
Harminc éve szerzetes Darvas Piroska
Fotó: Veres Nándor
Fiatal volt, álmokkal és egy udvarlóval. 19 évesen Bécsbe indult szerencsét próbálni, hogy „talpraesett fehérnépet csináljanak” belőle az apácák, bár a róluk ismeretlenül is kialakított kép csöppet sem volt kecsegtető. Úgy képzelte, hogy az apácák sánták vagy púposak. De nem azok voltak, hanem nyitottak és befogadók. S ekkor dőlt el a sorsa. Darvas Piroska a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház vezetője, az a fajta szerzetes nővér, aki számára a lelkiség mellett fontos a közösségi élet, a kézimunkázás, a veteményezés, imádja a lovakat, s nem áll tőle távol a marosszéki forgatós vagy a cigánycsárdás sem. Egy vagány nő.
2022. április 22., 15:572022. április 22., 15:57
2022. április 22., 16:032022. április 22., 16:03
Gombaleves, paprikás makarónival és kavart tészta tejszínhabbal – ez volt az ebéd, s ennek ínycsiklandozó illata lengi be a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házat. A csíkszentdomokosi templom szomszédságában lévő házban csend van és nyugalom, a napi programot most éppen pihenés és elmélkedés szakítja meg. Az egyik teremben egyébként gyulafehérvári szeminaristáknak tart lelkigyakorlatot egy jezsuita atya, egy másikban masszázstanfolyam zajlik. Széles mosollyal az arcán fogad bennünket a házvezető, Darvas Piroska segítő nővér. Idén lesz ötvenéves – mondja –, és harminc éve szerzetes a Tisztító Tűzben Szenvedő Lelkeket segítő nővérek közösségében.
„Tudja a csuda, a jó Istennek valamiféle csalogatása. Én tényleg hiszek abban, hogy a Jóisten mindenkiből kicsalogatja azt, ami számára a leginkább életet ad” – válaszolja Piroska, amikor arról kérdezem, három évtizeddel ez előtt mi vonzott egy szerelmes fiatal lányt, hogy belépjen egy szerzetes rendbe.
Piroska Tusnádon született, egyszerű parasztcsaládban, ahol része volt a mindennapoknak a mezőgazdasági munka, az állattartás, s ő ebben segített szüleinek. Szerette – mondja –, s soha nem is kívánkozott el a völgyből. Tinédzserként került a kezébe Gárdonyi Géza Isten rabjai című kötete, és a fiatal lányt megragadta Szent Margit élete, vezeklései, s némi romantikával átszőtt ábrándozásai során akkor futott át először a fején, hogy szerzetes is lehetne.
„Ekkor követtem el egy »bakit«, elmondtam a plébánosomnak, és ezt ő megjegyezte.
mondván, ezek talpraesett fehérnépek, s belőled is azt csinálnak. Sosem felejtem el. Arra gondoltam, egye fene, fiatal vagyok, kipróbálhatom” – emlékezik vissza.
Így került mindenféle nyelvtudás nélkül Bécsbe. De itt kicsit visszakanyarodik a múltba, diákkorára, s elmeséli, a helyi ifjúsági csoport aktív tagjaként már gyermekként is, akin tudott, segített, s az már akkor megfogalmazódott benne, hogy szeretne az emberekért tenni. „Amikor mentem nagymamáékhoz, hogy vigyek nekik kenyeret, borvizet, mindig a temető mellett haladtam el, s honnan honnan nem, született bennem egy gondolat, hogy amíg a temető mellett megyek el, imádkozzak az ott eltemetettekért. Ez egy olyan szokásom volt, amiről senkinek sem beszéltem” – jegyzi meg.
Székely népviseletben Darvas Piroska
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
Az évek során két meghatározó eset is történt az életében, amire akkor nem fordított különösebb figyelmet. Gyermekként két esetben is úgy hozta az élet, hogy idős emberek holtestét találta meg egy társával, s akkor eldöntötte, hogy amíg él, ezekért az idős emberekért imádkozni fog. És Bécsben, amikor azzal szembesült, hogy ezek az apácák a tisztító tűzben szenvedő lelkekért ajánlják fel imádságukat, munkájukat, akkor tudatosult, hogy ő ezt már gyakorolja. „Ez egy jel volt arra, hogy nekem itt a helyem. Szóba sem jött utána, hogy hazamegyek, s családot alapítok. Úgy megnéztem 19 évesen Bécsben az apácákat, hogy még mindig nézem” – mondja mosolyogva. Nevetve folytatja, benne is volt egy kép az apácákról, arra gondolt, hogy csak nem stimmel velük valami, sánták, púposak lehetnek. De minden rendben volt az apácákkal, a fiatal székely lány pedig tanulni kezdett, hisz számára mindaddig ismeretlen volt a noviciátus, a szerzetesi fogadalom, a szerzetesi karizma, a lelkiség fogalma.
Hogy hogyan fogadták idehaza a döntését? Lassan mindenki belenyugodott. Szülei támogatták – válaszolja –, bár érezte, édesapjában volt egy enyhe szégyenérzet. „Édesapám nagyon szerette volna, ha fiúnak születek, de lány lettem, ennek ellenére én lettem a jobbkeze. Együtt hordtuk a téli tüzelőfát, együtt mentünk a mezőre, én mindig segítettem neki. A lovakat is innen szerettem meg, nekünk mindig volt lovunk, s annak kiscsikója, ő mindig olyan nagy szeretettel mesélt a lovakról”. Aztán mikor szülei egy alkalommal Bécsben meglátogatták, megnyugodtak. A falubeliek sem sokat tudtak róla, de ma már úgy érzi, hogy büszkék rá, tisztelik, ő pedig maradt az a Darvas Piroska, akik ott született.
Ma már kevés idő marad lovaglásra
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
A Bécsben eltöltött három év után – ez volt a jelöltség és a noviciátus ideje – a magyarországi Csobánkára került, ahol cigánypasztorációban dolgozott, majd négy évre újra visszatért az osztrák fővárosba, ekkor doktorált teológiából, végül útja 29 évesen Marosvásárhelyre vezetett, ahol hét évet dolgozott egyetemistákkal az egyetemi lelkészségen és a gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális irodájánál. „Bécs a lelki életem otthona, Csobánkán virultam, nagyon szerettem a cigányokkal dolgozni, azóta is bárhol vagyok, nekem cigány barátaim mindig vannak, a lelkészségen a fiatalokkal nagyon szép volt dolgozni, de most itthon a legszebb. Tizenkét éve vagyok Csíkszentdomokoson az én népem körében” – mondja.
Amíg ő külföldön „kószált” – jegyzi meg –, az alatt az időszak alatt telepedett le a felcsíki településen a szerzetesi közössége, s épült fel a Szent Margit ház. Nehéz időszak után érkezett haza, a fáradság, a kiégés megkérdőjelezhetetlen jeleivel. Ismerkedni sem volt kedve eleinte – jegyzi meg békés mosollyal –, de lassan-lassan beilleszkedett a közösségbe. „Most már ha nem autóval megyek ki a faluba, alig érek haza. Ha bemegyek egy üzletbe, nem haladok” – mondja derűsen.
Mezőgazdasági munka, állattartás. Nem áll távol tőle
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
Nevetve eleveníti fel, hogy eleinte szkeptikusak voltak a faluban a szerzetesnők érkezésének a hírére, annál is inkább, hogy kiderült, nem is olyanok, mint amire számítottak. „Korábban az egyik szerzetesnő alapszakmája gyógyszerész volt, a másiké könyvtáros. Egyikük segített gyógyszert beszerezni, másik németórát tartott fiataloknak, a faluban pedig csodálkoztam, hogy ezek milyen apácák, nem is imádkoznak állandóan, nem is főznek a papnak, hanem folyton jöttek-mentek. Ma már teljesen el vagyunk fogadva, értékelik a munkánkat”.
Őt is szórakoztatja, hogy a lelkigyakorlatos házat a mai napig zárdaként emlegetik a faluban. S ha Domokoson már korábban is rácsodálkoztak a segítő nővérekre, nem volt kicsi az ámulat, amikor később a házvezetőről kiderült, olyannyira szereti a néptáncot, hogy néptánccsoportot alapított, sőt mi több, még táncol is, kedvét leli a lovaglásban, szívesen részt vesz a mezei munkában, a zakuszkafőzésben. Évekig heti egy alkalommal muzsikaszótól voltak hangosak a „zárda” falai, s ha az udvaron tartották a táncpróbát, „hallatszott a fél faluban”. „»Milyen apáca, aki táncol? A zárdából jön ez a zene?« – kérdezték, de olyan szépen kialakult. Azt mondtam, ha elfogadnak így, jó, s ha nem, úgy is jó. Tenyeres-talpasok a neve a nagyok tánccsoportjának, a kisebbeké pedig Talpacskák. A tánccsoport szépen bekapcsolódik ma már a közösségi életbe” – meséli büszkén.
Ennek szellemében például néptáncos tevékenysége révén olyan fiatalokkal lépett kapcsolatba, akik soha ne nem léptek volna be a rendházba, nem is álltak volna le beszélgetni pappal vagy apácával. Kacagva emlékezik vissza, megtörtént, álltak sorba a tánctáborban az ebédért, s akkor csodálkoztak rá a társai, hogy egy szerzetesnő táncol velük. De olyan is volt, hogy tánctáborban csendmeditációt tartott. „Örömmel fedeztem fel, hogy össze tudom kapcsolni a visszavonulást és a nagyon pörgő világi életet” – emeli ki. Mindegyikben el tud mélyülni, s talán ez segíti abban is, hogy életét teljesnek érezze.
