
Az egyszerre vonzó és taszító csúszdabirodalom
Fotó: Koszta Ferenc
Illetve időnként csak csúszdázna. Nem is akárhol, hanem egy óriási csúszdabirodalomban, amit manapság aquaparknak neveznek. Csak hát minden akadályozza: a csúszda magas, a sor hosszú, a gyerekmedence másfelé van, s ő meg na, mégiscsak anya. Méghozzá egy gyerekkel, aki szintén ott van a csúszdabirodalomban.
2017. július 12., 15:122017. július 12., 15:12
2017. július 12., 17:002017. július 12., 17:00
Öt évvel ezelőtt voltunk először és utoljára aquaparkban: kipróbáltunk minden csúszdát, legyen az a legmagasabb, legmeredekebb, legfélelmetesebb eszköz is. Most is emlékszem arra a felszabadult adrenalinra, amit akkor érzel, amikor lecsúsztál valamin, amit úgy gondoltál, sosem teszel majd meg. Amikor ott dobog a szíved a gyomrodban, ott a kettősség, a menni meg nem menni érzés, aztán mégis behunyod a szemed és elindulsz, s felszabadultan visítasz, amikor iszonyatos sebességgel száguldasz a vízbe. Azóta is gyakran eszembe jut, de keresni nem kerestem az alkalmat, hogy ismét élménycsúszdázzak.
Szabadságunk alatt azonban persze belebotlunk egy aquaparkba. Tudjuk, nem hagyhatjuk ki. Csakhogy azóta sok minden megváltozott, de leginkább az, hogy egy két és fél éves leányzó is van velünk. Na nem baj. Nyilván nem fog a legmagasabb csúszdára velünk jönni, de csak van ott valami gyerekbirodalom is, s ráadásul társasággal megyünk, úgy hogy a kilenc felnőttből csak vigyáz valaki a két gyerekre. Ezzel az alapkoncepcióval vállaljuk be, de anyai szívem kissé fél azért.
Laza visítozás a csajokkal
Fotó: Koszta Ferenc
Bár máskor kilenckor is alig lehet kiszedni az ágyból, most, amikor felkeresnénk a létesítményt, leányunk hétkor kel, ez pedig azt jelenti, hogy az élményfürdő tízórás nyitására már elég fáradt, s ezzel arányosan elég makrancos is.
Apa sem érti, miért felejtettek el kulcsot adni az öltözőszekrényhez. Amikor már megszerezi a kulcsot, amiatt bosszankodik, hogy nem fér be a táskánk a pluszpénzért megváltott szekrénybe, ráadásul annyian vannak az egész öltözőben, hogy mi az azelőtti padon vagyunk kénytelenek öltözni. Anya agyvize meg csak forr.
Amikor mindennel elkészültünk, s végre a gyerekmedence felé vesszük az irányt, a dacos kétésfélévesünkről kiderül, hogy nem szereti, ha folyton a fejébe csöpög, zubog, esik a víz.
Leányunknak nem tetszik: „spriccel, ne menjünk oda”. Két kisebb csúszdát próbál ki, az sem nyeri el tetszését. Állítja, hideg a víz. Apával lecsúszik egy magasabbról, de hallani sem akar arról, hogy ezt még egyszer megtegye. Csalódottan cammogunk visszafelé, útközben bemegyünk a hullámmedencébe, de a leányzó leszállni sem akar az ölünkből.
Amikor kidobnak a vízbe
Fotó: Koszta Ferenc
Visszatérve a „főhadiszállásunkra” megállapítjuk, másoknak sem épp leányálom eddig a búsás belépőért meglátogatott aquapark: a másik gyerek sincs elolvadva a csúszdázástól, ő is nyűgös, így nyilván az anyukája is az. Van, akinek az első csúszdázása során úgy bemosta a feléje zubogó víz a naptejet a szemébe, hogy negyven percig sírt a fürdőszobában, míg ki tudta mosni, azóta is piros a szeme és ég. Mások most jöttek rá, hogy párjuk nem is szereti a sebességet, a csúszdákat, márpedig egyedül nincs kedvük szelni a sebességet és a habokat. Ki ezért puffog, ki azért ideges, úgy tűnik, nyaralási katasztrófa ez az aquapark. De legalább jó drága.
Az én fejemben van még egy mentőöv: ha elaltatjuk a fáradt csúszdautálót, legalább férjjel külön-külön el tudunk menni ezt-azt kipróbálni, s ha kialudta magát a leányzó, lehet a kalózvilággal is megbarátkozik. Hátha...
