
Fotó: Barabás Ákos
Több olyan megrongálódott hidat és átkelőt újítanak fel idén Kányád községben, amely falurészeket köt össze, illetve kijárást biztosít a gazdáknak földjeikre.
2016. március 06., 15:112016. március 06., 15:11
Székelydályában, Peteken és Égében újíttat fel idén hidakat, átkelőket a kányádi polgármesteri hivatal. György Sándor községvezető elmondta, nemrég 9500 lejt kaptak erre a célra Hargita Megye Tanácsától, ez az összeg azonban csak kis hányadát fedezi a közel 50 ezer lejes kiadásnak, így a többit a helyi költségvetésből fedezik.
Az egyik legnagyobb munkára a dályai hídnál van szükség, melynek faszerkezete elkorhadt, járható felületének is csak fele használható, ugyanis több helyen leszakadtak a deszkák – derült ki a helyszínen. Mivel veszélyes lenne, nagyobb autókkal nem is közlekednek rajta a felszegiek – magyarázta Bálint László alpolgármester. Megjegyezte, az érintettek már régóta kérik a hivatalt, hogy javíttassa meg a Bungur hídját, most pedig lehetőség nyílt rá.
Bálint László kifejtette, a község lakóinak túlnyomó többsége mezőgazdaságból él, ezért fontos odafigyelni a földekhez vezető utak járhatóságára. Égében például egy áteresz kicserélésével megoldódik egy sokéves probléma, amely megnehezítette a gazdák mindennapjait. Esős időben ugyanis nagyobb mezőgazdasági gépekkel szinte lehetetlen kimenni a földekhez. A problémás átereszt nyáron fogják kicserélni, környékén pedig kiszélesítik az utat. Peteken egy falurészeket összekötő átkelőt építenek újjá.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!