
Kis Csilla és Attila. Nem kellett az amerikai álom
Fotó: Haáz Vince
Pár éve már aszfaltút vezet Kecsetre, a Farkaslakához tartozó ötszáz fős településre, amelynek tehénállománya idéntől Elbával, Fakóval és Rigóval gyarapodott. Gazdájuk, a 28 éves Kis Attila és felesége, Csilla mesél arról, hogy miért érdemes haza jönni másfél év után az Amerikai Egyesült Államokból, és itthon gazdálkodásba fektetni az összegyűjtött pénzt.
2018. augusztus 28., 16:362018. augusztus 28., 16:36
2018. augusztus 28., 16:412018. augusztus 28., 16:41
Délután hatkor indult az autóbuszuk Székelyudvarhelyről Budapestre, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba repült, de a kecseti születésű Kis Attila hat óra előtt öt perccel még anyósáék udvarán üldögélt, és azon töprengett, vágjon-e neki az útnak vagy sem. 2016. december 11-én mégis úgy döntött, feleségével, Csillával együtt útra kelnek Pennsylvania államba, hogy pénzt keressenek, amelyből itthon felépíthetik saját családi gazdaságukat. Erről mesél Attila és Csilla a Liget olvasóinak kecseti otthonukban, ahová Amerikából költöztek haza idén tavasszal, és lépésről lépésre haladva építik fel a megálmodott gazdaságot.
2013-ban kezdtek el egy tanyán dolgozni a magyarországi Nemesvámoson, Csilla sajtkészítéssel, Attila állatokkal foglalkozott, majd átkerültek egy másik tanyára, ahol hobbiállatokat láttak el. 2016 őszén jöttek haza, akkor kaptak egy ajánlatot kőművesmunkára, amelyhez Manchesterbe kellett volna repülniük, meg is vették a jegyet, de még itthon kiderült, hogy nem volt munka, átverték őket. Még ugyanabban az évben Csilla volt osztálytársán keresztül értesültek az amerikai munkalehetőségről, a Pennsylvania állambeli Hershey városában szállodafelújításhoz kerestek munkaerőt.
Amikor elindultam a szüleimtől, Kecsetről, épp disznóvágás volt, hatkor indult a busz Budapestre, hat óra előtt öt perccel azon gondolkodtam Udvarhelyen az anyósomék udvarán, hogy menjek vagy ne menjek, de amennyire nem szerettem volna menni, annyira jó volt végül. Pennsylvania államba, Hershey városába mentünk, ahol a híres csokoládégyár is van, s ha tiszta volt a levegő, még a finom kakaószagot is lehetett érezni. Reggel héttől este hétig dolgoztunk, péntekenként öt óráig, a szombat szabad volt, majd Delaware-ban is dolgoztunk szintén szállodafelújításban. Munka szempontjából jó volt, de idegen környezetben nem érzem jól magam, nem tudnám elképzelni, hogy Amerikában éljek, a betondzsungel nem az én világom” – mondja határozottan Attila.
Itthon bővül már a szarvasmarha-állomány
Fotó: Haáz Vince
Csilla bevallotta, sok mindentől féltek indulás előtt, hiszen egyikük sem ült még repülőn, angolul csak ő tudott, de ő is csak alapszinten, s attól is tartottak, hogy miután megérkeznek, ott dől el, hogy beengedik az Államokba vagy sem.
Ketten voltunk, így nincs akkora hiányérzete az embernek, én gondoltam arra is, hogy jó lenne tobbet maradni. Attila viszont nem, ő a rutint szereti jobban, én a mindennapi új kihívásokat, de itthon is van mindkettőből bőven” – magyarázza Csilla. Attila hozzáteszi, ahogy a szólás járja, még a ló is jobban üget hazafelé, ők is úgy jöttek, és már csak kirándulni mennének vissza. „Most kezd itthon kialakulni minden, és már annyiszor kialakitottuk magunknak az életet Magyaországon is, hogy nem biztos, hogy akarnánk-e még egyszer elölről kezdeni mindent” – mondja Csilla.
Attila a gazdálkodás mellett egy helyi tejfeldolgozó gyár termékeit szállítja az ország minden részébe, Csilla pedig egy székelyudvarhelyi panzióban dolgozik, otthon pedig joghurtot készít a tehéntejből, a többi részét pedig beadják a tejcsárdába. Tudják, hogy nagy gazdaságot csak lépésről lépésre haladva tudnak felépíteni. Nem lehet egyből nagy állatállományt beállítani, előbb földek kellenek, hogy megtermesszék az állatoknak való takarmányt.
