Hirdetés
Hirdetés

Erdő adta lehetőség: Molnár-Csorba Zsolt

Tájház és gyümölcsfeldolgozó: nem mindennapi párosítás •  Fotó: Veres Nándor

Tájház és gyümölcsfeldolgozó: nem mindennapi párosítás

Fotó: Veres Nándor

Hogy kinek mit „mesél az erdő”, az minden bizonnyal attól is függ, hogy ki mire kíváncsi. Molnár-Csorba Zsoltnak, aki az erdők, hegyek szerelmese, bizony nem csak mesél, hanem lehetőséget is ad. Amikor Zsolt több mint tízéves külföldi tartózkodás után néhány éve hazajött, egyet tudott: ő már sosem akar itthonról elmenni. És az erdő mesélni kezdett.

D. Balázs Ildikó

2021. április 23., 19:392021. április 23., 19:39

2021. április 23., 19:412021. április 23., 19:41

Nem is tudom, mit emelnék ki legszívesebben a Molnár-Csorba Zsoltnál töltött délutánunkból. Az erdő adta finomságokat mindenképpen, ugyanis a balánbányai fiatalember vadontermő, természetes alapanyagokat felhasználva készít lekvárokat, szörpöket és egyéb ízletes csemegéket, ezeknek pedig  Mesél az erdő márkanevet adta. Ám a környezet,  amelyben fogadott, az sem mindennapi. Rögtön rabul ejti az arra tévedt látogatót.

Úri hobbi – tájház az udvaron

A sparheltben ropog a tűz, az asztal sarkánál gondosan egymásra tett imakönyvek, egy szemüveg a kredenc szélén, a kötény az ajtó sarkára felakasztva. Minden annyira élethű, hogy meg sem lepődnék, ha az ajtón egy kosár fával a hóna alatt belépne e tárgyak tulajdonosa. A tájház jellegű építmény a Molnár-Csorba család balánbányai udvarán található, a kétszobás kis épület korhű berendezése, használati tárgyai mind-mind családi örökség. Összegyűjtötték, leporolták és berendezték vele a házat saját maguk örömére. Amolyan úri hobbi – mondogatják egymás között.

Hirdetés

Tavaly még ebben a kis házban készítette, főzte Zsolt a finomságokat – derül ki –, ez volt a család befőző konyhája is, ám ősztől más rendeltetése lett a házacskának. „Mi nagyjából húsz éve gyűjtünk mindent, lassan-lassan kezdtük felismerni, hogy rengeteg olyan érték van a környezetünkben, tulajdonunkban, amelyekre, ha nem vigyázunk, elkallódik. Gyűjtögetni kezdtünk, amink megvolt, azt lehoztuk a padlásról, előkerestük a garázsból. Tavaly született meg az ötlet, hogy bővítsük ki a házat, s rendezzük be. Itt semmilyen más mesterember nem dolgozott, csak édesapám, az öcsém és én. A keményítés, vasalás, berendezés édesanyám munkája” – mutat körbe Zsolt a házban, amint letelepszünk az asztal köré. Itt egy-két kivétellel minden családi örökség, igaz, az ingamérleget – mutatja – Magyarországon vásárolta.

A fiatalember az erdők, mezők gyümölcseit dolgozza fel •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A fiatalember az erdők, mezők gyümölcseit dolgozza fel

Fotó: Veres Nándor

„Azért van néhány kakukktojás a házban, de kevés – jegyzi meg –, a terítők olyan kenderből vannak, amit még nagymamám termesztett, és ő is szőtte meg, a falikendőket is ő hímezte. A szobában lévő szövőszék is a nagymamáé volt. Édesanyámnak hat-hét darab székelyruhája van, olyanok is, amelyeket még a nagyszülők, dédszülők viseltek, ezek vannak a bábukon. A dédnagymamám háza még mindig áll Balánbányán, tavaly eszünkbe jutott, hogy megkérdezzük, vajon van-e benne még olyan bútordarab, ami a dédié volt. Találtunk egy éjjeliszekrényt, amit el is hoztunk” – meséli vendéglátónk. A kis ház majd’ minden darabjához van érzelmi kötődésük. Talán ez a legrégebbi – mondja Zsolt, amint kivesz egy kis porcelán csészét a szekrényből –, megvan vagy százötvenéves is.

