
A szombati aratókaláka zaját dobbantások, csujogatások és hajnalig tartó muzsikaszó váltotta fel Jobbágytelkén. Vasárnap vette kezdetét a hagyományos Marosszéki népzene- és néptánctábor, melynek lényegét a rendezvény „alkotmányának” utolsó pontja foglalja össze: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél!”
2010. július 12., 14:402010. július 12., 14:40
2010. július 12., 14:502010. július 12., 14:50
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány és Székelyhodos község polgármesteri hivatala által szervezett egy hetes táborban naponta oktatnak haladóknak és kezdőknek nyárádmenti táncokat és népdalokat. A péterlaki zenészek pedig hegedűn, brácsán, bőgőn tanítják az érdeklődőket. A hét folyamán a talpalávalót a péterlakiak, a Magos, a Heveder és az Öves együttesek húzzák majd. Minden este lesz táncház, fellépnek hagyományőrző együttesek, adatközlő zenészek, táncosok és énekesek.
Hagyományos népi mesterségek, helyi kézműves-foglalkozások és falusi tevékenységek bemutatására is sor kerül: elleshető a szalmafonás és kalapvarrás, de követhető a kovácsolás, tehénfejés, aratás, kenyérsütés munkafolyamata is, és ismét lesz kézműves műhely. A helyi asszonyok napi háromszor szolgálnak fel ennivalót (akár vegetáriánus étrendet is), az elszállásolást többnyire sátrakban vagy kérésre családoknál biztosítják, lesz állandó meleg víz és orvosi felügyelet is. A program kezdő és záró napján kedvezményes áron indulnak autóbuszjáratok Budapest és Jobbágytelke között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.
szóljon hozzá!