Dózsa György község polgármesteri hivatalának és a Maros Megyei Mezőgazdasági Kamarának közös szervezésében kerül sor szeptember 24-én, szombaton 12 órai kezdettel a Murokországi zöldségkiállítás elnevezésű rendezvényre.
2011. szeptember 22., 13:402011. szeptember 22., 13:40
2012. február 10., 13:082012. február 10., 13:08
A községhez tartozó teremiújfalusi sportpályán szombaton 12 órától termékkiállítással és a termelők díjazásával veszi kezdetét a Murokországi zöldségkiállítás nevezetű rendezvény. 12:30-tól gulyásfőző versennyel folytatódik a kiállítás. Ebéd után futballmérkőzésekkel és gyermekműsorral várják a sportkedvelőket és a gyerekeket. 16 órától Gozefini bűvészshow-ja, Molnár Laci és egyiptomi dobkoncert, illetve hastánc szórakoztatja a résztvevőket. 19 órától a könnyűzene veszi át a főszerepet, 20 órától pedig Homonyik Sándor is színpadra lép. A rendezvény tűzijátékkal és utcabállal ér véget Teremiújfaluban.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!