Vasárnap szervezték meg a már hagyományosnak számító tűzoltó versenyt Csíkszentdomokoson, ahol az országos megmérettetéseknek megfelelő versenyszámokban mérték össze ügyességüket a csíkszentdomokosi, csíkszenttamási, szárhegyi, alfalvi, borzonti, újfalvi és csomafalvi csapatok. Minden versenyszám keretében külön rangsoroltak.
2011. szeptember 19., 19:082011. szeptember 19., 19:08
2011. szeptember 20., 14:512011. szeptember 20., 14:51
Csíki Jenő, csomafalvi tűzoltó számolt be a Domokoson elért eredményekről. Elmondta, az egyéni számban – ahol minden csapatból két versenyző vesz részt – huszonhat és fél másodperccel elsők lettek, a második helyet Domokos és Szenttamás foglalta el. A második próbatétel négyszer száz méteres staféta volt, ami során különböző akadályokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Ebben Domokos csapata lett az első, Csomafalva követte a második helyen, a harmadik helyet Alfalu és Szárhegy tűzoltói közösen foglalták el. A harmadik versenyszám a szerelési gyakorlat volt – amiben hét ember vett részt minden csapatból –, az első helyezést 36 másodperccel Csomafalva kapta, második helyre Domokos került 37 másodperccel, a harmadikra Újfalu és Alfalu 38 másodperccel. Az összetettben a domokosi csapat lett az első, két másodperccel megelőzve a csomafalviakat.
A csomafalvi önkéntes tűzoltó csapat 12 tagja ment el versenyezni Domokosra, tízen itthon maradtak, hogy továbbra is biztosítsák a falu védelmét a tűz ellen. „Az ilyen versenyeknek nagy a gyakorlati hasznuk, sokat tanulunk egymástól”– tudtuk meg Csíki Jenőtől. Hozzátette, megközelítőleg öt éve kezdték el intenzívebben az említett versenyek szervezését, manapság már szinte minden községben megrendezik. A csomafalvi tűzoltók utazási költségeit a helyi polgármesteri hivatal biztosította, a többi költséget a vendégül látó falu állta.
A több versenyszámon szerzett első, második helyezést a tűzoltók vasárnap délután a Székely Kultúra Napja rendezvényeivel együtt ünnepelték a csomafalvi borvízfürdőnél.
Zajlanak a gyergyószentmiklósi aszfaltutak karbantartási munkálatai: idén összesen négyezer négyzetméternyi felületet újítanak fel, több helyszínen párhuzamosan dolgoznak a munkagépek.
Önként távozott otthonából a vaslábi nő július 6-án, vasárnap, és azóta sem tért haza, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
szóljon hozzá!