
A ló nagy kedvenc. Összehozza a sérült gyereket nevelőket is
Fotó: Veres Nándor
Perzsel a nyári nap, az árnyékban lustán szenderegnek a házőrzők is, még a vendéget sincs kedvük üdvözölni. Odabent asszonyok ülnek az asztal körül, beszélgetnek, nyitott szívvel és lélekkel. Édesanyák, akik sérült gyermekeiket nevelik, meleg szívű asszonyok, akiknek, ha csak egy napra is, de egy ismeretlen levette a terhet a vállukról. Élettörténetek, reményt keltő találkozások. Hős anyák napja – a nyarat átölelő programsorozat.
2022. augusztus 04., 18:492022. augusztus 04., 18:49
Nem mondhatom, hogy a nap legvidámabb pillanatában lépünk be a kotormányi lovarda ebédlőjébe. Egy-két asszonynak még könny csillog a szemében, de arra hamar rájövök, nem a maguk búja-baja fölött keseregnek, hanem átérzik azt, amit hallanak. Mondhatni, ugyanabban a hajóban eveznek,
Legyen kis, vagy felnőtt korú gyermekük, mindannyiukat egy kérdés foglalkoztat: ki fogja gondjukat viselni, ha ők már nem lesznek?
Budai Éva Down-szindrómával született 33 évvel ezelőtt Gyergyóditróban. Megtanult beszélni, írni, olvasni. Talpraesett asszony az édesanyja, Ilona, határozottan és optimizmusát megőrizve mesél gyermekéről, de egyben arról a helyzetről is, amelyben a vidéken élő sérült gyermekek, fiatalok vannak. Éva hároméves korától óvodába járt, majd négy évig egy átlagos iskolába, ezt követően pedig szintén négy évet speciális iskolában tanult. Hatalmas mentsvára a családnak és sorstársaiknak a gyergyószentmiklósi Napsugár az esőben Alapítvány által működtetett speciális foglalkoztató központ.
Szövünk, varrunk, van aki rongyot vág, nyáron a gyergyószárhegyi temetőben gondozzuk a sírok közötti füves részeket, sokszor takarítjuk Ditróban a kicsi parkot. Bevonjuk őket, amibe csak tudjuk, s szeretettel csinálják” – magyarázza a ditrói asszony.
Budai Ilona a legbátrabb vállalkozó, aki elsőnek próbálja ki a lovaglást
Fotó: Veres Nándor
Agykárosodással született a mellettem ülő csíkszeredai édesanya lánya, aki mindmáig a csíkzsögödi Manó Tanoda speciális óvoda és iskola foglalkozásait látogatta. 25 éves, befejezte a tizedik osztályt. „Most végeztünk, s azzal hoppon vagyunk maradva, mert nincs ahová menni. Bele van betegedve, hogy végzett, s nem kell többet iskolába menjen, ő mindenáron folytatni akarja. Most a nyár valahogy eltelik, de nem tudom, hogy fogadja majd, amikor szeptemberben a testvére iskolába fog indulni” – kesereg a kialakult helyzet miatt, ami érthető is, hiszen 2003-től egy olyan közösség tagjai, ahol megértették őket, elfogadták gyermekét, és nem utolsósorban szakemberek foglalkoztak vele. Most lezárult egy korszak az életükben, ehhez pedig az egész családnak alkalmazkodnia kell.
Talán a társadalmi elfogadás terén van még a legtöbb tennivaló – szűröm le a következtetést, miközben belehallgatok az asztal körül ülők beszélgetésébe. Bár van olyan édesanya, aki beletörődve jegyzi meg, még a saját egészséges gyermeke sem fogadja el beteg testvérét, akkor hogy is várhat elfogadást egy idegentől. „De feltaláltuk, s feltaláljuk magunkat. Kilencévesen akkora volt, mint egy két és fél éves, lassan fejlődött. Volt, amikor csak azért vették fel az iskolába, hogy növelje a létszámot, de kivettem, mert nem volt ott neki jó. Ma 21 éves” – magyarázza anyatársainak.
Az is megtörtént – meséli egy középkorú nő –, hogy sérült gyermekét nem engedték felülni az iskolabuszra az egészséges gyermekek szülei. „23 éve saját költségemre hordozom, ha nincs pénzem, áll ki a kapuba, mert ő kell menjen iskolába” – mosolyog.
Sokáig élni fog a szívükben a nap emléke
Fotó: Veres Nándor
Hét egyszerű asszony története, mindannyiukat egy dolog köt össze: sérült gyermekeik várják őket haza. Mindannyiukat egy kérdés foglalkoztat: ki fogja gondjukat viselni, ha ők már nem lesznek?
