Értelmiségi farmerélet: Csíky Csengele

A teraszon kávéval kínál, és saját maga készítette tejszínt csurgat a kávénkba, közben pedig szívesen mesél. „Én mindig is ezt szerettem volna. Így nőttünk fel, én is és a férjem is, állatok közelében, természetközelben” – mondja a világ legtermészetesebb magyarázatát, én meg csodálkozom, hiszen városi lányként ismerem:  Sepsiszentgyörgyön született és nőtt fel, édesanyja Balázs Éva színművész, édesapja Csíky Csaba zeneszerző, karmester, zenetanár. „Hol voltak állataid, hol éltél állatok mellett?” – kérdezek vissza. A szülei hétvégi házában, Kálnokon töltötték a nyarakat – tudom meg –, ahol a szomszédoknak állataik voltak. Így lovak, tehenek, kutyák, tyúkok, libák, kecskék, juhok közt teltek ezek a nyarak, mezőre, erdőre, esztenára lehetett járni.

„Az volt a természetes, hogy megtanultam lovagolni, szőrén ültem meg a lovat, úgy jártam ki az esztenára. Ha az erdőben eltévedtem, tudtam, melyik patak merre folyik, hol kell menni, milyen ösvény vezet vissza a faluba” – meséli, hozzátéve, hogy a szénanátháját is így sikerült legyőznie, hogy nem tudott és nem is akart elszakadni az állatoktól, attól az életmódtól, ami velük járt. Kálnokon segített begyűjteni a szénát a szomszédoknak, amikor eldagadt az arca. Azonnal bevitték a szentgyörgyi sürgősségire, ahol megállapították, hogy ez allergia, majd gyógyszeres kezeléssel próbálták leküzdeni a betegséget. „Utáltam, hogy a gyógyszertől folyton álmos voltam, hogy az egyetlen esküvőt, amibe elvittek, átaludtam. Elhatároztam, hogy nem szedek több gyógyszert, és egyszerűen nem veszek tudomást a szénanáthámról, nem érdekel. Folyt a könnyem, folyt az orrom, eldagadt az arcom, de továbbra is tapostam a szénát, az állatok között forgolódtam, addig, amíg egyszer abbamaradt” – idézi fel, hogyan sikerült legyőzni korunk egyik „népszerű” modern betegségét. 

Nem féltették a szülei, hogy valami baja esik, eltéved, leesik a lóról? – érdeklődöm, amire az a válasz, hogy nem. Egyszer azonban történt valami: a szentgyörgyi társulat tagjai kivonultak Kálnokra, családostul, kicsik, nagyok. Csengele pedig az erdőbe, majd az esztenára vezette a gyerekeket, és az idő úgy eltelt, hogy sötétedésre nem értek haza. A szülők megijedtek, elindultak a gyereksereg keresésére, akik természetesen gond nélkül előkerültek. Édesapja persze nem örült a történteknek, de akkor sem Csengelét féltette, hanem a többi gyereket. „Tudta, hogy én úgy ismerem az erdőt, hogy onnan sötétben is hazajövök” – idézi fel a gyerekkori történetet.

A tojással kezdődött minden

A mai állapot, az értelmiségi farmerélet úgy indult, hogy a férjével már a házasságuk elején arról beszélgettek, hogy majd falun élnek és állatokat tartanak, lesznek például tyúkjaik. És azzal is kezdődött ez az egész, a tyúkokkal. Vagyis előbb a tojással.

Az üzleti tojás nem volt jó, nem felelt meg, Csengele pedig elhatározta, amíg nem lesznek saját tyúk által tojt tojásaik, inkább nem eszik tojást.

A baromfiudvarban tyúkok, csibék, kacsák, pulykák, libák is vannak, a szomszédos telken legel a két kis tehén és a borjú. A komondorok – első ránézésre a juhokra emlékeztetnek hatalmas testükkel, fehér, göndör bundájukkal – mentvények. A mentvény azt jelenti, hogy minden komondort, mint külön egyedet, nyilvántart a Komondor Fajtamentő Alapítvány, és csak olyan családoknak adják el, amelyek megfelelő körülmények között tartják őket.

„Én akartam a komondort, mert rengeteg itt a medve, és ezek a kutyák távol tartják azokat a háztól, az állatainktól. Azóta nem is jönnek be ide” – teszi hozzá. Az első említés a komondorról a 11. századból maradt fenn, ősi kutya, amely őrzi a juhokat, míg a puli tereli. Most éppen hét kiskutyáját neveli a komondorpár. Munkakutya, az a dolga, hogy elvégezze a feladatát, nem kér érte külön jutalmat.

A borzderestől a huculon át a gyimesi rackáig

Néhány hónapja két tehénnel gyarapodott a gazdaság. „Borzderest akartam, tudatosan választottam ezt a fajt, ami szintén kihalófélben van már. Rózsika néni kicsi öreg tehenét kerestem” – magyarázza Csengele, hogy miért éppen ezt a fajta tehenet választotta. A tejük a bivalyéhoz hasonlóan zsíros, viszont a kecsketejhez hasonlóan telítetlen zsírsavat tartalmaz. Kefir, joghurt, vaj, túró, tejszín és tejföl készül a tejből. A szűkebb és tágabb családot látja el tejjel és tejtermékkel, ami megmarad, azt a többi gazdával elcserélik lekvárra, szörpre, laskára. A gyerekek imádják a teheneket, a legnagyobb élmény számukra, hogy ilyen szabadon és közelről hozzáérhetnek. „Hozzászoktak, hogy reggel kelünk, és előbb az állatokat látjuk el, aztán ülünk le mi is reggelizni. Megtanulták az állatok viselkedését is, azt, hogy hogyan kommunikálnak, mi mit jelent” – meséli Csengele, aki reggel 7-kor és este 7-kor fej, hol kézzel, hol géppel. „Most éppen fájlalja Bözsi a csecsét, ezért géppel fejem, mert megsértette a nádasban” – tudjuk meg a háziasszonytól. Aznap éjjel, hogy ott jártunk, megszületett Riska borjúja is.

Érdeklődésünkre, hogy így képzelte-e az életét, elégedett-e, azt mondja, megvalósult a nagy álma: együtt a család, együtt dolgoznak, együtt vannak. Mindig kertes házra vágyott sok gyerekkel, kutyával, már csíki színész korában is figyelte a falusi portákat, nézte, melyik házat lehetne megvásárolni.

A közeli tervek között a ló szerepel, mégpedig hucul. Természetesen abból is egy szerepel a tervben, akárcsak a borzderes, de tudja, hogy az állatnak is úgy jó, ha párban van. Mire kell a ló? Mindenre, amit géppel nem lehet elvégezni. De leginkább lovaglásra. A hucul pedig egy barátkozó típusú, középtermetű hegyi ló nyugodt idegrendszerrel. „Most éppen szénavásárlásban vagyok, de jövőre kaszálót bérlünk, hogy takarmányt is biztosíthassunk az állatoknak” – magyarázza, majd a juhvásárlási tervekről is beszámol: gyimesi rackát fog vásárolni, amit viszont már nem a család tart majd, hanem a szomszédban a juhász.