Csütörtökön startolt Gyergyóremetén az a program, amely a gazdáknak nyújt tájékoztatást és tanácsadást a 2013-as pályázási lehetőségekről.
2012. december 13., 17:262012. december 13., 17:26
2012. december 13., 18:382012. december 13., 18:38
Brassói tanácsadó cég képviselői, illetve a csíkszeredai burgonyanemesítő állomás vezetője találkozott csütörtökön a gyergyóremetei gazdákkal. A község polgármesteri hivatalában tartott megbeszélés első állomása volt annak a projektnek, mely a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR), illetve a LEADER-program pályázási lehetőségeiről nyújt tájékoztatást, útbaigazítást az érdeklődőknek. „A vidék adottságainak kihasználásával piacra termelni, pénzhez jutni – ezt a stratégiát kellene felállítaniuk és követniük a gazdaságoknak” – mondta a találkozón Gálfi Nándor, a csíkszeredai burgonyanemesítő állomás vezetője, aki a múlt rendszerben jól működő ipari ágazatok és az ezekhez kapcsolódó, ám jelenleg kihasználatlan lehetőségek között húzott párhuzamot. Rávilágított: a lehetőségek újragondolásával, a pályázati források kihasználásával most is létrehozhatók az életképes gazdaságok.
A tanácsadó cég munkatársai ebben próbálnak segítséget nyújtani az érdeklődőknek, olyan nemzeti és európai uniós támogatások ismertetésével, a pályázási folyamatban nyújtott tanácsadással, melyek segítik a gazdaságokat az előrelépésben. „Ennek a programnak a célja, hogy segítsük az embereket” – szögezte le Abrudan Iringó, a projekt vezetője. Elmondta, első lépésben feltérképezik az igényeket, ennek megfelelően támogatási lehetőségekről tájékoztatják és tanácsokkal látják el az érdeklődőket, segítenek a pályázati dokumentáció összeállításában és követik annak útját a leadásig. „Bár vannak még aktív projektek, minket főként a 2013-as pályázási kiírások érdekelnek. Összegyűjtjük az embereket, és segítve őket, hogy sikeresen pályázzanak, elhozzuk a még tartalékon lévő pénzeket” – fogalmazott a projektvezető.
A program által nyújtott segítséget természetes és jogi személyek egyaránt igénybe vehetik. Remetén január folyamán tartják a következő találkozót.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!