Ennek reményében a 35 fokos tűző napon felcsapom a hátamra a gyereket, s körbesétálom a strandlétesítményt kétszer. Izzadok, de közben lesem, mi az, amire mindenképp felülök, ha végre elalszanak a hátamon. Meg is történik a dolog. Az alvó gyereket szépen lefektetjük az árnyékban, s szétosztjuk: te ezt nézed meg most, én vigyázok a gyerekre, én meg azt nézem meg, és te vigyázol akkor az álmaira. Hárman csajokul indulunk el, hogy felfedezzük az úszógumis siklást. Igen ott, a hatalmas 27 méter magasból szabadesést biztosító csúszda – amelyről biztosan nem fogok lecsúszni, én aztán biztosan nem – alatt.
Míg a gyerekek alszanak, még egy gyors szabadesés belefér: csakúgy röpülünk a levegőben, majd csapódunk a másfél méter mély vízbe. Aztán a „félelmetes csúszda” jön. Öt emeletet kell menni, hogy feljuss a 27 méter magasba, hogy onnan „ess le a mélybe”. Sokan vagyunk. Csak felmegyek én is. Ha másért nem, megnézem a kilátást. Állítólag gyönyörű. De vajon mennyire ciki lefelé jönni a lépcsőkön, ha mégsem mersz lemenni? Na, mindegy. Menjünk, meglátjuk, mi lesz. Ahogy emelkedek a lépcsőkön felfelé, úgy emelkedik a gyomrom is egyre magasabbra. A kilátás fentről egyszerre gyönyörű és félelmetes. Nem, nem szabad gondolkodni. Lecsúszni és kész. Ennyi a feladat.
Szóval, nem gondolkodni, és lecsúszni. Leülök, s amikor elengedem a fogódzót, már visítok is. Csak esek és esek, és közben hosszú métereken keresztül nem is ér semmilyen porcikám a csúszdához. Megcsináltam.
Szabadesés 27 méter magasból
Fotó: Koszta Ferenc
Az üdítő érzés és az adrenalin még jóval azután is bennem van, hogy földet értem. Elégedetten megyek vissza a még mindig alvó babámhoz, s közben az apjával megegyezzük: mégis megérte, már megérte az egész. Az már csak hab a tortán, hogy három órás alvás után a legkisebb aquaparkozóval ismét kipróbáljuk a kalózhajót, s kiderül, kipihenten a víz is melegebb, a spriccelés és csobogás sem annyira vészes, és megéri felmenni a vizes hajón, ha utána apa, anya ölében csúszdázni lehet.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
Az évnek ebben az időszakában igazán csábító a friss orda a piacon. Ha szeretjük az ordát és a pite jellegű süteményeket, ezt mindenképp próbáljuk ki. A fagyasztott gyümölcsnek pedig fogynia kell, mert lassan jön a friss.
Az átmeneti koranyári időszakban illatos mezei szegfűgombát gyűjthetünk, ha kiadós eső után gombásznánk a közeli legelőkön. A lucfenyő és más fenyőfélék is elkezdték már a friss hajtásaikat nevelni, desszerteket és szirupot is készíthetünk belőlük.
Ha idén szűkösebb a nyaralási keret, a közelben is találunk látványos úti célokat. Levendulamezők, jégbarlangok, vadregényes tavak és különleges természeti csodák várnak – csak fel kell kerekedjünk.
Frontemberváltás, friss dal és új lendület: a No Sugar Forog a kerék című száma egy korszaknyitás történetét meséli el. Szőcs Renátával beszélgettünk a változásról, az alkotásról és a zenekar jövőjéről.
A zöld és a fehér spárga nemcsak színében különbözik: termesztésük, ízviláguk és konyhai felhasználásuk is eltérő. Ez a szezonális zöldség egészséges, változatosan elkészíthető, és gazdag kultúrtörténeti múlttal rendelkezik.
Sérült, beteg és kidobott cicák százain segített már a csíkszeredai Garfield Cicamentő Egyesület. Salló Izabella, az egyesület elnöke szerint azonban a valódi megoldás nemcsak a mentés, hanem az emberek szemléletének megváltoztatása.
A savanykás datolya az egyik legtrendibb egészséges nasi, de nem kell vagyonokat költeni rá: otthon is könnyen elkészíthető. Édes, citrusos, enyhén ragacsos falat, ami egy könyv mellé egyszerűen „veszélyesen” jó.
szóljon hozzá!