Otthon, édes otthon 

Zsolt néhány évvel ezelőtt tért haza Balánbányára, miután tizenhárom évig Budapesten élt, s közben munkájából adódóan járta a nagyvilágot. Mint minden fiatal – meséli – érettségi után ő is azzal a feltett szándékkal indult útnak, hogy „elmegy, jövőre meggazdagszik, jön haza, s minden jó lesz”. Útnak indult tehát, szakmát akart tanulni, dolgozott sokfelé . „Autógyár elektronikai részlegén, kínai piacon, építkezésben kismilliárd dolgot csináltam. Az utolsó négy évben volt Óbudán egy kis bioboltom, amelyben zöldséget, gyümölcsöt lehetett vásárolni, de hazai házi készítésű termékeim is voltak. Minden évben bennem volt, hogy hazajövök, mindig voltak tervek, de halogattam. Aztán egyszer eljött az életemben az a pont, amikor eldöntöttem, hogy vagy most jövök haza, vagy soha. A kis boltot fejleszteni kellett volna, nagy volt az igény a termékekre, de tudtam, ha abba belevágok, nem jövök haza egy ideig. Akkor már harmincéves voltam, és a hazatérés mellett döntöttem, miután fokozatosan felszámoltam a kinti életemet” – eleveníti fel.

A kis ház majd’ minden darabjához van érzelmi kötődése •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A kis ház majd’ minden darabjához van érzelmi kötődése

Fotó: Veres Nándor

Zsolt szakmája szerint ipari alpinista, meteorológiai tornyokat, kalandparkokat épített, és egy alkalommal megragadta egy fénykép, amelyen ipari alpinisták lógnak egy kötélen a Himalájában egy hatszázéves palota oldalán. Tudomást szerzett a Csoma Szobája Alapítványáról, annak zanglai munkájáról, s bár mindig is vonzotta, vagy ideje, vagy pénze nem volt, hogy az önkéntesekhez csatlakozzon. Aztán eladta a boltot, lett idő is és pénz is, így tehát elment három hónapra Indiába. „Ott gyakorlatilag végiggondoltam, hogy mit csináltam eddig és mit szeretnék ezután, így amikor onnan hazajöttem, elég sok változás történt az életemben.

Idézet
Akkor még nem tudtam, hogy ha hazajövök, mihez kezdek, de azt már biztosra tudtam, hogy soha nem szeretnék innen elmenni.

Rengeteg országban dolgoztam, s kezdtem azt érezni, hogy sehol nem jobb, mint itthon. S ha valahol jobb is, az csak azért van, mert jobban fel tudják használni az erőforrásaikat, ki tudják használni a lehetőségeiket. Egyszerűen túl tudnak lépni olyan berögzült sémákon, amin mi nem” – magyarázza.

Az erdők, mezők ajándéka

Tulajdonképpen hazatérése után az óbudai kis üzlet adta az ihletet a továbblépéshez, ugyanis már korábban szembesült azzal, hogy nehezen lehet találni jó minőségű, házi élelmiszereket, amelyeket hivatalosan is lehet árusítani. Megérezte a levegőben azt az egyszerű, ám mégis kihalófélben lévő tudást, amelyre ő építkezhet. Hogyan? Az erdők, mezők gyümölcseiből lekvárt, szörpöket készít, zakuszkát főz, teafüvet gyűjt.

Talán ez a legrégebbi – mondja Zsolt, amint kivesz egy kis porceláncsészét a szekrényből –, megvan vagy százötven éves is •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Talán ez a legrégebbi – mondja Zsolt, amint kivesz egy kis porceláncsészét a szekrényből –, megvan vagy százötven éves is

