
Másfél doboz festék csodát tett a konyhánkkal
Fotó: Hajnal Csilla
A kilencvenes évek hangulatát árasztják a nem sokkal azelőtt divatba jött lambériák. Néha nyomasztó tud lenni az egyenszínűre mázolt faburkolat, igen ám, de sok helyen annyira tönkrement alatta a fal, hogy eltávolításuk csak nagy nehézségek árán jöhet szóba. Ilyenkor kerülhet képbe a kreativitás: milyen izgalmas dolgokat lehet elkövetni egy lambériával, ha már van nekünk?
2017. június 29., 17:162017. június 29., 17:16
2017. június 29., 17:192017. június 29., 17:19
Szeretjük a kilencvenes éveket, már csak azért is, mert jóval fiatalabbak voltunk mindannyian. Van néhány olyan szocreál tárgy, amely egyik otthonból sem hiányozhatott abban az időben, ilyen például az üveghal a tévé tetejéről vagy a tárcsás telefon. Abban az időben vált nagy divattá a lambéria is, amelyet előszobák és konyhák falburkolataként használtak, és maradt a falon azóta is sok otthonban. Sajnos a miénkben is, amelyet tavaly vásároltunk. Személy szerint unalmasnak és nyomasztónak találom ezt a sötétbarnára pácolt lambériát.
Ráadásul nem csak az egybe nyitott konyha és előszoba falainak alsó része volt unalmasan barna az otthonunkban, hanem ehhez színben tökéletesen passzoló barna laminált padlót raktak, és ugyanilyen színű konyhabútort – természetesen ugyanilyen barna fogantyúkkal – készíttetett az előző tulajdonos.
Nagyon kilencvenes évek hangulat uralkodott a lakásban, mindamellett, hogy igényes munka volt, de nem a mi világunk. Sőt, az amúgy sem túl világos teret még sötétebbé tette az a sok barnaság. A legtöbb belsőépítész sem javasol sötét színű falakat kicsi térben, mert még jobban összezsugorítja a teret.
Irtózatosan nagy munkának tartottam a leszedését, alatta a fal pocsék állapotban volt amúgy is, szóval kizártam a burkolat levételét. A bejárati ajtó melletti falon egy tükör is volt, mielőtt beköltöztünk volna, de azt magával vitte az előző tulajdonos, így volt egy körülbelül fél méteres rész, ahol hiányzott a lambéria, így láthattuk, hogy miként nézne ki a fal, ha nagy nehézségek árán leszednénk. Állótükröt nem akartam oda, a lambériánál kicsit kreatívabb megoldással szerettem volna pótolni a hiányzó burkolatot.
A közel százéves ládapad is jobban érvényesül a fehér háttérrel
Fotó: Hajnal Csilla
Ekkor találtuk ki közösen a férjemmel a krétatáblát, amelyet a gyerekek előszeretettel használnak azóta is. Egy méretre vágott gipszkartont tettünk fel a tükör helyére, és azt lefestettük fekete táblafestékkel. Néha szépen megrajzolt vagy felírt üzeneteket hagyunk rajta, néha pedig teljes káosz uralkodik a táblán, de ez így pont mi vagyunk.
A megújult hófehér lambériától egyszerűbb, letisztult tereink lettek
Fotó: Hajnal Csilla
Már csak a lambériakérdés váratott magára. Miután átböngésztem több lakberendező blogját a lambériával kapcsolatban, festékek után kutattam, és inspirációs képeket kerestem a neten, eldöntöttem, fehérre festem az unalmas barnát. Találtam is olyan víz alapú, matt zománcfestéket, amely nem kívánt csiszolást használat előtt, csupán egy portalanítást, ezért nekiálltunk – családostól – újjávarázsolni a lambériánkat, ha már volt nekünk. Három rétegben kentem le, ezért nem egy napig tartott a művelet, közben ki is fogytam a festékből, így tolódott is egy-egy kevésbé szembetűnő fal átfestése, de a végén csak meglett.
Nem tökéletes munka, vannak hibák rajta, de egy ekkora felületen nem zavaró. Legalábbis az otthon lakóit egyáltalán nem bosszantják a festéssel járó apróbb hibák. Pedig van belőlük egy pár.
Sokkal világosabb terünk lett a fehér falburkolattól
Fotó: Hajnal Csilla
Így sokkal világosabb és tágasabb lett ez a tér, amely a legtöbb családi együttlét helye, és ezzel találkozik legelőször az is, aki bejön hozzánk. Szeretjük, és a legjobb benne, hogy folyton alakul, mert mi szeretjük a változást. Legalábbis ami az otthon tereit illeti.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
szóljon hozzá!