ez már kora délután volt. Más a hőérzet a biciklin, futásnál jobban felhevül az ember, egy idő után úgy éreztem, mintha parazsat tettek volna a fejembe, a mellkasomba, és nem kapok levegőt, néha bele kellett egy kicsit gyalogoljak. Az első frissítő pontnál nagyon örültem a jégnek. Az éreztem egyébként, hogy a lábaim teljesen rendben vannak, fejben nem tudom elviselni a meleget, a begyakorolt tempóm sem volt meg, ez kicsit el is keserített. De aztán eldöntöttem, minden frissítőnél veszek jeget a kezembe, bekapok egy kis gélt, sótablettát, és megyek tovább. Aztán csak azt érzékeltem, hogy fogynak a kilométerek, szorongattam a jégkockát, és jól érzem magam. A legnehezebb pontja a futásnak az volt, amikor befutunk az Energy Lab nevezetű helyre, ott mérik a szigeten a legmagasabb hőmérsékletet a visszaverődő napsugarak miatt. Ezen a részen a levegő hőmérséklete eléri a 35 Celsius-fokot is.”

Célba érni a naplementében

A hangulat magával ragadó, nem csak a versenyzők, hanem a szurkolók is kitesznek magukért, a jó hangulatú, dübörögő zene diktálja a ritmust, ami persze nem mindig a legjobb. Minden szurkoló erőt ad – jegyzi meg. „Jobb lett volna a sakkot válaszd!” vagy „Jól jönne egy pizza vagy egy hideg sör? Húzzál bele, mert a finisnél vár” – csak néhány felirat, amivel próbálnak hatni a kimerült versenyzők lelkiállapotára. „Az utolsó tíz kilométer a naplementében volt, délután 18.35-kor értem célba. Csodálatos volt. A finisben várt a férjem és a fiam nagy szeretettel, őrjöngve. Ennél több nem is kell.”

Nevetve eleveníti fel, kellemes meglepetések is érték a verseny ideje alatt: például az, hogy

Úgy érzem, ezen a versenyen nem kellett magammal megküzdenem. Nem is volt nagy nyomás rajtam, nem volt elvárás, tulajdonképpen saját magam öröméért indultam, harcoltam” – mondja derűs nyugalommal. Adél három éve dolgozik együtt Flander Márton triatlonos edzővel, aki többek között 2014-ben a hawaii Ironman-világbajnokságon korosztályos második helyezett lett.