Fotó: Veres Nándor

„Amikor sok idő elteltével hazajöttem, minden teljesen más volt, mint amire emlékeztem. Az emberek, a mentalitás, a dolgok menete, minden felgyorsult, s rájöttem, majdnem az van itt is, mint máshol. Mindenféle terveim voltak, amelyeket ki kellett radírozni, és újakat kellett kitalálni” – meséli. Belefogott a lekvárfőzésbe, először csak saját fogyasztásra, aztán fokozatosan egyre nagyobb energiát fektetett a Mesél az erdő brand megerősítésébe. A harmincas évei közepén járó fiatalember jelenleg adminisztrátor a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének csíkszeredai bentlakásánál, szabad idejében hegyimentőként tevékenykedik, túrákat vezet, és lekvárt, zakuszkát főz, szörpöt készít. Egyelőre csak áfonyából készül lekvár, s annak is egyik feltétele a vadon nőtt gyümölcs. Jelmondata: a bennünket körülvevő természet kincseit lehetőségekké formálni.

Idézet
„Ez nem egy olyan óriási tudás, amit ne tudna akárki megcsinálni. Inkább ösztönözni szeretném az embereket, hogy mindenki csinálja meg.

Hétvégén elmegy a család túrázni, kirándulni, és rengeteg idénygyümölcsöt be tud gyűjteni, amit saját használatra fel tudnak dolgozni.”

Méz mint tartósítószer

Mint meséli, hosszasan kísérletezett maga is, hogy az általa főzött termék olyan legyen, mint amit megálmodott. Eleinte csak igen kis mennyiséget főzött be naponta akár több alkalommal is. „Megcsináltam, nem lett jó. Kevés volt a méz, sok volt a méz, túlhevítettem, megváltozott a méz aromája. Az én legnagyobb ellenségem a tartósítószer. Nem értettem, régen hogyan tudták tartósítani a dolgokat különböző szerek nélkül, és mi erre nem vagyunk képesek. Így született meg az agyagedény ötlete is. Régen mázas cserépedénybe, szilkébe rakták el a lekvárt, ennek azonban az a hátránya, hogy összeszárad benne. Igy jutottam el Vízi Jenő csíkdánfalvi keramikushoz, tőle vásárolom meg az agyagedényeket, amelyekbe néha a lekvárt teszem. Ez célirányosan készül nagyobb ünnepekre, az a fontos, hogy a lekvár ne álljon sokat benne.”

Jelmondata: lehetőségekké formálni a bennünket körülvevő természet kincseit •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Jelmondata: lehetőségekké formálni a bennünket körülvevő természet kincseit

Fotó: Veres Nándor

A kísérletezés egyébként még most is, két-három év elteltével is tart, azt mondja, a mai napig azon dolgozik, hogy termékeit úgy tudja előállítani, hogy azokban ne legyen mesterséges tartósítószer. „Nem könnyű. Ha berakom a hideg pincébe, évekig eláll, de ha innen kiviszem és elviszem vásárba, búcsúba, lötyögtetem, na azt nem bírják sem a lekvárok, sem a szörpök. Ezért használok mézet, mert az tartósít. Csak hát a méz felviszi az árát, de én azt az elvet követtem egész életemben, hogy nem az árból kell elvenni, hanem a minőséghez kell hozzáadni. Nem az olcsóság a cél, hanem a minőség” – fűzi hozzá.

Nincs titok, szeretet van

„Szokták kérdezni, hogy mitől jobb az én lekvárom, mint a másé. Nincs ebben semmi titok. Alapjáraton ugye úgy készül, hogy a gyümölcsöt felteszik főni. Száz kilogramm áfonyához hozzáadják az ötven kilogramm cukrot és a zselésítő anyagot, ami megköti a vizet, így lesz 145 kilogramm lekvár. Ezzel ellentétben én felteszem a száz kilogramm áfonyát főzni, ez egy egész napos folyamat, lassú tűzön párologtatom belőle a vizet, és ebből a gyümölcsmennyiségből marad 65 kilogramm sűrű massza. Ezt visszahűtöm ötven fok alá, és ekkor teszem bele a mézet. Ez persze visszahígítja a masszát, hosszú kísérletezési folyamat volt megtudni, hogy mennyire kell sűrű legyen a massza ahhoz, hogy a méz hozzáadásával pont jó legyen az állaga. Mézzel már nem fő, kavargatom benne a mézet vagy egy órát, amíg felolvad, ilyenkor már csak papírral tüzelek, nem fával, folyamatosan mérem, hogy hány fokos a masszám.