Még szövőszék is van a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház alagsorában
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
„Határozottan érzem, hogy amikor sokat vagyok táborban, hangos programokon, nagyon kell az elvonulás, de azt is érzem, hogy amikor több lelkigyakorlatot kísérek, már vágyik a lelkem valami másra. A mi életformánkhoz hozzátartozik a napi egy óra személyes ima. És itt van a gyökér. Enélkül nem tudnánk létezni”.
A Gondviselésről elnevezett Boldog Mária által 1856-ban alapított rend nővéreinek nincs szerzetesi ruhája, hanem azt a ruhát viselik, amit az adott kultúrában az átlagemberek. Piroska a nyakában lógó fémkeresztet mutatja, az a rend tagjainak egyedüli ismertető jele.
Piroska a ház működéséért felelős, a házban pedig különböző csoportoknak biztosítanak teret az elcsendesedésre, lelkigyakorlatokra. Van, amikor ők a házigazdák, a helyet biztosítják, de sok esetben maguk is vezetnek csoportokat. Mindhárman tartanak személyes beszélgetéseket, lelki kíséreteket a félelemmel küszködő embereknek.
„Van egy jó projektünk” – mondja mosolyogva, amikor elindulunk szétnézni a házban. „Mindig is szerettem volna megtanulni varrni, tavaly ősszel szerveztem meg először egy alaptanfolyamot, igen nagy volt az érdeklődés. Szövőszéket adott egy idős néni, megtanultuk, hogy kell felszerelni.
A tavaly szerveztem egy laskakészítő hétvégét, mert szívügyem, hogy az ilyen értékek ne vesszenek el. Idősek és fiatalok együtt az ősszel zakuszkát főztünk be, meg almalekvárt” – magyarázza, miközben leérünk az alagsorba abba a kis szobába, ahol a szövőszék van felállítva. Elhaladunk a néptáncosok néhai próbaterme mellett is, szintén az alagsorban, de sorba vesszük és megnézzük a társalgót, az ebédlőt és a konyhát, a ház szívét, a kápolnát.
Legújabb projektje, a varrás
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
Amikor arról kérdezem, hogy miben tud kikapcsolódni, csillogó szemekkel mesél a lovakról. Korábban szívesen látogatott el a Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi otthonának lovardájába lovagolni. „Tusnádon is, ha a szomszéd fiú tudta, hogy megyek haza, a lovat felnyergelte, s egyet kerültem. Az nagyon jót tett. De több lett az időigényes dolog. Aztán kitaláltam, hogy szeretnék táncolni, megszerveztem, de az is kinőtte magát. Most Tusnádon a családi házunk mögött lévő szép nagy kertben veteményezek, azt nagy élvezettel csinálom, az nekem egy elvonulás, egy igazi kikapcsolódás, ami még nem fejlődött programmá. Ilyenkor a lelkem megpihen” – magyarázza.
Büszkén, népviseletben
Fotó: Darvas Piroska személyi archívuma
A folyóson búcsúzkodunk, miután megnézzük a közös fotókat, a Piroska által varrt szatyrokat. „A szomszéd nénivel van ez a fotó, s ez is azt bizonyítja, hogy befogadnak, szeretnek itt” – mutat sok szeretettel egy születésnapi fényképre, amelyen épp a ház szomszédságában élő idős nénit köszöntötte.
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című kiadványában jelent meg 2022. április 22-én.
Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.
A reggelt tejbegrízzel kezdjük, tízóraira avokádós mártogatós kerül az asztalra friss zöldségekkel. Ebédre egy jól fűszerezett, friss zöldségekkel készült tésztasaláta következik, a napot grillezett sajttal és roppanós, sült zöldségekkel zárjuk.
A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.
A medvehagyma nemcsak a tavasz hírnöke, hanem sokoldalú alapanyag és ősi gyógynövény is – gyűjtése azonban odafigyelést igényel, mert könnyen összetéveszthető mérgező növényekkel.
A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.
Az ünnepi asztalra egy játékos kis előétel lehet ez az egyszerű szendvics.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
Sok család húsvéti, ünnepi asztaláról nem hiányozhat a bejgli, ez a mintegy százéves recept báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola gyűjteményéből származik. Nagyon finom a tésztája, és nem hasad ki – érdemes kipróbálni!
Kezdődhet a medvehagyma gyűjtése! Legyünk résen, ne tévesszük össze mérgező növényekkel, tanuljuk meg ezeket is felismerni. Egy finom vadon termő salátát is megismerhetünk, a bojtorjánsaláta már szép állományokat alkot ilyenkor.
Kék szívek lengtek a csíkszeredai Központi Park fáin április 2-án: csendes, mégis erőteljes közösségi gesztussal hívták fel a figyelmet az autizmusra. Üzenetek, jelenlét és megértés – egy délelőtt, ahol a különbözőség láthatóvá vált.
szóljon hozzá!