„Mi az, hogy színházba megyünk vagy kozmetikába? Valakire ott kell hagyd a sérült gyermekedet, akárkire nem bízhatod, s bizony nem mindig tudjuk elhagyni” – reagálják egyöntetűen. De abban is mindannyian egyetértenek, hogy emlékezetes napjuk volt.
Nyegre Zsuzsa azt mondja, már régóta foglalkoztatja annak gondolata, hogy feltöltődést kínáljon olyan nőknek, akik kisebb vagy halmozottan sérült gyermeket nevelnek. „Valamiért közel érzem magához ezeket a nőket, s amikor rábukkantam egy pályázati lehetőségre a MOL Alapítványnál, gondoltam, szerencsét próbálok.
– magyarázza Zsuzsi.
A Hős anyák napja néven futó programja egész nyáron zajlik, minden alkalommal más és más résztvevőkkel, de azt nagyon szeretné – árulja el –, ha sikerülne egy olyan fórumot létrehozni, ahol a kapcsolattartás folytatódhat. „Ezek az asszonyok feltöltődve mennek haza, s ez nekem nagy öröm” – lelkesedik Zsuzsi.
Fotó: Veres Nándor
Az érintett édesanyákkal Lőrincz-Váta Emese gyógypedagógus veszi fel a kapcsolatot, ő igyekszik a beszélgetéseket úgy alakítani, hogy mindannyiuknak legyen bátorságuk megnyílni. Számára is különlegesek ezek találkozások, volt, amikor kisgyermekes édesanyák gyűltek össze, máskor meg már felnőttkorú gyermekeikről gondoskodó édesanyák.
Voltak olyan, felnőtt gyermekeiket nevelő szülők, akik rengeteg poént elsütöttek azzal kapcsolatban, hogy milyen helyzetbe keveredtek sokszor a gyermek viselkedéséből adódóan. Eszméletlen, mekkora tenni akarás, erő van ezekben az édesanyákban. Erőt adnak a hétköznapokhoz” – mondja elismerősen Emese.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Amikor a mézeskalács illata belengi az otthonainkat, érezzük, hogy közeleg az ünnep. Nálatok sincs karácsony mézeskalács nélkül? Mutasd meg a mézeskalács-remekművedet, és nyerj!
A téli madáretetés nemcsak közvetlen táplálék kihelyezésével történhet. Többféle módon is kedveskedhetünk a madaraknak a kihívásokkal teli keményebb téli időszakban, ezeket az alternatív lehetőségeket fogjuk bemutatni.
Hat éve egy merész ötlet született Csíkszeredában: zenével átszőtt tudományos történetmesélés. A projekt mára közösséggé, élménnyé és ünneppé nőtte ki magát, most pedig a jubileumi, karácsonyi „Best of” előadáson vehettünk részt.
Krasznahorkai mondatai özönlenek. Rád ragadnak. Mintha a lassú sötétség húzna magával, amelyben felvillan valami makacs fény. Ki a magyar irodalom egyik legkülönösebb alakja, az idei irodalmi Nobel-díjas?
Az uborkasaláta nem hiányozhat a sült húsok, fasírtok mellől. A kínai változat nemcsak azért különleges, mert a fűszerezése teljesen más, hanem azért is, mert kés helyett sodrófával dolgozzuk meg az uborkát.
A káposztaszeletek tökéletes alapot adnak a fűszeres darált húsnak – egy olyan téli fogás, amelyhez nem kell távoli alapanyag. Az ételnek házias, szaftos ízvilága van. Akár hétköznapi ebédnek, akár vendégváró különlegességnek is remek választás.
„Ki volt a csíki nagytata?” – teszi fel a kérdést az unokája. Mások szerint „ő maga volt a becsületesség”, és egyszerűen „jó társaság”. Egy könyv és egy dokumentumfilm ezek nyomán próbálja újra összerakni Pál Gábor méltatlanul feledett alakját.
A fekete retek nemcsak nagyanyáink mézes népi gyógyszere, hanem sokoldalú őszi-téli zöldség, amely levesekben, salátákban és rakott ételekben is megállja a helyét. Érdemes közelebbről megismernie gyógyhatásait és változatos felhasználási módjait.
Nem rabként, hanem börtönkönyvtárosként „zárják rá” a súlyos fémajtót évek óta Illyés Claudiára, a Maros Megyei Könyvtár alkalmazottjára.
szóljon hozzá!