Lesz áram Sikaszóban

Folytatják Sikaszó villamos hálózatának kiépítését. A több mint 731 000 lej összértékű munkálatokat már 2009-ben megkezdték, de pénzhiány miatt félbe kellett szakítani. Várhatóan karácsony környékén készül el a teljes hálózat – áll a Hargita Megye Tanácsa által kiadott közleményben.

Bálint Kinga Katalin

2011. szeptember 15., 19:052011. szeptember 15., 19:05



Hamarosan a lakosok is csatlakozhatnak a villanyhálózatra

A munkálatok szeptember 13-án kezdődtek újra, a 2011-ben a megyei tanács által elfogadott, Villamosítás Hargita megye villanyáramot nélkülöző vagy részben nélkülöző településein elnevezésű program keretében. Az indításnál jelen volt Borboly Csaba, a tanács elnöke is, aki elmondta, igazi összefogás eredménye a villamosítás, ugyanis a lakók áldozatokat is vállaltak a cél érdekében – ezért a megyei tanács is összegen felül támogatta a folyamatot. Kifejtette, bízik abban, hogy továbbra is megmarad a pozitív hozzáállás a lakók részéről, ha esetleg kerítésükön belül kell elhelyezni egy-egy oszlopot. Egyúttal felhívást is intézett a település lakóihoz: kezdjék el ők is minél hamarabb házaikban a villanyáram bevezetését, hogy decemberben gond nélkül csatlakozhassanak a frissen elkészült hálózathoz.

A kivitelezést lebonyolító cég hozzávetőleg négy hónap alatt tudja elkészíteni a villamos hálózatot. Az eddig felállított 48 villanyoszlopot további 37 követi, melyekre 3165 méternyi 20 kilovoltos (kV) feszültségű, illetve 5653 méternyi alacsony feszültségű villanyvezeték, valamint további három, a hálózatot működtető vezeték kerül majd – derül ki a közleményből. Mindez 731 102 lejbe kerül, melyből 631 102 lejt a megyei tanács, 100 000 lejt pedig Zetelaka község tanácsa utalt ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés