A szabadkőművesség korabeli kritikája

Ez jellemző volt a század eleji Marosvásárhelyen is, ahol a mozgalom meghonosítását − mint általában az újításokra nehezen kapható mentalitás − követően számos kritikát fogalmaztak meg. Ezek a „rémtörténetek” utólag is humoros példái az általános kishitű tudatlanságnak. Az „érem” másik oldala inkább reakció az előzőleg ismertetett irányzatra, kritika hiányában ez sem tekinthető kiegyensúlyozott álláspontnak, ám valószínűleg kevésbé ártalmas irányzat, abból a tekintetből, hogy az érdeklődőt kevésbé befolyásolja. Ennek ellenére, mivel elmarad a „nagy leleplezés”, és „őrzött titkokkal” sem szolgál az olvasónak, ezért kevésbé népszerű álláspontnak számít. Írásunkban mindkettőről rendelkezünk korabeli marosvásárhelyi példával.

Erdélyben már a kezdetektől létezett a mozgalom. A marosvásárhelyi 1905-ös páholyalapítást megelőzően Kolozsváron (Únió páholy 1886), Brassóban (Három oszlop 1877, Pannónia 1889), valamint Sepsiszentgyörgyön (Siculia 1892) működött szabadkőművesség.

Második fokra emelése, vagyis legénnyé avatása több mint egy évre rá, 1896-ban történt, ahogyan a harmadik fokozatra, azaz mesteri fokra emelése is. Bernády világos céllal lépett a budapesti szabadkőműves páholyba: hozzájárulását ígérte a szabadkőművesség terjedéséhez, egy Marosvásárhelyen létrehozandó leánypáholy által.

Bernády mellett a páholyalapításban olyan vásárhelyi kulcsszereplők vettek részt, akik már szintén szabadkőművesek voltak: Turnowsky Mór orvos, Tauszik B. Hugó bankigazgató, Sz. Szakács Péter kereskedelmi és iparkamarai titkár, Oroszlány István későbbi alpolgármester, Bürger Albert sörgyáros, Tóthfalusi József vártemplomi református lelkész stb.

A Bethlen Gábor Páholy alapítása után Marosvásárhelyen a sajtóban is szélesebb nyilvánosságot kapott a szabadkőművesség. Az egyik kitudódott gyűlést titkolózásnak minősítette egy helyi lap.

− írta egy név nélküli szerző az Egyetértés című lap 1905-ös júniusi számában. Ezt követően felvilágosító cikkeket közöltek a páholy tagjai, amelyben világosan leszögezték a mozgalom lényegét:

Zárásként pedig a szintén álnéven publikáló szerző leszögezte, hogy „tanulják megismerni tehát a szabadkőművességet, mert ha megismerik, becsülni és tisztelni fogják, úgy egészében, mint tagjaiban.”

A felvilágosító szándékú cikk hatására a kedélyek mégsem csillapodtak. Pár hétre rá, ugyancsak álnévvel („A kis vakoló”) a Székelység nevű ellenzéki lap 1905. június 7-i számában egy beszámoló jellegű cikket közöltek. A cikkírónak minden bizonnyal sikerült „lefülelnie” egy beavatási szertartást. Megjegyzése szerint azért bújt álnév mögé, mivel attól fél, hogy a halálba kergetik, ha megtudják, hogy tudósított róluk: „Emlékszik szerkesztő úr a nagyváradi ügyvéd esetére ezelőtt 3-4 évvel, kit egy ilyen páholy kényszerített arra, hogy főbe lője magát, mert elárulta, hogy egy érdekszövetség az egész?”

Az imént ismertetett misztikusság mellett általában az ellenzéki sajtóban a szabadkőművesség ellen a hazafiatlanság vádja, a klikkesedés, hataloméhség jelenik meg. Ezek megtestesítője pedig természetesen a marosvásárhelyi ellenzék szemében Bernády polgármester volt, aki ellen sajtótámadásokban gyakori vádpont volt a szabadkőművessége. Annak ellenére, hogy a lakosság jelentős részét nem sikerült meggyőzni a mozgalom hasznosságáról − ráadásul a többségnek fogalma sem volt arról, hogy miben áll a szervezet tevékenysége −, a szabadkőművesség Marosvásárhelyen is létezett, az első világháborút követően (mintegy tízéves szünet után) a két világháború között is működött.

Fodor János 

Forrás: Fodor János: Konspiratív karrierépítés? Bernády György szabadkőművessége. In: Egyed Emese-Gálfi Emőke- Weisz Attila szerk.: Certamen IV., Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2017. (kiemelések tőlünk – a szerk.)