
Pár nap múlva lejár a tavalyi nyilatkozatok leadási határideje. Már egy hét sem áll a termelők rendelkezésére, hogy visszaküldjék a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által kiküldött nyilatkozataikat. A gazdák ezúttal sem sietik el a válaszadást, a nyilatkozatok kevesebb mint fele érkezett vissza az ügynökséghez.
2013. május 09., 16:192013. május 09., 16:19
2013. május 10., 13:522013. május 10., 13:52
A feldolgozói kvótával rendelkező gazdák kvótáját a felvásárlók nyilatkozzák le a leadott tejmennyiség függvényében. A szabadeladási tejkvótára vonatkozó nyilatkozatokat már korábban kiküldték a községek állattenyésztő szövetségeihez, a helyi polgármesteri hivatalokba, valamint postázták a csíkszeredai és székelyudvarhelyi termelőknek – tudtuk meg Váncsa Rozáliától. A Hargita megyei tejkvótafelelős elmondta, ezek a gazdák a farmfüzeteik alapján kell kitöltsék a kézhez kapott nyomtatványokat, valamint dátummal és aláírással együtt kell visszajuttatniuk személyesen vagy postai úton május 14-ig a megyei központba – ezzel a postai dátummal ellátott leveleket még elfogadják. Ha azonban a nyilatkozataikat nem juttatják vissza az érintettek, azzal elveszítik a szabadeladási kvótájukat, amit automatikusan visszavonnak az országos tartalékalapba. Ezáltal nem lesznek jogosultak például a hegyvidéki fejőstehén-támogatásra.
Az illetékes elmondta, a 67 településre kiküldött közel 7600 nyilatkozatból csupán 3100 érkezett vissza az eddig eltelt több mint egy hónap alatt. Ez a mennyiség elmarad a tavalyihoz képest, hiszen egy évvel ezelőtt a 7400 nyilatkozatnak több mint fele visszaékezett az ügynökséghez május 9-ig. A határidő lejárta után összesítik a kvótamennyiségeket, így május 25-én elkészülhet az országos mérleg. A mérleg függvényében június 1. és július 31. között a fejlődő, bővülő gazdaságok már igényelhetnek tejkvótát az országos tartalékalapból.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!