
Fotó: Gligor Róbert László
Nagy feladatot kell teljesítenie ebben az évben a nyárádmenti LEADER-munkacsoportnak, hogy a vállalt eredményeket felmutathassák és a kezükön levő pénzeket az év végéig pályázatok útján leszerződjék a vidéki projektötletek támogatására.
2013. január 29., 17:262013. január 29., 17:26
2013. január 29., 17:392013. január 29., 17:39
A tavalyi év hibáiból sokat tanultak, ezért a LEADER-programon az idei év ügyvezetése jóval könnyebbnek ígérkezik, s így a tervekbe és költségvetésbe sok hasznos dolog is bele fog férni: olyan ötletek, amelyek felgyorsíthatják a pályázást és a pénzalapok lehívását – véli Antal Zoltán ügyvezető. Ami egyelőre világos: sok pénzt lehet még lehívni az idén a kistérség LEADER alapjaiból, de még mindig nem tudják, hogy sikerül-e az év végéig a meglévő összegre szerződéseket kötni és teljesíteni a vállalt mutatókat.
Többet az emberek között, mint az irodában
Tavalyi év elején néhány hét alatt megtörténtek azok tudatosító kampánytalálkozók, amelyek a lakosság figyelmét felhívták a LEADER-ben rejlő pénzügyi és közsségi lehetőségekre. Az év többi részében már csak informális beszélgetésekre került sor. Ez a munka az idén sokkal intenzívebb lesz. Ehhez egy autót is bérelnek, hogy a munkatársak többen és gyorsabban mozoghassanak a községek között. A találkozóknak sem csupán „száraz” tájékoztató jellege lenne. Lesznek ugyan intézkedésekként kiscsoportos beszélgetések a lehetséges pályázókkal, de az animációs tevékenységnek közösségformáló szerepe is lesz: adnak annak egy kulturális töltetet is, majd lesznek általános beszélgetések a vidékfejlesztés kihívásairól, a Székelyföld jövőjéről a globalizációban, de a nyárádmenti gazdák kitörési lehetőségeiről is. Rengeteg hazai jó példát szeretnének bemutatni kisfilmek vagy heyszíni látogatások révén.
Az animációra idén több pénzt szánnak, a községi találkozókat az ősszel megismétlik, ám a pályázatok népszerűsítése állandó tevékenység lesz: részt vesznek falunapokon, helyi rendezvényeken, ismét sugárzásba kerülnek a rádióreklámjaik, míg az információs anyagok „új köntösben”, egyszerűbben, vicces szórólapok formájában kívánják felkelteni az emberek figyelmét, de áruházi standokat is felállítanak ezeknek az anyagoknak a szórására. A tavaszig mindent megtesznek, hogy minden célcsoportot, sőt célszemélyt megszólítsanak.
Ismét lehet pénzt lehívni
Az önkormányzati szférában jól állnak a pénzlehívási mutatókkal, ám ezek jóval gyengébbek a magánjogi pályázók esetében. December végén új kiírások jelentek meg a helyi LEADER-alapok lehívására: a 121. és 123. intézkedések, azaz a farmok korszerűsítése és termékfeldolgozás, a 313. intézkedés, a kisipari és vidéki szolgáltatások beindítására és fejlesztésére, 313. intézkedés a turisztikai beruházásokra. Néhány napon belül kiírás jelenik meg a 112. intézkedésen is a fiatal gazdálkodók támogatására. Előreláthatólag a meglévő pénz egyharmada fogyhat el ezeken, de az idén még lesz két kiírás, ugyanis kockázatos, hogy le tudnak-e minden pénzt szerződni az idén. Ezért nemcsak az érdeklődőket kell megszólítani, hanem azokat is, akik fel vannak készülve a pénzek szakszerű lehívására és elköltésére.
Idén megjelennek a kiírások a 111. és 311. intézkédéseken, ahol két-két képzésre kerülhet sor. De elkezdődnek a nemzetközi együttműködések is (itt négy projektre van lehetőség), ehhez két-három külföldi partnert is keresni kell. Ezek főleg a gazdaság, mezőgazdaság és természetvédelem terén nyújtanának majd tapasztalatszerzési és együttműködési lehetőséget az érdekelteknek.
A napokban a Székelyhonon közölt cikkünkkel kapcsolatban, amely a kistérségi irodánál tartott vizsgálatról adott hírt, Antal Zoltán elmondta: mindkét rutinvizsgálat során mindent a legnagyobb rendben találtak és elégedetten távoztak a bizottságok.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!