Idézet
Amikor azt mondom, hogy üvegezünk, na akkor kell az iszonyú gyorsaság. És akkor szokott jönni anyu, apu, barátok, minimum négy-öt ember, hiszen nagyon gyorsan kell cselekedni”

– magyarázza. Mivel túl rövid az az időszak, amíg a vadon termő áfonya már érett, de még nem érett el, ez alatt nem tudja a begyűjtött termést mind feldolgozni úgy, hogy a következő szezonig kitartson. Így aztán lefagyasztja, és a lekvár folyamatosan készül, mindig frissen. Idén szeretne málnalekvárt is főzni, hiszen abból is rengeteg van a közeli erdőkben, csak a begyűjtést kell megszervezni hatékonyan.

Molnár-Csorba Zsolt ma már nem tudná itthagyni otthonát •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Molnár-Csorba Zsolt ma már nem tudná itthagyni otthonát

Fotó: Veres Nándor

A Molnár-Csorba portán többféle szörp is készül, például fenyőtobozból, fenyőhajtásból, piros- és fekete áfonyából, gyermekláncfűből, orgonából. Az itt készült zakuszkába pedig a zöldségek mellett az erdőn gyűjtött rókagomba kerül és sok-sok szeretet.

Mit mesél az erdő?

„Az az elsődleges célom, hogy az itteni erőforrásainkat próbáljuk meg felhasználni. Nekem az nem cél, hogy idehozok Vráncsa megyéből többszáz kiló gyümölcsöt, feldolgozom, és azt jó pénzért eladom.

Idézet
Az a cél, hogy amit itt ad nekünk ingyen a természet, azt próbáljuk meg lehetőségként felfogni, és azt dolgozzuk fel, ami a miénk”

– mondja Zsolt rámutatva, miért is éppen az a márkanév jelzi a termékeit, amelyik. Még csak arra vagyok kíváncsi, hogy édesanyja mit szól az általa készített finomságokhoz. „Sosem értünk egyet, legtöbbször még akkor sem, ha megkóstolja” – kacag nagyot.

A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2021. április 23-án.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés
2026. február 14., szombat

Székely Menyasszony: negyven év után beteljesült álom

Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.

Székely Menyasszony: negyven év után beteljesült álom
2026. február 13., péntek

Békességben megöregedni – hetven év együtt, szeretetben

Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.

Békességben megöregedni – hetven év együtt, szeretetben
2026. február 13., péntek

Mi a jó kolbász titka? – videó

Az élő állat minősége, súlya, de a hús szerkezete is számít, a fűszereket apróra darálják vagy darabolják, aztán gyúrják, töltik, sütik és füstölik a kolbászt, majd jóízűen elfogyasztják. De mi alapján értékel a zsűri egy megmérettetésen?

Mi a jó kolbász titka? – videó
Mi a jó kolbász titka? – videó
2026. február 13., péntek

Mi a jó kolbász titka? – videó

Hirdetés
2026. február 12., csütörtök

Székely Menyasszony: egyéni történetekből közös élmény

A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.

Székely Menyasszony: egyéni történetekből közös élmény
2026. február 12., csütörtök

A tavasz első hírnökei

A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.

A tavasz első hírnökei
A tavasz első hírnökei
2026. február 12., csütörtök

A tavasz első hírnökei

2026. február 11., szerda

Múzeumi sztorik: szánkózás régi időkben

Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.

Múzeumi sztorik: szánkózás régi időkben
Hirdetés
2026. február 10., kedd

Digitális lábnyom: amit ma posztolunk, holnap is velük marad

A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?

Digitális lábnyom: amit ma posztolunk, holnap is velük marad
2026. február 10., kedd

Egy pohár frissesség a könyv mellé

A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.

Egy pohár frissesség a könyv mellé
Egy pohár frissesség a könyv mellé
2026. február 10., kedd

Egy pohár frissesség a könyv mellé

2026. február 09., hétfő

Láthatóság és együttműködés: létrehoznák a kisebbségi színházak európai hálózatát

Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.

Láthatóság és együttműködés: létrehoznák a kisebbségi színházak európai hálózatát
Hirdetés