Már hőszigetelik az új óvodát

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Három csoportnyi gyerek költözik majd be a nagygalambfalvi ifjúsági lakások szomszédságában épülő óvodába. Az épületet már hőszigetelik, a tervek szerint a következő tanévet az új épületben kezdenék a kicsik.

Fülöp-Székely Botond

2016. november 06., 10:572016. november 06., 10:57

2016. november 06., 11:042016. november 06., 11:04

Azért építik az ifjúsági lakások közelében az óvodát, mert szeretnék megkönnyíteni a fiatal családok mindennapjait – közölte Gyerkó Levente galambfalvi polgármester. A munkát tavasszal kezdte el a kivitelező, már a tetőzet befejezésén, az épület hőszigetelésén, valamint a kültéri nyílászárók beszerelésén dolgoznak.

Fontos, hogy ezeket még a rossz időjárás beállta előtt elvégezzék, hogy télen nekiláthassanak a beltéri munkáknak. Az építkezés nagy részének – amelyet 700 ezer lej értékben a Világbank finanszíroz – már idén el kell készülnie. Jövő tavaszra marad a közművesítés, a kerítés megépítése, valamint az udvarrendezés, ezekre a hivatal saját költségvetéséből különít el összegeket. A polgármester rámutatott, azt szeretné, ha új bútorokkal és egyéb berendezésekkel tudnák felszerelni az óvodát.

„Nagyon remélem, hogy jövő szeptemberben már az új épületben kezdik a tanévet a gyerekek” – fogalmazott Gyerkó. Az új épületben egyébként nem lesz konyha, így csak óvodaként működhet, de hosszú távon azt tervezik, hogy a kész ételek odaszállításával napközi létesüljön. Egy szint lesz, ahová három csoport gyerek költözhet be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
2026. szeptember 15., kedd

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen

A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen
Hirdetés