Nem csak tanár, népnevelő: Deáky András

Mindenkinek el kell döntenie, hogy hová tartozik, és miután ezt eldöntötte, tisztelünk mindenkit azért, aminek hiszi magát. Ez az én életfilozófiám.

– Ön ugye még magyar iskolába járt itt, aztán később 35 évig szünetelt a magyar oktatás Gyimesbükkön.
– Én még abban a szerencsében részesültem, hogy itt Gyimesbükkön, magyar nyelven végeztem el a hét osztályt, mert akkor hét osztály volt az elemi iskolákban. Azután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba kerültem, és ott érettségiztem le. Áldom a sorsot azért, hogy odakerültem, mert ott tudatosult sok minden bennem. Ott nevelték belém a magyarságtudatot, a hovatartozásnak a tudatát. És hát olyan tanáraim voltak, akikre mindig szeretettel és tisztelettel gondolok a mai napig is.

Akkor nősültem, a feleségem pedig vállalta, hogy segíteni fog abban, hogy elvégezzem Kolozsváron a magyar–német szakot. El is végeztem, de ott is, miután a diploma a kezembe került, ide kértem a Gyimesekbe a kinevezésemet, ugyanahhoz az iskolához, ahonnan kirúgtak. Akkoriban nem nézték jó szemmel azt, hogy én az órarenden kívül már akkor megszerveztem a magyar nyelvnek az oktatását. Végigjártam a szülőket, és megkérdeztem, hogy akarják-e, hogy a gyerekeik magyarul tanuljanak. Volt egy olyan rendelete a tanügyminisztériumnak, hogy azokban az iskolákban, ahol magyar gyermekek tanulnak románul, heti három órában tanulhatnak fakultatív módon magyar nyelvet és irodalmat. Ezt kiharcoltam, és órarenden kívül reggel 7-től 8 óráig tanítottam a magyar nyelvet és az irodalmat a gyerekeknek. Természetesen heti három órában nem lehetett rendes dolgokat végezni, de így legalább megtanítottam nekik, hogy ki volt Petőfi, Jókai, Arany János, Móricz Zsigmond, elértem, hogy tanuljanak meg helyesen magyarul beszélni és írni. 

mert továbbra is ugye én Bákó megyéhez tartoztam, a Bákó megyei tanfelügyelőségre kellett mennem a gyűlésekre iskolaigazgatóként. Ott bizony sokszor nekem támadtak, hogy erőszakos módon indítottam újra a magyar nyelvű oktatást. Én hallgattam jó nagyokat, és gondoltam, beszéljetek, én meg aztán végzem a dolgomat. Az igazság az, hogy nem voltam egyedül. Nagyon sokan felsorakoztak a hátam mögött, a szülők, a falu népe, és Hargita megyei tanárok, tanítók, tanfelügyelő is. Beder Tibor például sokat segített annak idején, ő volt a főtanfelügyelője Hargita megyének, mert a román hatóságok nem biztosítottak számunkra tankönyveket sem. Aztán így mindig a Hargita megyei iskolákból szereztem be a magyar nyelvű a tankönyveket. Úgy csinálták, hogy jusson nekünk is. És ott vettem részt a gyűléseiken is.

Azt kell tudnunk Gyimesbükkről, hogy ezt a községet leszakították 1950-ben erről a gyönyörű etnikai tájegységről, a három Gyimes-völgyi községről, és a teljesen román Bákó megyéhez csatolták. Mondanom sem kell, hogy a cél az volt, hogy az amúgy is gyenge magyarságtudattal rendelkező gyimesi csángó magyarokat minél hamarabb beolvasszák a nagy román tengerbe. Hát ez nem sikerült nekik 100 százalékosan, de azért el kell mondanom azt is, hogy sajnos már nem minden magyar szülő adta magyar iskolába a gyerekét. Voltak szép számmal, akik azt gondolták, hogy a gyermekeik jobban fognak érvényesülni, ha annak az országnak a nyelvén tanulnak, amelyben kénytelenek élni. Holott ez nem pont így igaz. Nyilván meg kell tanulni az ország nyelvét, de a legdrágább kincsünkről, az anyanyelvünkről semmilyen körülmények között sem szabad lemondanunk.

