Látássérült mindennapok

Keresgélni kezdtem a világhálón, és rögtön világossá vált, hogy tényleg nagy gond van. Be is jelentkeztünk azonnal a szemészetre, én tisztán emlékszem, útközben mondtam is Szilárdnak, ha azt fogják mondani, hogy a gyermek vak, összedől a világ. És azt mondták. A világ kicsit összedőlt, de másnap is pont úgy felkelt a nap és ment tovább az élet. Akkor maradtak bennem olyan tüskék, amelyeket nem tudok azóta sem felejteni. A szemorvos, akire én nagyon felnéztem, mert gyermekkoromban is hozzá jártam, abban a pillanatban, amikor közölték velünk, hogy baj van, felsóhajtott, mondván, az ember nem tud hálát adni, hogy egészséges gyermekei vannak. Tíz év távlatából ez még ma is fáj” – eleveníti fel Endes-Ábrahám Ibolya, Ákos édesanyja. A család végül Budapesten kapta meg a pontos diagnózist, azaz hogy gyermeküknek egy nagyon ritka, veleszületett rendellenessége van, amelyen nem lehet segíteni, ezzel együtt kell élni. Akkor derült ki, hogy a jobb szemével fényt, árnyékot érzékel, de a bal szemével semmit, alulfejlett. Továbbá szemén zöld hályog alakult ki, ami azzal jár, hogy a belső szemnyomás magas, ezt kezelni kell. Ákos jelenleg a csíkszeredai József Attila Általános Iskola harmadik osztályos tanulója. Mind az óvodában, mind az iskolában sikerült kitűnően beilleszkednie – mesélik szülei, sőt talán legmerészebb álmukat is fölülmúlta az, ami gyermekükkel az iskolában történt. Az Ákossal foglalkozó tanítónő, Both Virág maga is megtanulta a Braille-ábécét, hogy a kisfiúnak könnyebb legyen, így Ákos ma már ennek segítségével ír és olvas magyarul, románul és angolul. „Ez várakozáson felüli dolog” – mondják boldogan.

Ákos: eldöntöttem, hogy költő is leszek

Aztán két évvel ezelőtt azt is felfedezte a tanító néni, hogy Ákos szépen szaval. Kellett egy kis bátorítás, sikerélmény, és Ákos azóta is rendszeresen részt vesz a különböző szavalóversenyeken. Nemrégiben például arany minősítést és különdíjat kapott Budapesten, a Nemzeti Színház által szervezett Nemzeti VERSenyen, kétszáz versenyzőből a nyolc legjobb közé kerülve.

Lát színeket, formákat, fényt, árnyékot, sőt egy kinagyított szöveget is el tud olvasni, bár senki nem tanította neki a betűket.

Fontos, hogy ne féljenek!

„Nyíltan beszélünk vele is, meg mindenki mással, mert úgy gondolom, hogy a tagadás semmire sem vezet. Ha mi ebbe a helyzetbe kerültünk, úgy gondolom, felelősségünk van nemcsak iránta, hanem az összes hasonló helyzetben lévő gyermek iránt. Tennünk kell azért, hogy elfogadóbb legyen a világ, ezért ha valakinek kérdése van, igyekszünk válaszolni. Ha új közösségbe kerül, mi nyíltan elmondjuk, hogy mi a helyzet, ne legyen megválaszolatlan kérdés sem felnőtt, sem gyerek számára. Fontos, hogy ne féljenek tőle, és amikor az elemi iskolából kikerül, akkor is bátrabban vállalják majd be a pedagógusok, mert nagy szükségünk van erre. Ha nem együttműködők, akkor mi el vagyunk veszve” – fűzi hozzá Ibolya. Bármennyire is nehéz volt, számukra – magyarázzák – sosem volt opció, hogy Ákost Kolozsvárra, bentlakásos román tannyelvű intézetbe vigyék, hiszen csak ott zajlik speciális oktatás a vakok és gyengénlátók számára. Nagy reményeket fűznek a Romániai Magyar Nemlátók Egyesületéhez, amely Székelyudvarhelyen tesz azért, hogy magyar nyelven is legyen speciális oktatás.

„Fontos, hogy kilépjünk a világba és kihozzuk a legjobbat az adott helyzetből, olyan körülmények között, hogy nincs szakember, aki a különféle fejlesztésekkel foglalkozhatna, nincs szakmai támogatás, gyakorlatilag semmi nem adott, hogy a dolgok jól működjenek” – jegyzi meg az édesanya.

Nem vak, hanem gyengénlátó

„Volt olyan, hogy mondták az iskolában, jön a vak. Nem vagyok vak, csak gyengénlátó” – hangsúlyozza ki Ákos. De az ilyen kijelentéseket már nemcsak az ő, hanem az első osztályos Eszter osztálytársai sem hagyják szó nélkül. Ákos amúgy szereti a felnőttek társaságát, szívesen hallgat zenét, énekel, nagy szakértője a rádióállomásoknak, bármerre is utaznak, településenként tudja, hogy mely frekvencián milyen rádió fogható.