Ikertestvérek: Mint két tojás. Vagy mégsem?

Ez már kisbaba korukban megmutatkozott, az egyik „mintababa” volt, evett és aludt, és a másik sem volt sírós ugyan, viszont izgága, mozgékony volt mindig is. Az elsőszülött Dorottya merészebb, bátrabb, mindent kipróbál és nem fél, Nóra előbb megfigyeli, hogy mi fog történni. Egyikük nagyon szépen rajzol, a másik nem is szeret rajzolni. Mindketten lovagolnak, de másképp kezelik a lovat. Beáta elmondta, a kicsit, aki három percre rá látta meg a napvilágot, mint a nővére, folyamatosan foglalkoztatja, bántja, hogy ő a kisebb. 

Egyforma ruha és játék?

Kérdésünkre, hogy mennyire tartja fontosnak, hogy egyformán öltöztesse őket, elmondta, kezdetben nem szerette volna, ha mindkettőt ugyanolyan ruhákba öltözteti, mert úgy gondolja, hogy két különböző egyéniség. Babaruhákból is csak hasonlót vásárolt, két egyformát nem. „A család viszont úgy gondolta, hogy az a szép, ha egyformán öltöztetem őket, mert az ikreknek úgy való. De sokáig nem volt egyforma ruhájuk, csak az, amit ajándékba kaptak. Ugyanígy volt a játékokkal is. Egy idő után viszont ők igényelték, hogy mindkettőjüknek ugyanolyan játékuk és ruhájuk legyen, mert reggel mindkettő ugyanazt a Mini egeres vagy Elzás pólót akarta felvenni.”

A törtető és az álmodozó

Kálmánka és Kende valahol az egyik fán kialakított főhadiszállásukon tanyáztak a nagy kertben, csak a hangjuk hallatszott, Sugi, a kishúguk kíváncsian méregetett, amikor meglátogattuk a Sipos családot Csíkbánkfalván, megnézni, hogyan is zajlik egy olyan családban az élet, ahol ikrek is cseperednek. A fiúk kilenc évesek, a „nagylány” hat, így viszonyítási alapja is van a szülőknek, milyen az, amikor „csak” egy babát kellett gondozni. Tíz évvel ezelőtt a Sipos házaspár örömteli félelemmel fogadta a hírt, hogy ikerpár növekedik Tünde pocakjában. „Korábban már volt veszítésem, és amikor kérdeztük az orvost a vizsgálaton, hogy megvan-e, akkor mondta, hogy megvannak. Nem tudtuk, hogy örüljünk-e, de újságoltuk mindenkinek. Féltünk is Sok ellenőrzésre kellett járjak, abbahagytam a munkát is, sokat sétáltam, vártam őket. A harmincötödik hétben indult be a szülés, császár lett belőle. Azért imádkoztam, hogy ne legyen nagy a súlykülönbség, de 2,45 és 2,50 kilóval születtek. A férjem le is tiltott az internetről, nem szabadott semmit olvassak komplikációkról, nem nagyon engedte, hogy bogarásszam” – elevenítette fel Tünde, az édesanya. Mint mesélte, mivel visszaesett a fiúk súlya, közel három hetet kellett bent lenniük a kórházban, ezek nagyon nehéz napok voltak. Otthon aztán elkezdődhetett a babázás, Kálmán, az édesapa sok időt tudott velük tölteni, ő volt az éjszakai „ügyeletes”. Noha nem volt egyszerű, Tünde igyekezett anyatejjel táplálni őket. „Egy éves korukig szopiztak. Szerencsére egyik unokatestvérem segített napközben, miután megszoptattam az egyiket, odaadtam neki, ő büfiztette, én közben szoptattam a másikat, fel voltam húzva, mint egy robot. ” Elhangzott, mindig volt valaki, aki segített a napi teendőkben, egyedül nagyon nehéz lett volna.

Kende a vezértípus, Kálmánka csendesebb, nyugodtabb. De mindig is volt egyfajta versengés bennük, még az óvodaajtón sem tudtak úgy bemenni, hogy ne vesszenek össze, ki legyen az első. Amíg Sugi baba volt, szinte számba sem vették, számukra az, hogy testvér, egymást jelentette. Ez azóta már változott, de köztük egészen különleges a viszony.
„Karakterileg teljesen másak. Az egyik inkább vezértípus, a tanulásban is törtető, ambicionálja magát, a másik egy kicsit lazább, álmodozó, azt mondta, feltaláló lesz. A sportokban mindketten nagyon jók, ebben vezetnek le sok mindent. Állandóan le kell kötni a figyelmüket, hasonlóan fejlettek fizikumban és tanulásban is, az eszük is vág” – sorolta a különbségeket és a hasonlóságokat az ikerfiúk édesanyja.

Tünde rámutatott, sokan ajánlják, hogy az ikreket külön iskolába kell járatni és elválasztani minél hamarabb, de ők a faluban ezt nem tudják megoldani. „Lehet, hogy jót tenne nekik, hogy a személyiségük jól tudjon fejlődni külön-külön. Az idén elküldtük őket a nagyszülőkhöz, hogy egy-egy hetet töltsenek külön. Az egyik jobban bírta, a másik kevésbé. Kálmánka az, aki érzelmesebb, jobban kötődik, az első két nap mind kérdezte, hogy vajon Kende mit csinál, hol van. Aztán feloldódott s rájött, hogy így is lehet. Csak nekik olyan természetes, hogy a másik mindig ott van, ezért direkt törekszünk arra, hogy kicsit külön is legyenek. Tavaly más-más sportedzésre írattam be őket, hogy találja meg mindenik a saját útját. A végén az lett, hogy mind a ketten fociztak és mind a ketten automodelleztek” – mesélte. 

Ugyanígy törekednek arra is a szülők, hogy ne feltétlenül egyforma ruhákat vásároljanak a fiúknak, noha amíg picik voltak, elő-előfordult, vagy éppen két egyforma ruhadarabot kaptak ajándékba. A szülinapi, karácsonyi ajándékok is különböznek most már, mivel mindkettőnek megvannak a saját elképzelései, igényei. 

Időközben előkerültek a fiúk is, huncutul mesélték, hogy megesett, amikor a suliban egyikük felelt a másik helyett, és hogy előfordul, hogy az osztálytársaik összetévesztik. Kérdésemre, hogy mi az, amit mindketten nagyon szeretnek, sorolni kezdik: foci, automodellezés, dzsúdó, hittan, tánc, matek, kézimunka, testnevelés. És arra, hogy melyik a kedvenc ételük, egyszerre vágják rá: a palacsinta.

Érdekes összetartozás ez

Mindig különlegességnek számított kolléganőnk, Szász Cs. Emese és testvére, Demeter Enikő, mivel egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. A harmincas éveikben járó nőknek

A Székelyudvarhelyen született testvérpár úgy véli, noha köztük nem működik a telepátia, de mégis különleges a kapcsolatuk több szempontból is. 22 éves korukig ugyanis mindent együtt és egyszerre csináltak, ugyanabba a suliba jártak, közös volt a baráti körük, és ugyanazt az egyetemet végezték el. És csak ezután szakadtak el egymástól, úgy, hogy két külön városba kerültek.

Nevetve mesélik, hogy azon kétkedők közül, akik nem hitték, hogy ők valóban ikrek, egyszer valaki azt mondta, biztosan azért különböznek egymástól, mert más apjuk van. Ezen azóta is kacagnak.