Határtalan szabadság lóháton

Komfortos és nomád, egy vagy több napos vándor lovastúrákat, csillagtúrákat, lovas-szekeres túrákat szerveznek Kardáék. Panziók, kulcsosházak, sátrak várják a túrázókat előre leszervezett, leegyeztetett program szerint. De ahhoz, hogy valaki egy lovastúrán részt vegyen, kell tudjon önállóan lovagolni, kell tudja a lovát kezelni. „Nagyon fontos, mert a túra típusától függően van úgy, hogy öt napot megyünk a hegyekben rengeteg szintkülönbséggel. Vezetni kell a tudni a lovakat. Ez egy kemény, aktív kikapcsolódás. Volt már olyan, aki nehezen viselte, mert nem volt fizikailag felkészülve rá, de többnyire mindenki tudta, mire vállalkozik. Ha valaki nem ura a helyzetnek, három napig szenved, és akkor inkább válasszon egy szekeres túrát, így is adódik lehetőség a lovagolásra, hiszen ilyenkor egy hátaslovat viszünk magukkal, amire fel is lehet ülni” – magyarázzák. Amikor a szálláson nincs lehetőség az étkezésre, László a szakács, de van eset, hogy estére felesége, Emőke is megérkezik a meleg vacsorával.

Azt mondják, ők szerencsés emberek, egyrészt mindketten azzal foglalkozhatnak, amivel igazán szeretnek, másrészt rengeteg jó emberrel összehozta a sors a túrák alatt.

S bár a környéket már számtalanszor bebarangolták, azért vannak előre nem látható kalandok is, egy felhőszakadás okozhat bizony meglepetéseket.
A túrák során mindig mesél – jegyzi meg László –, mondanivaló akad is bőven, legyen az történelmi visszatekintő, földrajzi tájékoztató, hagyományápolás.

„Azt mondják, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Szerintem akik a lovakat szeretik, azok még jobbak” – mondja Emőke. „Hála Istennek csak jó és érdekes emberekkel hozott össze a sors, családias hangulat alakul ki mindig, s noha csak egy-két órája találkoztunk, sokszor az az érzésünk, hogy ezer éve ismerjük egymást. Eleinte egy darabig mondogattam, hogy kellene még ló, és nagyobb túrákat kellene szervezni, de rájöttem, hogy ez így pont jó.

A lovak szabadtartásban vannak, nyáron két tanyán várják a vendégeket, egy a családi háztól néhány kilométerre a falu határában van, a másik pedig az Egyeskő lábánál.

Van saját nevelésű lovuk is, de vásároltak is. A lóvásárt László és Hunor bonyolítják le, nevetve mondják, oda asszonyt nem visznek magukkal. A kiválasztott állat csendes kell legyen, helyi jellegű, hogy a hegyi terepen is megállja a helyét, de arra is figyelnek, hogy ne csak lovaglásra legyen alkalmas, hanem szekérbe is lehessen befogni. Büszkén mondja László, csendes lovaik vannak, megszokták már a terepet, biztonságosan viszik a vendéget.

„Megszokták, hogy elöl megy a vezérló, és az ő ütemében haladnak. Sok kritériumnak meg kell feleljen egy ló, hogy egy ilyen túrán helyt tudjon állni. Nagyon fontos, hogy legyen nyugodt idegzetű, a tereplovaglásnál rengeteg külső információ van, ami a lovat idegesítheti. Én akkor érzem jól magam, ha tudom, hogy a lovaim szabadon, biztonságban vannak. Ha én elmennék nyaralni, és tudnám, hogy a lovaim egy istállóban vannak, nem érezném jól magam.

„A lovak nagyon jó tanítómesterek, sok mindenre megtanítanak, ha figyeljük, hogy ők bizonyos helyzetekben miként viselkednek. Szigorú szeretet, ez kell nekik, de nagyon fontos a következetesség, a higgadtság. Ha egy váratlan helyzetben megijedsz és bepánikolsz, az már régen nem jó. A hidegvér a fontos ilyenkor. Határtalan szabadságot ad, ha lóháton lehetek. A lovaglás, a lovak közelsége, a túrák nyugalma, a látvány, ezt semmi sem tudja visszaadni. Ezt megélni kell!” – mondja csillogó szemekkel László, amint a legelésző lovait figyeli.