Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

22:38

Az FC Voluntari két büntetőt belőtt, a Nagyszeben másodosztályos lesz (videóval)

22:33

Veszélyesnek ítélt, visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhelyen

20:50

Csak a magyar tagozaton indul el a kebelei előkészítő osztály

20:34

Galaci drónbecsapódás: Románia kérésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Drón csapódott be egy galaci tömbházba, sérültek is vannak – videóval

Több parkoló autónak ütközött egy ittas nő Csíkszeredában – fotók

Részleteket tudtunk meg a székelyszentkirályi halálos balesetről

Nyilvánosan is bocsánatot kértek a Hármashalom-oltárnál autóval parkolók

Halálos szekérbaleset történt Székelyszentkirályon

Több parkoló autónak ütközött egy ittas nő Csíkszeredában – fotók

Nyilvánosan is bocsánatot kértek a Hármashalom-oltárnál autóval parkolók

Eljárást indított a rendőrség a Hármashalom-oltár színpadán parkoló autók és az oltárra felmászó fiatal ügyében

Őrizetbe vette a rendőrség a tanítónőt a tízéves diákkal kialakult konfliktusa után

Medvét etetett, megharapta a nagyvad, majd meg is bírságolták – videóval

Akiket az köt össze, hogy sérült gyermekeik várják őket haza: hős anyák napjai

A ló nagy kedvenc. Összehozza a sérült gyereket nevelőket is

Fotó: Veres Nándor

Perzsel a nyári nap, az árnyékban lustán szenderegnek a házőrzők is, még a vendéget sincs kedvük üdvözölni. Odabent asszonyok ülnek az asztal körül, beszélgetnek, nyitott szívvel és lélekkel. Édesanyák, akik sérült gyermekeiket nevelik, meleg szívű asszonyok, akiknek, ha csak egy napra is, de egy ismeretlen levette a terhet a vállukról. Élettörténetek, reményt keltő találkozások. Hős anyák napja – a nyarat átölelő programsorozat.

D. Balázs Ildikó

2022. augusztus 04., 18:492022. augusztus 04., 18:49

Nem mondhatom, hogy a nap legvidámabb pillanatában lépünk be a kotormányi lovarda ebédlőjébe. Egy-két asszonynak még könny csillog a szemében, de arra hamar rájövök, nem a maguk búja-baja fölött keseregnek, hanem átérzik azt, amit hallanak. Mondhatni, ugyanabban a hajóban eveznek,

érezték ők is már a saját bőrükön, mit jelent a társadalmi kirekesztettség, sérült gyermekük kiközösítése, sok esetben a látszategyüttérzés.

Legyen kis, vagy felnőtt korú gyermekük, mindannyiukat egy kérdés foglalkoztat: ki fogja gondjukat viselni, ha ők már nem lesznek?

Szőnek, varrnak, rongyot vágnak

Budai Éva Down-szindrómával született 33 évvel ezelőtt Gyergyóditróban. Megtanult beszélni, írni, olvasni. Talpraesett asszony az édesanyja, Ilona, határozottan és optimizmusát megőrizve mesél gyermekéről, de egyben arról a helyzetről is, amelyben a vidéken élő sérült gyermekek, fiatalok vannak. Éva hároméves korától óvodába járt, majd négy évig egy átlagos iskolába, ezt követően pedig szintén négy évet speciális iskolában tanult. Hatalmas mentsvára a családnak és sorstársaiknak a gyergyószentmiklósi Napsugár az esőben Alapítvány által működtetett speciális foglalkoztató központ.

„Több mint tíz éve naponta hozom és viszem Gyergyószentmiklósra. A városban a csíkszeredai Mozgássérültek Egyesülete indított egy nappali foglalkoztatóközpontot, s én oda kerültem be mint önkéntes. Eleinte egy kis autóval jártam, most már kaptunk egy kisbuszt, azzal szállítom az öt ditrói és a két gyergyóremetei sérült fiatalt a városba, van, akit a speciális iskolába, aki pedig dolgozni tud, azt viszem a műhelybe.

Szövünk, varrunk, van aki rongyot vág, nyáron a gyergyószárhegyi temetőben gondozzuk a sírok közötti füves részeket, sokszor takarítjuk Ditróban a kicsi parkot. Bevonjuk őket, amibe csak tudjuk, s szeretettel csinálják” – magyarázza a ditrói asszony.

Budai Ilona a legbátrabb vállalkozó, aki elsőnek próbálja ki a lovaglást

Fotó: Veres Nándor

Agykárosodással született a mellettem ülő csíkszeredai édesanya lánya, aki mindmáig a csíkzsögödi Manó Tanoda speciális óvoda és iskola foglalkozásait látogatta. 25 éves, befejezte a tizedik osztályt. „Most végeztünk, s azzal hoppon vagyunk maradva, mert nincs ahová menni. Bele van betegedve, hogy végzett, s nem kell többet iskolába menjen, ő mindenáron folytatni akarja. Most a nyár valahogy eltelik, de nem tudom, hogy fogadja majd, amikor szeptemberben a testvére iskolába fog indulni” – kesereg a kialakult helyzet miatt, ami érthető is, hiszen 2003-től egy olyan közösség tagjai, ahol megértették őket, elfogadták gyermekét, és nem utolsósorban szakemberek foglalkoztak vele. Most lezárult egy korszak az életükben, ehhez pedig az egész családnak alkalmazkodnia kell.

