Amikor a cipész álmodik

Helyet adott nekem, ahol dolgozhatok, amikor kimegyek hozzájuk, ide jön le Budapestről az egyik mesterem, és ő tanít. Önzetlenül segítenek, beengednek a gyárba, átadják a tudást. Hatalmas dolog” – meséli lelkesen Lehel. A csíkszeredai fiatalember immár három éve így „lopja el” a szakma csínját-bínját, legalább havonta egyszer néhány napra Magyarországra utazik, és hazatér az újonnan szerzett tudással. „Ott készülnek az új modellek, folyamatosan tanulok, és még rengeteg tanulnivalóm van” – jegyzi meg.

Cvikkolás és rádlizás

A cipőkészítés precíz munkát és sok türelmet igényel, Lehel pedig úgy érzi, megtalálta a helyét.

Adott a bőrdarab, és ezekből vágjuk ki a cipő elemeit: fejrész, külső és hátsó oldalak. Aztán van a bélés, és vannak a merevítők. Amikor minden elő van készítve, van vagy 10-12 darab. Helyenként szépen le kell vékonyítani a bőrt, hogy az átfedések ne legyenek csúnyák, minden munkálat kézzel történik. Aztán össze kell varrni, és hozzáláthatok a kaptafázáshoz. A kaptafa adja meg a cipő formáját. Mindegyik különböző, van hegyesebb vagy szögletesebb. A következő lépésben a bőrt a kaptafára kell cvikkolni, azaz a kaptafára foglalni. Egy kovácsolt fogóval a bőrt is húzzuk, és ugyanazzal a fogóval beleütjük a szeget is. Persze sokszor megy az ütés az ujjamra is, milliméteres távolságra vannak ezek a kis szögek egymástól, egy felsőrész felfogatásához pedig legalább száz szeget kell beleütni. Munkás. Az ölemben tartom, egy kis széken ülök, rágörnyed, ugye, az ember, nem a legegészségesebb pozíció. Felhúzok egy fél párat a kaptafára, aztán kicsit megmozdulok, csinálok valami mást. Három napot tartom a kaptafán, amíg kiszárad a ragasztó. Régebben azért használtak fa kaptafát, mert az kiszívta a nedvességet. Ahhoz, hogy fel tudjam talpalni, körbe kell csiszolni. Felrajzolom a bőrtalpat, még itt-ott reszelgetni, csiszolgatni kell, és felragasztom. Egy nap száradás következik, aztán beleragasztom a belső bélést, belekerül a fűző, és lehet is viselni” – meséli a közel másfél hetes munka menetét.

Ehhez az is hozzájárul, hogy naponta legalább két óra edzés is van, akkor teljesen kikapcsolódom és feltöltődöm, akkor csak a kerékpár létezik. Ezt így nagyon szeretem, és ha a jó Isten segít, továbbra is akarom csinálni. S ha még tanítanak is, kár lenne kihagyni. Ha az ember nyugodtan dolgozik, és szereti, amit csinál, baj nem lehet” – mondja nevetve Ruzsa Lehel.