Amikor a kő beszélget az emberrel

„Korábban úthengeren dolgoztam, hívtak vissza a vállalathoz, de nagyon kicsi volt a fizetés. Meg kellett nősüljek, házunk sem volt, segítség se, mert apámék öregek voltak. Egy kalapom volt és a menyasszonyom. Egyszer csak jött anyósom, hogy az egyik leányának házat akar építtetni, s kellene négy-öt öl kő – nyolc szekér kő egy öl. Felmentem biciklivel az új úton, megnézem, s hát annyi szép kő volt ott! Megkóstoltam őket. Ez azt jelenti, hogy amikor elmegyünk a kő mellett, és kalapáccsal rákoppintunk, már látjuk, hogy hasítható-e, mert mindeniket nem lehet. Másnap felvittem a szerszámokat, két szekérrel összehasogattam, úgy elfáradtam, a biciklire alig tudtam felülni. De nekem akkora öröm volt, és az olyan sok pénz volt.”

Híre ment a környéken, hogy mivel foglalkozik, Somlyóról, Szentkirályról, Szentimréről, Szentsimonból is hozzá jártak kőért. Épp nagy építkezések zajlottak mindenfelé, jutányos áron lehetett házhelyet vásárolni, a cement is olcsó volt, csak az nem épített, aki nem akart – fűzi hozzá André Balázs.

„És én ezt a szezont jól elkaptam, három évig ezzel foglalkoztam. Egy év alatt felépítettük a házunkat is, és a kőből pénzeztünk. Mindenki tudja, hogy amikor megnősült, minden szombaton lakodalom, keresztelő vagy névnapolás van, a sorból nem akartunk kimaradni, és oda pénz kellett, és ott volt még az építkezés is. Sokat kellett dolgozni, mert nehéz munka, de ezt három évig folytattam. Aztán a szezon is megállott, elmentem állami munkára.”

Nincs, aki továbbvigye

Ezt követően csak szabadidejében hasított, faragott követ, nyugdíjazása után erdőkitermeléssel foglalkozott tizenöt éven keresztül. „Annak is vége lett, s mondom, kicsit meg kell erősödjek, így nekifogtam ismét kőhasogatni. Azt mondják, a munka az embert nemesíti. A Büdösben van egy víkendházunk, oda csináltam faragott kőből kerítést, az az egyetlen ilyen kerítés ott. Most ajándékba készítek a szomszédomnak egy lépcsőt, amit akárki megnézhet, olyan lesz. Lehet, hogy ez lesz az utolsó munkám, többet nem foglalkozok kővel.

A kőhasításhoz erő és érzék kell, na meg egy kicsi tudás. Érzékenyen kell dolgozni a kővel, hogy épen megmaradjon, és az jöjjön ki belőle, amit a hasító eltervezett, mert egy véletlen koppintás, leszakad a sarka, és kárba vész az addigi munka – magyarázza.

Nem mindenhol lehetett malomkőnek megfelelő követ találni a település környékén, van, amelyik területről a ház alá való követ hozták, van, ahonnan a sírköveknek valót.

A kőhasítók emlékezete

Az egyik utolsó csíkszentkirályi kőhasító és faragó egy emlékművet készül felállíttatni az egykori szentkirályi kőhasítók és faragók tiszteletére. Természetesen kőből belevésve pár szót az emlékükre, mert úgy véli, „a kőbe vésett emlék nem vész el sohase.”

Úgy tartja, a kőhasítás nehéz, de szép munka, és amit az ember szeret és jó kedvéből csinál, az nem is megerőltető. „Én fütyültem, énekeltem, amikor egyedül az erdőn hasogattam, úgyhogy jó kedvemből dolgoztam. Van olyan is, hogy olyan rossz kő volt, hogy csomót dolgoztam vele és nem lett semmi belőle, de a másik kipótolta.