Hulladékból faékszer: szemet gyönyörködtető újjászületés

Egy idő után – meséli – egyre erősebben fogalmazódott meg benne a váltás gondolata, szívesen lecserélte volna az építészirodai munkáját egy olyanra, amely nagyobb szabadságot biztosít számára. Egyrészt többször tudna szüleihez Magyarországra hazalátogatni, másrészt a kreatív energiái sem vesznének kárba.

„Szerveztek Csíkszeredában egy pöttyözéses mandalafestő tanfolyamot a tavaly ősszel. Egy nagyon kedves kis közösségbe kerültünk, és pöttyözgettük az első mandalákat, ami nekem nagyon tetszett, mert nagyon vonzódom a mandalákhoz. Aztán kitaláltuk a párommal, hogy mi lenne, ha faékszerekre pöttyözgetnénk. Így indultunk el. És lassan kialakult, nem csak mandalákat festünk a kis ékszerekre, hanem minden más pozitív üzenetű szimbólumokat, mint például szívet, napot, vagy van, amikor csak absztrakt formákat” – meséli, és közben mutatja is a fülbevalóját. Természetesen saját munka. István készíti elő a falapokat, ami azt jelenti, hogy a fahulladékot apró, különböző formára vágja, majd egyenként mindegyiket kézzel megcsiszolja.

„Verejtékcseppünk, szívünk-lelkünk benne van. A csiszolás nagy munka, ebbe besegítek. Van, amelyik darab natúr marad, van, amelyik szép színt kap, majd visszacsiszolgatjuk, lakozzuk, van, amikor rusztikusabb lesz a hatása. A festést egyedül csinálom, aztán a szerelvényezés is a kettőn, munkája. Miután ráfestem a mintát, a végén kerül még rá egy lakkréteg, mert az védi a festéket. Ez nagyon szép fényt ad, kiemeli a színeket, és nem pattog le a festék sem róla” – mondja.

Nevetve teszi hozzá, örömét leli a termékek fotózásában is, olyannyira, hogy lelkes amatőrként néhány fotó kedvéért egy egész napot is képes elbíbelődni velük. Az, hogy éppen milyen minta kerül egy-egy darabra, az a hangulattól illetve az alap adottságaitól függ. Több olyan darab is van ugyanis, amelyen jól látható a fa nagyon szép erezete, ilyenkor csak egy pici motívum kerül rá. Az alap súg – jegyzi meg Kriszta – hogy mi kerüljön rá.

Mindegyik darab egyedi, erre törekszenek is, hiszen nem szeretnének sorozatgyártásra átállni. Egy pár fülbevaló esetében is néha becsúszik egy-egy apró eltérés, de Kriszta szerint nem is kell tökéletesnek lenniük, hiszen ez adja meg a báját a kézzel készített dolgoknak.

Aztán a beszélgetésünk során az is lassan-lassan körvonalazódik, hogy Krisztát a szerelem hozta Székelyföldre. Borszéken nyaralt – meséli – és festőtanárt keresett, így ismerkedett meg Istvánnal. Két évvel ezelőtt aztán Gyergyószentmiklósra is költözött, és azt mondja, szereti itt, bár bevallja,  megvoltak a kezdeti nehézségek is. Túl van rajtuk – mondja nevetve –, most már Székelyföldön otthon van, szereti Erdélyt, de szereti Dunaújvárost is.