Szilvanapok kölcsöngyümölccsel

Bár szilvatermés idén nem volt, jól sikerült az ötödik alkalommal megrendezett Oroszhegyi Szilvanapok. Máshonnan beszerzett gyümölccsel ünnepelt a falu, így az érdeklődők láthattak és kóstolhattak lekvárt, katyót, lepényt, gombócot, kompótot és nem utolsósorban pálinkát is, melyből fogyasztottak is bőven az ünnepségre kilátogatók.

Pál Gábor

2011. szeptember 11., 22:282011. szeptember 11., 22:28

2011. szeptember 13., 09:412011. szeptember 13., 09:41



Tekintse meg fotógalériánkat!

Pénteken este, az Oroszhegyi Szilvanapok nyitónapján új sportközpontot avattak, majd egy éjszakai focitornát rendeztek. A Szilva Kupa elnevezésű bajnokságon kipróbálhatták az új sportpályát, a kibővített sportcsarnokban pedig megtekinthető volt a sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum által szervezett vándorkiállítás, mely 42 székelyföldi fotóművész 74 alkotását mutatja be. Szombaton kezdődött igazán a dinomdánom, főzőverseny indult, melyre kilenc csapat nevezett be. A bográcsokban vadhúsból készült pörkölt és tokányok főttek, Vass Erzsébet pedig egyedüliként szilvalekvárt kavargatott egy üstben. Portálnak elmondta, hogy kölcsönkért szilvából készíti a dzsemet. Már gyerekkoromban ott kotnyeleskedtünk az üst mellett a lekvár főzésekor, manapság pedig én készítem el a család dzsemkészletét – fogalmazott Vass Erzsébet.

31 pálinkát neveztek be a versenyre

Miközben az iskola udvarán főttek a finomabbnál finomabb ételek, az épületben pálinkakóstolás zajlott. Hat bíró ízlelte a pálinkaversenyre benevezett gyümölcspárlatokat. Kovács Éva kóstoló elmondta, hogy idén 31 pálinkával neveztek be, a helyileg előállított italok szilvából, almából, körtéből, meggyből és vegyes gyümölcsből készültek, és a maga kategóriájában mindegyiket értékelték. Ambrus Zoltán főkóstoló, helyi pálinkafőzde-tulajdonos tudatta, hogy az aranyérmes a Kovács Zita által benevezett szilvapálinka lett. Ugyanakkor azt is megtudtuk tőle, hogy Oroszhegy gyümölcsöseinek 80%-át szilvafák képezik, nem hiába erről híres a település.

Időközben a község új közbirtokossági székházát is felavatták, ahol politikusok is tiszteletüket tették. A nagy eseményen a mintegy kétszáz közbirtokossági tag mellett jelen volt Borboly Csaba megyeitanács-elnök, Antal István parlamenti képviselő és dr. Verestóy Attila szenátor is.

Mi is díjaztuk a főzőverseny győztesét

A kulturális programok közepette kihirdették a főzőverseny eredményét. Mindenkit díjaztak, de az első helyen az Őrhegyalja csapat végzett (báránypörköltet készítettek, amit puliszkával tálaltak, és tehéntúrós palacsintát kínáltak desszertként), így ők vihették el a nagyobb ajándékcsomagot. Az Udvarhelyi Híradó és a Székelyhon.ro is jutalomban részesítette a győzteseket, egy-egy három hónapos előfizetéssel gazdagodott az öt csapattag. Mint kiderült, a versenyben részt vevő kilenc csapat körülbelül négyszáz adag ételt készített.

Délutánra szép számban összegyűltek a kíváncsiskodók, akik táncfellépéseket és a sepsiszentgyörgyi Insect együttes koncertjét tekinthették meg, majd Bokor Sándor és zenekara szórakoztatta a közönséget.

Vasárnap már több szerepet kapott a szilva, hisz az iskola udvarán lekvárhalmok voltak kirakva az asztalokra, az üstökben is rotyogott a lekvár, valamint szilvás gombócot is készítettek. A sportpálya lelátója megtelt a falu népével, a színpadon pedig énekléssel, tánccal és humorral szórakoztatták őket. Vasárnap este Desperado-koncerttel zárult a rendezvény.

Pál-Székely Sándor, a rendezvény főszervezője portálunknak elmondta, idén nagyon kevés szilva lett, mivel a májusi fagyok tönkretették a fák virágait, de megpróbálták úgy alakítani a hangulatot, hogy a gyümölcs hiánya ne érződjön a Szilvanapokon. Bálint Elemér, Oroszhegy polgármestere portálunkkal közölte, hogy az időjárás kedvezett a rendezvénynek, ami már fél sikert jelentett. Ugyanakkor a település elöljárója azt is elárulta, hogy a szilvát idén a környező falvakból, valamint Besztercéről kellett beszerezniük, így pótolni tudták az egyik legfontosabb elemet is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés