Tavaly Ócfalván, idén Kányádban gyűlnek össze a volt hadifoglyok és veteránok – május utolsó szombatja idén is róluk szól. Sajnos a tavalyi találkozó óta legnagyobb ellenségük, az idő kilencet közülük végleges megadásra szólított fel. Jó hír viszont, hogy a mostani találkozóhoz újabb községek megfáradt katonái csatlakoztak.
2011. május 17., 15:432011. május 17., 15:43
2011. május 17., 15:532011. május 17., 15:53
Hogyan is juthat eszébe ilyesmi egy ilyen szemtelenül fiatal legénynek? És mi a célja, netán pénzkereseti lehetőséget lát ebben, a megfáradt harcosok történeteiből akar meggazdagodni? Valami sunyiságnak kell lennie a dologban.
Nagyjából ilyen előítéletekkel is szembe kellett néznie az alig 25 éves Gál Barnának, a Szent László Kistérségi Társulás menedzserének, amikor tavaly elhatározta, hogy igenis megszervezi a volt hadifoglyok és veteránok találkozóját. Két hónapos szervező- és gyűjtőmunka árán tavaly május 29-én a Kistérséghez tartozó négy községből (Felsőboldogfalva, Kányád, Bögöz, Székelyderzs), a falvakat is beleértve összesen 32 településről nagyjából ugyanennyi öreg harcos gyűlt össze az ócfalvi kultúrotthonban.
Már akkor mindenki tudta, megismételhetetlen együttlétet sikerült megvalósítani. Míg más rendezvényeknek a pénz vagy a szervezői munka hiánya szokott keresztbe tenni, addig itt egy kíméletlen ellenség akart minduntalan kereszteket állítani. Már az elhatározás és a megvalósítás között legalább öten eltávoztak, a tavalyi és idei találkozó között pedig majd tízen hajtották fejüket végső pihenésre. Az Idő kíméletlen ellenség, lehet harcolni ellene, de győzni sosem.
Személyes indíttatás
Az ember még manapság is elég gyakran találkozik háborús történetekkel, dokumentumfilmekkel, különböző évfordulók juttatják eszünkbe a nagy világégéseket, morfondíroztam is azon, hogy nekem nem volt lehetőségem találkozni olyasvalakivel, aki át is élte ezeket. Fogalmam sem volt, hogy még élnek-e ilyen emberek. Hogy aztán kiderüljön, épp falunkban, Bétában él Györfi Áron bácsi, akivel egy egész délutánt eltölthettem. Mesélt, sírt, énekelt nekem, valamit megmozdított bennem, s felötlött a gondolat, hogy vajon hányan lehetnek életben, s mennyi mindenről tudnának mesélni. A kíváncsiság és a hálaérzet furcsa keveréke szülte az ötletet, melyet, úgy érzem, most már kötelezően folytatni kell, mert nagyon fogy az idő – meséli a találkozó megszületésének hátterét Gál Barna.
Tavaly úgy egyeztek, hogy idén május utolsó szombatján (május 28-án) ismét találkoznak. Időközben felötlött, hogy talán nem ártana egész Udvarhelyszéket bevonni a találkozóba, Gál Barna szerint ez a feladat meghaladta volna erejét. Viszont örömmel vette, hogy több község fiatalsága (Farkaslaki Fiatal Fórum, Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület) felkarolta az ötletet, így eme települések még élő hősei előtt is tiszteleghetünk.
Megtudjuk, hogy a http://hadifogoly.szentregio.ro honlapon egyre gyűlnek az adatok, ugyanitt olvastuk: „Több olyan hadifogoly van, akinek sajnos betegágya mellé kellett leülnünk. Megható, amikor kezünket fogják, nem tudnak beszélni, mozogni, de ha a fogságot említjük, akkor a könnycseppek gurulnak le az arcokon. Mi is átéltük ezeket az élményeket. A szemek csillogása, kezek szorítása jelezte azt, hogy jófelé tartunk, a találkozót újra meg kell szerveznünk. Azért, hogy megörvendeztessük a találkozóval hőseinket, lehetőséget adjunk a bajtársakkal való találkozásra. Azért, hogy ki tudjuk fejezni tiszteletünket, nagyrabecsülésünket. Azért, hogy ne rejtőzzön a feledés homályába semmi, amit elmondtak/mondanak nekünk. Legyünk tanúi az egykori hadifoglyok, veteránok életének, adjuk tovább azt a következő nemzedéknek!”
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!