– Sokan az ön nevét onnan ismerik, hogy ön volt az, aki megmentette az ezeréves határon lévő vasúti őrházat. Erről meséljen még nekünk egy kicsit!
– Valóban én vásároltam meg azt a kis bakterházat attól a romántól, akinek építkezési anyagként adták el. Meg volt pecsételve a sorsa, mert lebontásra került volna, pedig ez az őrház itt az ezeréves határon a világ magyarsága számára jelképpé, szimbólummá vált.

Hát én elkezdtem gyűjtögetni a pénzt, hogy mentsük meg a pusztulástól. Szépen gyűltek a pénzecskék, egyedül mi, gyimesiek is meg tudtuk volna valósítani az álmunkat, de talán a Jóisten akarta, hogy másképp legyen, mert végül is határon átnyúló összefogás eredményeként valósult meg ez az álom. Ugye turizmussal foglalkozván sok-sok ezer vendég kereste fel a panziómat, és egy alkalommal Budakesziről voltak vendégeim ötön, akik egy hétig itt laktak nálam. Egy este vacsora után leültünk, beszélgettünk, odahívtak, hogy igyak meg velük egy pohár bort, és többek között az őrházzal kapcsolatos tervekről is beszéltünk. És ők voltak az elsők, akik letették az asztalra azt a nagyobb összeget, amihez aztán én folytattam a gyűjtést. Többször beszéltem a Duna TV-ben, a Lánchíd Rádióban, a Kossuth Rádióban, és nagyon hamar gyűlt össze az a több mint 5 millió forint, amibe került az őrháznak és a környezetének a felújítása.

mert én ugyan számítottam két-háromezer ember jelenlétére, amikor kértem a hatóságoktól az engedélyt az ünnepség megtartására, de Gyimesbükkön 40 ezer ember jelent meg. Leállt a forgalom Csíkszereda és Gyimesbükk között, bedugult a Gyimes völgye, órák hosszat meg sem lehetett moccanni. Húsz kilométernyi távolságra álltak innen Gyimestől a buszok és a kiskocsik, az emberek nem tudták, hogy mihez kezdjenek, aztán fogták magukat, és elindultak gyalog az ezeréves határ felé. Látni kellett volna azt a hatalmas emberáradatot, azt a zászlórengeteget, azt az örömujjongást, azt a tapsvihart, ami kitört akkor, amikor 65 év után először futott be a magyar koronás címeres ruhában a mozdony az ezeréves határhoz, és ott megállt a kis őrház mellett. Higgye el, hogy ott szem szárazon nem maradt akkor. 

– Volt iskolaigazgató, népnevelő múzeumalapító, turisztikai vállalkozó. Ön hogy szokta saját magát emlegetni? Milyen jelzővel illeti?
– Én tanár vagyok, a szó igazi értelmében vett tanár, aki nem csak a gyerekeket tanítja, hanem most már a népét is.

Nyolc év után, csodák csodája, sikerült kicsikarni a Bákó megyei hatóságoktól az építkezési engedélyt. Vállalkozót is találtunk, neki is fogtak a munkálatoknak. Alig három hétig dolgoztak, amikor jött hozzám a munkavállaló, hogy lejárt az építkezési engedély. Hát majdnem kétségbe estem. A polgármesteri hivatal nemtörődömsége, felelőtlensége, szándékossága vezetett ide. Mert tudni kell azt, hogy Gyimesbükk lakóinak csak 52 százaléka vállalta a legutóbbi népszámláláskor a magyarságát, és létezik még mindig itt Gyimesbükkön is egy kemény román mag, akik azt szeretnék, hogy minden tűnjön el minél hamarabb, ami arra emlékezteti őket, hogy valamikor itt határ volt, s hogy mi még itt mindig, Trianon után 102 esztendővel, magyarul beszélünk egymással. De nem adtuk fel. Meghalt a régi polgármester. A helyhatósági választásokon magyar polgármestert és magyar alpolgármestert állítottunk a község élére, és most már másodszor is kezünkben van az építkezési engedély, ami két évre szól, és remélem, hogy ez alatt az idő alatt sikerül újjáépíteni ezt a kis váracskát. Azt szeretném megérni, hogy majd az avató ünnepségen én mondjam az ünnepi beszédet.