Amikor a pápa magyarul mosolygott

– eleveníti fel az édesapa.

A házaspár nehezen találja a szavakat, amikor a szombati napról mesélniük kell. Együtt elevenítik fel a történteket, hol nevetve, hol a meghatódottság könnyeivel küszködve.

Megpróbáltatások reggele

A családnak reggel kilenc órára kellett kiérnie a szentmise helyszínére, ekkor kezdődött ugyanis a főpróba. Szombaton ők is, mint megannyi zarándoktársuk, a kora reggeli órákban, heves zivatarban indultak útnak. Elindultak a gyakran használt úton, de az le volt zárva, a kerülőúton tudták, hogy nem jutnak ki időben a Hármashalom oltárhoz, egy csendőr pedig a sípálya felé irányította őket rövidítésként. Akkor még sejtésük sem volt, hogy ez tele lesz megpróbáltatásokkal.

Már közeledtünk a csúcshoz, amikor megjelent egy fegyveres katona, hogy tovább nem mehetünk, vissza kell fordulni. Olyan sárosak és vizesek voltunk, hogy már az is mindegy volt, fogjuk-e az esernyőt vagy sem. Próbáltam megértetni vele: nem fordulhatunk vissza, mert nem érünk oda időben, nehéz is lett volna a csúszós, meredek hegyoldalon leereszkedni. Tanakodtunk, mi legyen, kicsit már csalódott is voltam, hogy ezeken a szigorú biztonsági szabályokon fog múlni a Szentatyával való találkozás. Egy katona felvállalta, hogy az erdő között, derékig érő fűben elvezessen a Salvator-kápolna melletti útra, majd átadott egy következő katonának, aki a beléptető kapuhoz irányított. Tudtam, hogy egy ilyen nagy kegyelem velejárója a megpróbáltatás is, de nem fizikaira számítottam” – meséli a családfő.

Átázva, átfázva érkeztek meg az oltárhoz, de a találkozás öröme minden bújukat-bajukat feledtette velük. Izsák-Székely Lóránt azt mondja, ő igazából most értette meg, mit is jelent az advent, miről szól az adventi várakozás. „Öröm, izgalom, aggodalom, titokzatosság” – minden benne volt abban az időszakban, amíg a Szentatyával való találkozásra vártak.

– mondja a meghatódott édesanya, miközben talán észre sem veszi, hogy az ajándékba kapott rózsafüzért érinti meg.

„A gyermekeket megáldotta, nekünk a kezünket fogta meg. Amikor hozzám ért, mintha levette volna a terheket a vállamról, olyan könnyűnek éreztem magam. Érdekes volt, megáldotta a fiúkat, és bevillant, hogy a mellettem álló Enikőt talán nem vette észre. Intettem a szememmel, hogy ott van ő is, a Szentatya pedig jelezte a szemével, hogy látja” – meséli Lóránt mosolyogva. Külön öröm és megnyugvás volt számukra, hogy a gyermekek példásan viselkedtek, úgy érzik, az oltár körüli békés, nyugodt hangulat mindenkire hatással volt.

Izsák-Székely Judith és Lóránt is úgy érzi, ez a szombati nap jobban összekovácsolta a családot. „Mi családban gondolkodunk, a székely családokat képviseltük. Ott álltunk családostól székelyruhában a pápa előtt. Ez egy történelmi pillanat volt” – mondja a büszke családapa.