Életek, történetek

Talán a társadalmi elfogadás terén van még a legtöbb tennivaló – szűröm le a következtetést, miközben belehallgatok az asztal körül ülők beszélgetésébe. Bár van olyan édesanya, aki beletörődve jegyzi meg, még a saját egészséges gyermeke sem fogadja el beteg testvérét, akkor hogy is várhat elfogadást egy idegentől. „De feltaláltuk, s feltaláljuk magunkat. Kilencévesen akkora volt, mint egy két és fél éves, lassan fejlődött. Volt, amikor csak azért vették fel az iskolába, hogy növelje a létszámot, de kivettem, mert nem volt ott neki jó. Ma 21 éves” – magyarázza anyatársainak.

Talpraesett asszonyok, akik gyermekeikért, akik csak rájuk számíthatnak, mindent megtesznek.

Az is megtörtént – meséli egy középkorú nő –, hogy sérült gyermekét nem engedték felülni az iskolabuszra az egészséges gyermekek szülei. „23 éve saját költségemre hordozom, ha nincs pénzem, áll ki a kapuba, mert ő kell menjen iskolába” – mosolyog.

Sokáig élni fog a szívükben a nap emléke

Fotó: Veres Nándor

Hét egyszerű asszony története, mindannyiukat egy dolog köt össze: sérült gyermekeik várják őket haza. Mindannyiukat egy kérdés foglalkoztat: ki fogja gondjukat viselni, ha ők már nem lesznek?

De nem panaszkodni érkeztek a kotormányi Kavalliera lovardába – ismerik el –, hiszen ez az ő napjuk, egy nap, ami csak róluk szól. Derűsen újságolják, délelőtt fodrászaton voltak és kozmetikusnál, majd a begörcsölt vállakon simogatták ki szakavatott kezek az évek óta felgyűlt stresszt, fájdalmat.

„Mi az, hogy színházba megyünk vagy kozmetikába? Valakire ott kell hagyd a sérült gyermekedet, akárkire nem bízhatod, s bizony nem mindig tudjuk elhagyni” – reagálják egyöntetűen. De abban is mindannyian egyetértenek, hogy emlékezetes napjuk volt.

Jót adni és jót kapni

Nyegre Zsuzsa azt mondja, már régóta foglalkoztatja annak gondolata, hogy feltöltődést kínáljon olyan nőknek, akik kisebb vagy halmozottan sérült gyermeket nevelnek. „Valamiért közel érzem magához ezeket a nőket, s amikor rábukkantam egy pályázati lehetőségre a MOL Alapítványnál, gondoltam, szerencsét próbálok.

Azt szerettük volna, hogy összehozzunk olyan anyukákat, akik sérült gyermekeiket nevelik, ezáltal alkalmat adva arra is, hogy ismerkedjenek, beszélgessenek, megosszák egymással tapasztalataikat, s nem utolsósorban kikapcsolódjanak legalább egy napra”

– magyarázza Zsuzsi.

A Hős anyák napja néven futó programja egész nyáron zajlik, minden alkalommal más és más résztvevőkkel, de azt nagyon szeretné – árulja el –, ha sikerülne egy olyan fórumot létrehozni, ahol a kapcsolattartás folytatódhat. „Ezek az asszonyok feltöltődve mennek haza, s ez nekem nagy öröm” – lelkesedik Zsuzsi.

Fotó: Veres Nándor

Feltöltődést hozó nap

Az érintett édesanyákkal Lőrincz-Váta Emese gyógypedagógus veszi fel a kapcsolatot, ő igyekszik a beszélgetéseket úgy alakítani, hogy mindannyiuknak legyen bátorságuk megnyílni. Számára is különlegesek ezek találkozások, volt, amikor kisgyermekes édesanyák gyűltek össze, máskor meg már felnőttkorú gyermekeikről gondoskodó édesanyák.

„A kisgyermekes anyukákkal való beszélgetés során azt éreztem, hogy ők talán könnyebben felvették a lépést a helyzettel. Számukra a szakemberek elérhetőbbek, talán kicsit könnyebben alkalmazkodnak a helyzethez. Volt olyan édesanya, aki elmondta, idegen környezetben ő mindenkinek elmondja, hogy a gyermeke autizmussal él. Nem a társadalmat hibáztatja, hogy hogyan reagál a gyermekére, annak viselkedésére, hanem nyitottságával próbálja meg megelőzni a negatív reakciókat.

Voltak olyan, felnőtt gyermekeiket nevelő szülők, akik rengeteg poént elsütöttek azzal kapcsolatban, hogy milyen helyzetbe keveredtek sokszor a gyermek viselkedéséből adódóan. Eszméletlen, mekkora tenni akarás, erő van ezekben az édesanyákban. Erőt adnak a hétköznapokhoz” – mondja elismerősen Emese.