
Bohém, színes, extravagáns ékszerek bőrből
Fotó: Haáz Vince
Londonban stílustanácsadó volt, luxusüzletekben dolgozott, közben ruhákat is tervezett, meg weboldalakat is elemzett Hajnal Zsuzsa. Kilenc év után költözött haza, itthon pedig mintegy véletlen folytán lett ékszerkészítő. Stílusa, kézjegye könnyen felismerhető, bőrből készült fülbevalóiról messziről megmondja az ember, hogy az egy Hajnal-ékszer. Egyediségében az a legkülönlegesebb, hogy felismerik egymást a Hajnal-ékszer hordói, s egymásra mosolyognak, sőt, van, amikor még „köszön” is egymásnak két Hajnal-fülcsi.
– Alig több mint egy éve kezdett ékszereket tervezni, s lassan úgy látom, a város tele van Hajnal ékszerekkel. Hogy kezdődött ez az egész?
– Kilenc évet éltem Londonban, ruhákkal foglalkoztam, elvégeztem egy három éves felsőoktatási képzést, stílustanácsadónak tanultam. Azután luxus fehérneműboltban dolgoztam mint stílustanácsadó, tehát sok emberrel megismerkedtem.
– Volt egy elképzelése, amit nem talált meg sehol?
– Igen, legfőképpen az indiánok, a törzsi népek inspirálta stílus érdekelt, ami annyira szép, színes, kreatív, meg kézműves. Most nem is csak az indiánok kultúrájára gondolok, hanem a bennszülött népek kultúrájára, a törzsi kultúrára általában. Lehet előző életemben indián voltam (nevet), vagy nem tudom, honnan ez a vonzódás, de ez az irányvonal, amelyet képviselnek az ékszereim, s amelyet nem kaptam meg sehol sem külföldön, sem itthon, miután hazajöttem.
Az indiánok, a törzsi népek inspirálják Hajnal Zsuzsa munkáit
Fotó: Rab Zoltán
– Kilenc év után miért is költözött haza Londonból?
– Sok oka volt ennek, körülbelül két évet gondolkodtam is rajta.
A családomtól is kezdtem eltávolodni: amikor hazajöttem, a testvérem gyerekei elkezdtek sírni, a szüleim egyre idősebbek lettek. Sokat vívódtam ezen, mert a végső döntést akartam meghozni. Két évbe telt, míg megszületett, s akkor jöttem haza. Annyira szeretem most ezt a várost, amit fiatal koromban folyton el akartam hagyni. Most meg látom azokat az értékeket, amelyeket annak idején nem láttam. A szoros baráti kapcsolatok, hogy a család közel van, hogy valaki jön, kopogtat, s megkérdi, hogy jövök-e kávézni.
– Akkor az itthonlét hozta elő a művészvénát, a kézművest?
– Hazajöttem s volt megspórolt pénzem, szerettem volna kitalálni, hogy mit szeretnék csinálni. Bár kommunikációt végeztem, úgy éreztem, az nem az én asztalom, még Londonban elkezdtem weboldalak elemzésével foglalkozni, amit itthon is csináltam, de időközben kiégtem nagyon.
Minden bőrből készült
Fotó: Haáz Vince
Aztán tiszta véletlenül egy bőrműves ismerősöm adott nekem három-négy megmaradt bőrdarabot. Tudta, hogy ruhákat készítettem régebben, s hátha fel tudom felhasználni. Bár mondtam, hogy ruhákban nem igazán lehet felhasználni, mert akkor nem lehet kimosni, de ne dobja el semmiképp, mert szépek, színesek, kezdek én velük valamit. Azokból aztán elkészítettem az első nyakláncomat: rojtok, bojtok voltak rajta, színesre festettem. Azzal mentem ki egy kávézóba este, s mindenki odavolt a nyakláncomért. Itthon pedig azért ez nem szokás. Vadidegenek megállítottak, hogy milyen szép a nyakláncom és honnan van, az egyik lány pedig – amikor hallotta, hogy én készítettem – azt mondta, hogy bármennyit fizet, csak készítsek neki is. Én meg csak néztem, hogy hova gondol, nem készítek, nem ez a szakmám. Aztán hazamentem, ezen nagyon elgondolkodtam, s megkerestem a lányt facebookon, s írtam neki, hogy végül is csinálhatok neki is. Készíttetem három verziót, hogy tudjon választani. Találkoztunk ugyanabban a kávézóban, nehezen választott, de közben odajött egy másik asztaltól két másik lány is, s megvette a másik kettőt.
S elkezdtem készíteni az ékszereket, eleinte egyszerűbbeket.
– Kizárólag bőr az alapanyag?
– Bőrből dolgozom és kristályokkal. Az a jó, hogy a bőrből mindent ki lehet hozni. Olyan hatásokat lehet elérni a vágással és a festéssel, mintha gyöngyből lenne vagy fémből vagy ezüstből. Nem mindig jönnek rá, hogy bőrből van. A tollformájúak olyanok, mirha fekete rigó toll lenne.
Egy Hajnal-fülcsi felismerhető
Fotó: Valics Lehel
– Honnan lehet beszerezni ezt a sok bőrt?
– Turkálókból, gyakorlatilag újrahasznosítom az anyagot.
Bőrkabát, bőrszoknya, bőrnadrág, minden, ami szép bőr, azt megveszem és újrahasznosítom. Eszem ágában nincs újat venni, még turkálókban is drága a bőr. Amelyik nagyon durván el van használva, azt aprópénzekért is meg lehet kapni, azt viszont én sem tudom felhasználni. Így is sok veszteség van, az ujjánál, a zsebénél, a nyakánál el van használódva a bőr általában.
Zsuzsi vásárokon is népszerűsíti a különleges ékszervilágát
Fotó: Haáz Vince
– Ez a különleges ékszervilág akkor megtalálta a viselőit.
– Igen. Tudom, hogy nem mindenkinek a stílusa, de akinek az, annak nagyon az. Úgy látom sokszor, hogy van ezekben valami, ami függőséget okoz. Van egy ismerősöm, aki nem hord egyáltalán fülbevalót, ajándékoztam neki egy tollformájút, mondta, hogy nem fogja hordani, aztán mégis úgy megtetszett neki, hogy mindig rajta van, s rendelt még öt párat. Azt mondja, nem tudja letenni. Amúgy azt hallottam még, hogy az emberek ha mennek az úton, és két Hajnal-fülcsi találkozik, van hogy köszönnek egymásnak, vagy mosolyognak egymásra az ékszer viselői. Most már tényleg csak ezzel foglalkozom, bár sosem hittem, hogy ebből meg lehet élni, de Budapestről, Londonból is vannak már megrendeléseim.
Az egyik egy csaj volt New Yorkból, rám írt, hogy milyen szépek az Instagrammon az ékszereim, és mennyiért adom el. Azt gondoltam, hogy akar rendelni, de többet nem válaszolt, s aztán nézem az ő Insta-képeit, hát másolja az ékszereimet és árulja.
Vásáron az ékszercsalád
Fotó: Haáz Vince
Ugyanúgy itthon is van valaki, aki utánoz: amióta mandalákat csinálok, mandalákat csinál ő is. Zavar ez, de azt gondolom, hogy én mindig előbbre vagyok: nincs fizikailag időm arra, hogy mindent megcsináljak, annyi ötletem van.
Lehetnék művelt,
s nyithatnék műhelyt,
hol tökélyre csiszolt
versek születnek...
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
szóljon hozzá!