Eddig tizenegy gazda kapta meg a földalapú támogatást

Miközben több mint 165 millió eurónak megfelelő lejt fizették ki a gazdáknak országosan a területlapú támogatások után, Hargita megyében eddig mindössze 2158 eurónak megfelelő lejt utaltak át. Az ok egyszerű: itt még nem fejeződtek be az ellenőrzések.

Daczó Dénes

2011. február 07., 16:092011. február 07., 16:09

2011. február 07., 17:062011. február 07., 17:06

Hargita megyében 80 ezer hektárt kellett felülvizsgálni

Hargita megyében 29 ezer gazda várja a 2010-es évre járó földalapú támogatást, azonban egyelőre mindössze 11 személynek utalták át ezt. A további kifizetésekre még várni kell – tudtuk meg Lázár István tanácsostól. A kifizetési ügynökség képviselője elmondta: míg más megyékben 4–6 ezer hektár került ellenőrzés alá, addig Hargita megyében 80 ezer hektárt kellett felülvizsgálni. A szakember szerint olyan körülmények között, hogy itt a területek 95 százaléka után a hegyvidéki támogatást, illetve a jó agrár-környezetgazdálkodási támogatást is igényelni lehetett, érthető, hogy a kifizetések kapcsán is nagyobb volt a kockázat.

Hargita megyében a 80 ezer hektár egynegyedét a kifizetési ügynökség szakemberei a helyszínen is ellenőrizték, míg a további területeket teledetekciós módszerrel vizsgálták felül. Jelenleg is zajlik ezek értelmezése, így az ezzel megbízott cég térfelén van a labda – fogalmazott Lázár István. Elmondása szerint közel háromezer kérvényezőt hívattak be az elmúlt hónapokban, akikkel próbálták a felmerülő kérdéseket tisztázni. Miután a cég befejezi a légi felvételek értelmezését, az adatok újra a kifizetési ügynökséghez kerülnek, és ahol szükséges, ott ismét egyeztetnek a támogatást igénylő személlyel.

Az előírások szerint, ahol egy közigazgatási egységen belül nem fejeződött be az ellenőrzés, ott a kifizetést sem lehet elkezdeni – mutatott rá Lázár. Ugyanakkor hozzátette, hogy az uniós előírás csak az alaptámogatások kifizetésére szab meg határidőt, azonban a további, kiegészítő támogatásra vonatkozóan nincs uniós szinten elfogadott határidő.

A kifizetési ügynökség szakembere szerint Hargita megyében, a többség esetében majd március–áprilisban lehet az alaptámogatások kifizetéséről beszélni. A tanácsos ugyanakkor hozzátette: további hatszáz gazda esetében már jóváhagyták a kifizetéseket. A földalapú támogatás további része, a jó agrár-környezetgazdálkodási támogatás kifizetése július–augusztusra várható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
2026. június 01., hétfő

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 

Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 
2026. június 01., hétfő

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek

Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.

Megszorítások és beruházások között egyensúlyoznak a gyergyószéki községek
Hirdetés