
Bohém, színes, extravagáns ékszerek bőrből
Fotó: Haáz Vince
Londonban stílustanácsadó volt, luxusüzletekben dolgozott, közben ruhákat is tervezett, meg weboldalakat is elemzett Hajnal Zsuzsa. Kilenc év után költözött haza, itthon pedig mintegy véletlen folytán lett ékszerkészítő. Stílusa, kézjegye könnyen felismerhető, bőrből készült fülbevalóiról messziről megmondja az ember, hogy az egy Hajnal-ékszer. Egyediségében az a legkülönlegesebb, hogy felismerik egymást a Hajnal-ékszer hordói, s egymásra mosolyognak, sőt, van, amikor még „köszön” is egymásnak két Hajnal-fülcsi.
– Alig több mint egy éve kezdett ékszereket tervezni, s lassan úgy látom, a város tele van Hajnal ékszerekkel. Hogy kezdődött ez az egész?
– Kilenc évet éltem Londonban, ruhákkal foglalkoztam, elvégeztem egy három éves felsőoktatási képzést, stílustanácsadónak tanultam. Azután luxus fehérneműboltban dolgoztam mint stílustanácsadó, tehát sok emberrel megismerkedtem.
– Volt egy elképzelése, amit nem talált meg sehol?
– Igen, legfőképpen az indiánok, a törzsi népek inspirálta stílus érdekelt, ami annyira szép, színes, kreatív, meg kézműves. Most nem is csak az indiánok kultúrájára gondolok, hanem a bennszülött népek kultúrájára, a törzsi kultúrára általában. Lehet előző életemben indián voltam (nevet), vagy nem tudom, honnan ez a vonzódás, de ez az irányvonal, amelyet képviselnek az ékszereim, s amelyet nem kaptam meg sehol sem külföldön, sem itthon, miután hazajöttem.
Az indiánok, a törzsi népek inspirálják Hajnal Zsuzsa munkáit
Fotó: Rab Zoltán
– Kilenc év után miért is költözött haza Londonból?
– Sok oka volt ennek, körülbelül két évet gondolkodtam is rajta.
A családomtól is kezdtem eltávolodni: amikor hazajöttem, a testvérem gyerekei elkezdtek sírni, a szüleim egyre idősebbek lettek. Sokat vívódtam ezen, mert a végső döntést akartam meghozni. Két évbe telt, míg megszületett, s akkor jöttem haza. Annyira szeretem most ezt a várost, amit fiatal koromban folyton el akartam hagyni. Most meg látom azokat az értékeket, amelyeket annak idején nem láttam. A szoros baráti kapcsolatok, hogy a család közel van, hogy valaki jön, kopogtat, s megkérdi, hogy jövök-e kávézni.
– Akkor az itthonlét hozta elő a művészvénát, a kézművest?
– Hazajöttem s volt megspórolt pénzem, szerettem volna kitalálni, hogy mit szeretnék csinálni. Bár kommunikációt végeztem, úgy éreztem, az nem az én asztalom, még Londonban elkezdtem weboldalak elemzésével foglalkozni, amit itthon is csináltam, de időközben kiégtem nagyon.
Minden bőrből készült
Fotó: Haáz Vince
Aztán tiszta véletlenül egy bőrműves ismerősöm adott nekem három-négy megmaradt bőrdarabot. Tudta, hogy ruhákat készítettem régebben, s hátha fel tudom felhasználni. Bár mondtam, hogy ruhákban nem igazán lehet felhasználni, mert akkor nem lehet kimosni, de ne dobja el semmiképp, mert szépek, színesek, kezdek én velük valamit. Azokból aztán elkészítettem az első nyakláncomat: rojtok, bojtok voltak rajta, színesre festettem. Azzal mentem ki egy kávézóba este, s mindenki odavolt a nyakláncomért. Itthon pedig azért ez nem szokás. Vadidegenek megállítottak, hogy milyen szép a nyakláncom és honnan van, az egyik lány pedig – amikor hallotta, hogy én készítettem – azt mondta, hogy bármennyit fizet, csak készítsek neki is. Én meg csak néztem, hogy hova gondol, nem készítek, nem ez a szakmám. Aztán hazamentem, ezen nagyon elgondolkodtam, s megkerestem a lányt facebookon, s írtam neki, hogy végül is csinálhatok neki is. Készíttetem három verziót, hogy tudjon választani. Találkoztunk ugyanabban a kávézóban, nehezen választott, de közben odajött egy másik asztaltól két másik lány is, s megvette a másik kettőt.
S elkezdtem készíteni az ékszereket, eleinte egyszerűbbeket.
– Kizárólag bőr az alapanyag?
– Bőrből dolgozom és kristályokkal. Az a jó, hogy a bőrből mindent ki lehet hozni. Olyan hatásokat lehet elérni a vágással és a festéssel, mintha gyöngyből lenne vagy fémből vagy ezüstből. Nem mindig jönnek rá, hogy bőrből van. A tollformájúak olyanok, mirha fekete rigó toll lenne.
Egy Hajnal-fülcsi felismerhető
Fotó: Valics Lehel
– Honnan lehet beszerezni ezt a sok bőrt?
– Turkálókból, gyakorlatilag újrahasznosítom az anyagot.
Bőrkabát, bőrszoknya, bőrnadrág, minden, ami szép bőr, azt megveszem és újrahasznosítom. Eszem ágában nincs újat venni, még turkálókban is drága a bőr. Amelyik nagyon durván el van használva, azt aprópénzekért is meg lehet kapni, azt viszont én sem tudom felhasználni. Így is sok veszteség van, az ujjánál, a zsebénél, a nyakánál el van használódva a bőr általában.
Zsuzsi vásárokon is népszerűsíti a különleges ékszervilágát
Fotó: Haáz Vince
– Ez a különleges ékszervilág akkor megtalálta a viselőit.
– Igen. Tudom, hogy nem mindenkinek a stílusa, de akinek az, annak nagyon az. Úgy látom sokszor, hogy van ezekben valami, ami függőséget okoz. Van egy ismerősöm, aki nem hord egyáltalán fülbevalót, ajándékoztam neki egy tollformájút, mondta, hogy nem fogja hordani, aztán mégis úgy megtetszett neki, hogy mindig rajta van, s rendelt még öt párat. Azt mondja, nem tudja letenni. Amúgy azt hallottam még, hogy az emberek ha mennek az úton, és két Hajnal-fülcsi találkozik, van hogy köszönnek egymásnak, vagy mosolyognak egymásra az ékszer viselői. Most már tényleg csak ezzel foglalkozom, bár sosem hittem, hogy ebből meg lehet élni, de Budapestről, Londonból is vannak már megrendeléseim.
Az egyik egy csaj volt New Yorkból, rám írt, hogy milyen szépek az Instagrammon az ékszereim, és mennyiért adom el. Azt gondoltam, hogy akar rendelni, de többet nem válaszolt, s aztán nézem az ő Insta-képeit, hát másolja az ékszereimet és árulja.
Vásáron az ékszercsalád
Fotó: Haáz Vince
Ugyanúgy itthon is van valaki, aki utánoz: amióta mandalákat csinálok, mandalákat csinál ő is. Zavar ez, de azt gondolom, hogy én mindig előbbre vagyok: nincs fizikailag időm arra, hogy mindent megcsináljak, annyi ötletem van.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!