
Nem volt felhőtlen Farkaslaka ünnepe a hétvégén, egy nappal a Szenes Napok előtt lemondott a község alpolgármestere, Kovács Lehel. Albert Mátyás településvezető szerint így is kevesen dolgoznak a hivatalban, egy ember ide vagy oda nem számít.
2011. szeptember 05., 16:522011. szeptember 05., 16:52
2012. február 10., 14:062012. február 10., 14:06
Bár Albert Mátyás és Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, illetve alpolgármestere a kecseti falunapokon még együtt ünnepeltek, pár nappal később került nyilvánosságra, hogy nem felhőtlen köztük a viszony, egy nappal a Farkaslaki Szenes Napok előtt Kovács Lehel lemondott tisztségéről.
„Nem hirtelen határoztam így, több mint fél év előzte meg ezt a döntést. Alpolgármesteri és tanácsosi tisztségemről is lemondtam ezennel, a polgármester ezt el is fogadta. Jobb lesz így mindkettőnknek” – mondja Kovács Lehel, aki júniusban lépett ki az MPP-ből, melynek színeiben tanácsosi mandátumot nyert. A kilépést követően a törvényre hivatkozva Albert Mátyás polgármester kétszer is próbálta lemondatni, de a farkaslaki tanács ezt nem hagyta jóvá. „Köszönöm ezúttal is a tanácsosoknak, akik értékelték munkámat, és úgy érezték, hogy ott a helyem, de az az állapot tarthatatlan volt” – mondja Kovács.
A volt alpolgármester azzal is indokolta döntését, hogy nem kapott lehetőséget feladatai elvégzésére. Hatáskörébe az utak, a szociális és környezeti problémák tartoztak, de mint mondja, a polgármester sorra vette ki kezéből a döntéseket. „Én elfogadtam őt főnöknek, de én sem voltam egy egyszerű alkalmazott, igenis megvoltak a hatásköreim, maximálisan elvégezhettem volna munkámat. Döntök, kivitelezek, és vállalom érte a felelősséget.” Kovács Lehel a feszült helyzetre is hivatkozott, szerinte nem lehet reszkető gyomorral munkába menni. Elmondja, hogy a politikai nézetek is különböztek már, és ebből is adódott több konfliktushelyzet. A község előremozdításában sem látott már jövőt, merthogy mandátuma alatt a település egyetlen uniós pályázatot sem nyert el.
A volt alpolgármester nem titkolja, a polgármesteri tisztséget szeretné megcélozni a soron következő választásokon. „Igazából azért döntöttem most így, hogy az emberek idejében tudjanak erről. És hogy nekem is legyen időm felkészülni erre a feladatra, kilenc településért felelni nem könnyű feladat” – nyilatkozta Kovács Lehel.
Kinek mi a fontos
Albert Mátyás polgármestert épp a község éves ünnepén, a Szenes Napokon értük el, tömören és szűkszavúan nyilatkozott.
„Most a legkisebb gondom is nagyobb annál, hogy ő lemondott vagy sem, neki most ez volt a legfontosabb, számunkra pedig az, hogy amennyire lehet, sikeresen bonyolítsuk le a Szenes Napokat. Hogy lemondását mivel indokolja, az az ő gondja, de az igazi ok, hogy más cél vezérli. Mindenki azt csinálja, amit a maga számára fontosnak tart, nekünk a tizenegyedik falunapi ünnep megszervezése és sikeressége volt a fontosabb, neki pedig az, hogy további céljait hogyan tudja majd érvényesíteni. A hivatalban így is tizenhárom személlyel kevesebben dolgozunk, az, hogy eggyel többen vagy kevesebben vagyunk, tulajdonképpen nem is számít – nyilatkozta Albert Mátyás farkaslaki polgármester.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!