A zene, a szeretet útján: Häfliger Zsuzsanna

„Amikor megkaptam 26 évesen ezt a munkát, akkor a gyerekotthoni gyerekek voltak csak benne. Kiírtam a folyósora, hogy lehet jelentkezni zenekörre, és negyven gyermek jelentkezett a százból. Nagy élmény volt ez nekem. Volt olyan gyermek is, aki csak énekelni akart, de inkább a hangszertanuláson volt a lényeg. Nem az volt a cél, hogy legyen mélyreható zenei ismeretük, ismerjék a kottát, ezt el kell felejteni, amikor a gyermekkel a zenét szeretnénk megszerettetni. Fontos, hogy megszeresse a zenét, s ha már el tudja énekelni vagy el tudja furulyázni a Süss fel a napot, akkor adni kell neki az előadás során egy percet, hogy legyen sikerélménye. Én ebben hiszek. Aztán ha van zenei tehetsége, akkor lesz lehetősége tanulni, hiszen vannak iskolák.

„Saját gyermekeimnek sosem kellett megmagyarázzam, hogy miért nem veszek meg egy cukorkát az üzletből, hiszen látják, nem kell mindent megkapjanak ahhoz, hogy boldogok legyenek” – jegyzi meg. A mai, második generációs Árvácska együttesbe ma már nem csak családi otthonok gyermekei tartoznak, hanem olyan Csíkszeredából, Csobotfalváról, Csomortánból érkező gyerekek is, akik szerettek volna a közösséghez tartozni. Három korosztályból áll össze a nagy csapat, ott vannak a kicsik, a kiskamaszok és a nagyok. Egy busznyi gyermek. Fellépések, felkészülések, foglalkozások, zeneoktatás, közös zenélés, kézműves foglalkozások színesítik a mindennapjaikat.

Egy svájci Csíkban

Ugye tudod, hogy sosem fogunk Svájcban élni? – szegezte a kérdést a leánykérés pillanatában Zsuzsanna svájci kérőjéhez. Ő pedig tudta és elfogadta, számára mai napig egy kaland a székelyföldi lét. A Häfliger család élete egybefonódik az Árvácska együttesével, Zsuzsa szerint három gyermekük – a 17 éves Kristóf, a 13 éves Kinga és a 10 éves Ádám – már az anyaméhben is csoporttag volt. Férje, Daniel az együttes önkéntes munkatársa, amiben teheti, segít, legyen az síoktatás, közös zenélés, de még fellépéseken is láthatjuk.

„A svájci Vöröskereszt részéről jött önkéntesként a gyermekotthonhoz, ott ismerkedtünk meg. Ő volt a legérdekesebb a svájci önkéntesek közül, minden érdekelte, mindig egy kis szótárral járt, és nagyon hamar megtanult magyarul. Amikor tudott, visszatért, mert szerette az itteni munkát. Így alakult ki a Jóisten által irányított szerelem köztünk. Szoktam mondani a fiatal lányaimnak, hogy van egy nagy szerelem, és van az igazi, ő volt számomra az igazi, mert előtte volt egy nagy szerelem is.

Tulajdonképpen teljesen más helyen vannak a szívében a saját gyermekei, és külön vannak azok a gyermekek, akik időszakosan az élete részei. „Volt egy kislány, akit nagyon szerettünk, 17 évesen kilépett a rendszerből. Azt kérdezte egy másik lány, hogy szomorú vagyok-e? Nem – mondtam –, mert itt vagy te helyette.

Zsuzsanna idén lesz ötven éves, de azt mondja, olyan gazdag, élmény- és érzelemdús élete volt, hogy százötven évre is elegendő lenne. „Ki merem jelenteni, hogy a helyemen vagyok. Jól mentem férjhez, és erre büszke vagyok, mindig is három gyermeket szerettem volna, ez is sikerült. A munkámat nagyon szeretem, ezért is nem mentem Svájcba, hiszen éreztem, hogy rám itt szükség van, én itt fontos vagyok. S hálás vagyok Gergely Istvánnak, Tisztinek, aki mellett dolgozok, és aki évek óta felkarolja, támogatja, értékeli a mi kis közösségünket.”