Gépekbe, mezőgazdasági területbe fektették pénzüket
Fotó: Haáz Vince
Attila szüleinek is vannak földjeik, bérbe is vettek még, az Államokban szerzett pénzüket pedig három tehénbe és mezőgazdasági gépekbe fektették, illetve elkezdték kibővíteni Attila szüleinek kecseti házát. „A gazdaélet úgy működik, hogy megvannak az állat- és földalapú állami támogatások, de vannak elvárások is. Meg lehet élni ebből, de csak nagyobb létszámú állatállománnyal. Igaz, ha tíz tehén van, akkor is ugyanannyit kell dolgozni, mint hárommal, de tízzel jobban kijön az ember, nagyobb a támogatás is. Tervezem, hogy veszek még teheneket, de előbb megnézem, hogy mennyi takarmány gyűl össze azokból a területekből, ami most van, mert nem szeretnék úgy járni, hogy megveszem az állatokat, és télen vakarom a fejem, hogy kitől vegyem a szénát. Megvehettünk volna tízet, de lehet, hogy összeomlottunk volna alatta, jobb lépésről lépésre haladni” – vallja a gazda.
Kíváncsiak voltunk arra is, milyen különbségekre figyelt fel a fiatal pár a két társadalom között, de szinte be sem fejeztem a kérdésem, mindketten egyszerre vágták rá: a hatalmas nyugalom a nagy különbség a hazai és az amerikai élet között.
– meséli Attila. Csilla hozzáfűzi, ők igyekszenek, hogy ne váljanak itthon ilyenné, de nem csodálkoznak ezen az emberi magatartáson sem, hiszen a napról napra való élés, a rutin, a meg nem fizetett sok munka teszi ilyenné az embert – véli az asszony. „Ott nem úgy van, mint itthon, hogy ha az ember felvesz egy piros szandált, ujjal mutogatnak rá, ott akár pizsamában mennek el a Walmartba (egy amerikai nagyáruházlánc – szerk. megj.), megveszik, ami kell, nincsenek rágörcsölve, kivárják türelemmel a sorukat, s ha egy méternél közelebb kerülnek egymáshoz, már elnézést kérnek. Itthon, ha bemész a boltba, ráülnek a hátadra, rád nyomják a bevásárlószekeret. Nincs ott az a mindennapi stressz, mint itthon. Az egészségügy viszont teljesen más, ha valami bajod van, nagyon sokba kerül. Sokan élnek szállodában, sokan bérelnek lakást, hisz csak egyet gondolnak, költöznek is másik államba. Bármilyen autót lehet venni, az üzemanyag olcsóbb, mint a tej, egy gallon üzemanyag, ami 3,7 liter 2 dollár 35 cent, egy gallon tej pedig 3 dollár 20 cent” – idézi fel Attila.
Az újvilágból annak vágyát is magukkal hozták, hogy ne váljanak itthon zombikká
Fotó: Haáz Vince
A családon kívül legjobban az itthoni ízek hiányoztak – vallja be a fiatal pár. Itthonról küldték nekik a tárkonyt, a kaprot és az ételízesítőt. „Mi is megkóstoltuk az indiai kaját, mert indiaiaknak dolgoztunk a szállodafelújításban. Eleinte gondolkodtunk, hogy együk-e vagy sem, de aztán nagyon megszerettük, nem csak csípett, hanem finom is volt. Jól tudják, hogy mikor mit kell főzni, amikor például betegszabadságon voltam, hozták nekem a forró indiai levest. Mi pedig vinettát kavartunk ki nekik, és azt ők is nagyon szerették” – mondja Csilla.
A fiatal pár úgy érzi, sosem jön el az az idő, amikor úgy érzi az ember, hogy minden pénze megvan, ha erre vártak volna, akkor sosem jöttek volna haza. Minél több pénze van az embernek, annál több kell, és a fizetéssel együtt nőnek az igények is – vallják.
Kell hagyni, hogy az élet kialakítsa önmagát – mondja nekünk Attila, miközben büszkén mutatja meg nekünk a traktort, a bálázógépet, a boronálót, a veteményest. A kecseti gazda és felesége tudják, a pénz mulandó, de a tapasztalat örök életre szóló befektetés, már ezért is megéri haza jönni, és itthon befektetni a pénzt, vallják.
Lehetnék művelt,
s nyithatnék műhelyt,
hol tökélyre csiszolt
versek születnek...
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
szóljon hozzá!