Elültetik a kultúra fáit

Kétnapos ünnepséggel készül Gernyeszeg önkormányzata a hétvégén tartandó körtvélyfájai kulturális napokra. Az augusztus 13–14. közötti rendezvény szombaton 15 órakor a demecseri fúvószenekar felvonulásával veszi kezdetét, majd 16 órakor kerül sor Kolcsár Gyula polgármester ünnepi köszöntőjére.

Hajnal Csilla (R)

2011. augusztus 09., 16:352011. augusztus 09., 16:35

2011. augusztus 09., 21:032011. augusztus 09., 21:03

Benépesedik a hétvégén Körtvélyfája főutcája

A demecseri Citromband, és gyerekek illetve ifjak táncegyüttesei lépnek színpadra, ezt követi a körtvélyfájai Torták királya verseny elbírálása, a helyi énekkar előadásában pedig Fonósjelenet következik, majd a Tiszta utca, rendes porták vetélkedő eredményhirdetésére kerül sor. 20 órától a Bekecs néptáncegyüttes lép színpadra Erdélyország sok szép vize előadásukkal, majd a Túlsó utca, a Virus, Kristóf Katalin és Milán koncertezik. A nap szabadtéri bulival zárul a Blue Art együttes közreműködésével.

Vasárnap 9 órától traktorversennyel kezdődik az ünnepség, amelyet a sportpályán szerveznek meg, majd az éhes versenyzők és résztvevők örömére gulyásfőzéssel folytatódik a délelőtt. Az ünnepi istentiszteletet követően elültetik a kultúra fáit a művelődési otthon bejáratánál, délben pedig kiválasztják a legügyesebb körtvélyfájai favágót. 14 órától 18 óráig néptánccsoportok előadásait tekinthetik meg az érdeklődők, majd Ördög Miklós Levente, Szabadi Nóra és Bokor Barna színészek előadásával folytatódik a nap. 20 órától az Autostop Ms együttes szórakoztatja a kulturális napok résztvevőit. A rendezvény ideje alatt a helyi gyülekezeti házban Puskás György fényképkiállítása is megtekinthető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
Hirdetés